Múlt kedden egy maratoni ülés után az uniós állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács megnevezte jelöltjeit a vezető EU-s posztokra. Az Európai Bizottság elnökének a német konzervatív Ursula von der Leyent javasolták, külügyi főképviselőnek a spanyol szocialista Josep Borrellt; az Európai Tanács következő elnökévé a leköszönő belga miniszterelnököt, Charles Michelt választották, az Európai Központi Bank vezetőjévé pedig a francia Christine Lagarde-ot.
| ||
Hogy bizottsági elnök legyen, von der Leyent még az Európai Parlamentnek is meg kell választania. Erről várhatóan jövő kedden szavaznak, és nem garantált, hogy meglesz a szükséges abszolút többség, mivel a szocialista és a zöld frakció egyelőre vonakodik támogatni a német védelmi minisztert. Fő kifogásuk, hogy a Tanács figyelmen kívül hagyta az úgynevezett Spitzenkandidat-rendszert, melynek értelmében az egyik frakció csúcsjelöltjének – a néppárti Manfred Webernek vagy a szocialista Frans Timmermansnak, esetleg a liberális Margrethe Vestagernek – kellett volna kapnia a csúcspozíciót.
Ha a Parlament leszavazza von der Leyent, az az egész Tanács számára komoly vereség lesz.Orbán Viktor viszont már a múlt heti alkunak sem örülhet felhőtlenül, noha nagy magyar győzelemként igyekszik beállítani azt. Öt ponttal árnyaljuk a sikerpropagandát.
1. Nem Orbán buktatta meg Webert.
Orbán fő állítása, hogy az ő, illetve a V4-ek ellenállása miatt nem lesz bizottsági elnök Manfred Weberből. A bajor politikus az EPP (Európai Néppárt) csúcsjelöltje volt, és sokáig Orbán támogatását is élvezte. Tavasszal azonban a magyar miniszterelnök kihátrált mögüle, miután Weber is keményebb hangot ütött meg Orbánnal szemben, például feltételeket szabott a Fidesz néppárti tagságának fenntartásához.
| ||
Valójában Weber ambícióinak már a májusi EP-választás előtt sem adtak sok esélyt, elsősorban azért nem, mert tudni lehetett, hogy Emmanuel Macron ellenzi a jelölését. Hiába lett az EPP-é a legnagyobb frakció, Weber mögött a Parlamentben sem állt össze a szükséges többség, az Európai Tanács pedig a múlt héten már nem is számolt vele: a június 20-21. ülésen egyértelművé vált, hogy a liberális és szocialista vezetők nem támogatják. Két fő érvet hoztak fel ellene: hogy nincs kormányzati tapasztalata, és hogy túl elnéző volt Orbánnal. Az tehát, hogy a magyar miniszterelnök szembefordult vele, inkább javította Weber pozícióját, de végül ez is kevésnek bizonyult.
2. Nem Orbán buktatta meg Timmermanst.
Kormányzati szereplők Frans Timmermans jelöltségének megcsáklyázását is a V4-ekhez vagy személyesen Orbán Viktorhoz kötik. Miután Weber esélyei végleg elszálltak, a bajor politikus Angela Merkellel, a német CDU-CSU vezetőivel és Joseph Daul néppárti elnökkel egyezett meg egy alternatív tervben: a bizottsági elnöki posztot átengedik a szocialisták csúcsjelöltjének, Timmermansnak, cserébe Weber lesz az Európai Parlament elnöke, ráadásul nem is egy, hanem rögtön két ciklusra, összesen öt évre.
| ||
Az ötletet a június 29-i G20 találkozón Macron is megvette, és a vezető szocialista miniszterelnökök is beálltak mögé. A V4-ek még Olaszországgal együtt is kevesek lettek volna egy blokkoló kisebbség kialakításához – a döntő tényező Timmermans bukásában az volt, hogy a néppárti miniszterelnökök nem fogadták el a legfontosabb pozíció átengedését a szocialistáknak. A beszámolók szerint a június 30-án kezdődő tanácsülés előtti néppárti találkozón szinte egy emberként lázadtak fel Merkel paktuma ellen. Orbánt erre a meetingre a Fidesz néppárti felfüggesztése miatt nem engedték oda, így csak levélben tudta kifejezni ellenérzéseit Joseph Daulnak. Megkockáztathatjuk, hogy nem ez süllyesztette el Timmermans álmait.
3. Nem ő javasolta von der Leyent.
Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő a Twitteren azt állította, hogy a von der Leyen jelöltségét is tartalmazó csomagot a V4-ek „tették le az asztalra”, ezután fogadta el azt a többi kormányfő.
2/2 we have put on the EU table a package that is winning acceptance among a growing number of member countries: the Visegrad Four support German Minister of Defense Ursula von der Leyen as the next EU Commission president
— Zoltan Kovacs (@zoltanspox) 2019. július 2.
Bár a tanácsülések jellegéből fakadóan a pontos menetrendről kevés biztosat tudunk, ez a forgatókönyv a sajtóbeszámolókban egyáltalán nem szerepel. A legtöbb forrás inkább úgy emlékszik, hogy von der Leyen neve korábban is terítéken volt, de nem bizottsági elnökként, hanem külügyi főképviselőként. Miután a Timmermans-terv nem jött össze, Macron vetette fel az új megoldást, von der Leyen személyében ugyanis egy olyan Merkel-szövetségest látott, aki az ő európai integrációt erősíteni kívánó elképzeléseihez is passzol. Bónuszként Macron egy franciát is odasegített az Európai Központi Bank élére.
4. Nem lesz Orbán-barát vezetése az EU-nak.
Bár Weber vagy Timmermans jelölése kommunikációs szempontból nehezebben kezelhető helyzet lett volna Orbánnak, nem igazán látszik, hogy Ursula von der Leyennel miért járna jobban, mint velük. A német védelmi miniszter nyilatkozatai alapján az Európai Egyesült Államok híve, fontosnak tartja a jogállamiság és az emberi jogok globális védelmét, és hű támogatója volt Merkel menekültpolitikájának. A múlt heti alkunak ráadásul része az is, hogy Timmermans és Margrethe Vestager alelnöki minőségben tagja lesz a következő Bizottságnak – ha Timmermans esetleg megint megkapja a jogállamisági ügyeket, Orbán aligha számíthat rá, hogy engedékenyebb lesz, mint a Juncker-bizottság idején.
| ||
Lényeges elem továbbá, hogy a vezetők közé a várakozásokkal ellentétben egy kelet-közép-európai politikus sem került, a legalább migrációs kérdésekben Orbánhoz viszonylag közel álló Donald Tuskot pedig a liberális Michel váltja az Európai Tanács élén.
5. A fontos dolgok talán nem is a Bizottságban dőlnek el.
A következő Bizottságnak a kötelezettségszegési eljárásokban vagy az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésekor lényeges szerepe lesz Magyarországon. Ugyanakkor az Orbán-kormány és az EU viszonyát meghatározó legfontosabb kérdésekben már a jelenlegi, Juncker által vezetett Bizottság lefektette az alapokat: tavaly javaslatot tettek a következő hétéves költségvetésre és a kifizetések jogállami feltételekhez kötésére, illetve még jóval korábban az uniós menekültügyi rendszer reformjára.
Ezek a jogszabályok a Parlament és a Tanács által nyerhetik el végleges formájukat, e frontokon pedig az EP-választások eredménye nem kedvezett a magyar miniszterelnöknek. A szélsőjobboldal továbbra is megosztott és alig erősödött, a Néppárt hiába maradt a legnagyobb frakció, kisebbségbe került az úgynevezett „pro-európai koalíción” belül, a Fidesz tagsága pedig amúgy is megkérdőjeleződött az EPP-ben. Persze ahhoz, hogy fellépjenek az illiberális vezetők ellen, az EU iránt elkötelezett politikai erőknek a tisztújítás során látottnál nagyobb összetartást kellene mutatniuk.
