Kövér László, a magyar parlament elnöke pártja tényleges vezetőinek példáját követve tegnapi sajtónyilatkozatában jól nekiment Amerikának. Hogy az a cudar Amerika így meg úgy. Nyilvánvalóan azért járt el ekképpen, mert pártjában ezzel mérik a káderek magyarságteljesítményét.
Magyarország vezető ereje valamiért a sajtóban rendezett üzengetéssel tölti a „békés, áldott karácsonyt”. Lázár János a Figyelő karácsonyi számában lengette be Orbán selyemzsinórját Kövérnek (mellesleg Pokorninak is, de ő ma már aligha tényező, még csak nagyvadnak sem mondanánk), Kövér ugyan visszaüzent valamit azonnal is, hogy jobb a békesség vagy valami hasonlót a Magyar Nemzetben, de attól még nem eléggé érezhette biztonságban magát, ezért gyorsan és jó hangosan el is amerikázta magát a Magyar Hírlapban. Nagy önmentési igyekezete persze megbosszulta magát, s Kövér doktor a beszédében komoly ellentmondásba keveredett – no, nem a veszedelmes Lázár Jánossal, hanem saját magával.
A legszembeötlőbb az volt, amikor azt mondta, hogy Amerika teljes elitcserét akar elérni Magyarországon, de két mondattal később már az volt a gonosz imperialisták célja, hogy egy új SZDSZ-t kalapáljanak össze a tüntetőkből, meg hát ugye a tudjuk kikből, ami majd a mérleg nyelve lehet egy a Jobbikkal szemben fölálló koalícióban. Amely koalícióban Kövér szerint akár „a Fidesz is ott lehet a maga túlsúlyával”. Mint régi elit, ugye. Ez így együtt már tipikusan olyan, amire csak azt lehet mondani, hogy „mi vaaaaan?” Képzeljük el a szituációt, Kövér elmondja, újságíró leírja, Kövér visszakapja, ő vagy a kommunikációs stábja átnézi, s nem veszik észre az ellentmondást. Nehogy már ne vegyék, észreveszik, csak legyintenek: vidékre jó lesz ez is. Hisz a szöveg nem az olvasóknak, hanem a Lázár János pórázát rángató Orbán Viktornak szól. Vágod, főnök, megadtam Amerikának, megadtam az eszdéeszeseknek, jól viselkedek.
Kövér László mindezek mellett még azt is mondta az újságnak, hogy ha Amerika ilyen csúnyán viselkedik velünk, itt az ideje új szövetségesek után nézni. Idecsomagolta a bátor veterán szövege politikai üzenetét, a folyamodványt kedves vezetőjéhez: ne a szovjettel haverkodjunk, ne is a posztszovjettel, hagyjuk a -sztánokat, Kelet-Közép-Európában vannak a mi barátaink. Vagy úgy! Róluk speciel mi eddig is azt hittük, hogy a szövetségeseink, hisz együtt vagyunk benne az unióban. Ja, az „alsó fedélközben”, ahogy Kövér látja. Ehhez képest az ugyanitt emlegetett IV. világháború már csak tényleg piskóta, cifrázása a refrénnek.
Ilyenformán két megfejtése van az év vége legőrültebb beszédének.
A jóindulatú úgy fest: Kövér László úgy érezte, hűségesküt várnak tőle, s az összefüggéstelen amerikázásával a maga módján ezt igyekezett is teljesíteni, de a bajsza alatt azért csak elmorogta, hogy ő inkább haverkodna a románnal, szlovákkal, mint a -sztániakkal meg az orosszal, csupán gyáva volt mindezt nyíltan kimondani.
A kevésbé jóindulatú pedig ennél is egyszerűbb: tévedtünk. Mégis megőrült.
