A Tankcsapda visszaköpött, de szembeszélben

  • narancsblog
  • 2020. július 23.

Narancsblog

Őszinte, kőkemény mondanivaló: mindenről az újságírók tehetnek.

„Nem adjuk a nevünket semmihez, amiben nem hiszünk, viszont megfelelő partnerrel szívesen dolgozunk együtt (…) továbbra sem kell a zene rovására kompromisszumokat kötnünk. Reméljük, ez a rajongóinknak is örömet okoz” – nyilatkozta még 2013-ban Lukács László a Tankcsapdából, miután leszerződtek egy sörgyárral és elkezdtek alkoholmentes sört reklámozni. De szerintük nem volt ez sem reklám, sem szponzoráció, a felek úgy nevezték, hogy együttműködés, mert úgy mindjárt más. „A zenekar együttműködik a márka népszerűsítésében, míg a cég együttműködik a Tankcsapda létfenntartásában” – írták erre egyes újságírók, s az lett a vége, hogy

a trió és a sajtó közötti haverkodó viszony 180 fokos fordulatot vett.

Persze e fordulatnak korábban is voltak jelei, a „gonosz újságíróknak” már az sem tetszett, hogy összebútoroztak a MOL-lal úgy tíz évvel ezelőtt. Azóta a Tankcsapda lemez ugyanúgy hozzátartozik a benzinkutak kínálatához, mint a szélvédőmosó és a Wunderbaum illatosító. Kétségtelen, hogy ennél hatékonyabb terjesztési módot a döglődő lemezpiacon senki nem villantott, de az is kétségtelen, hogy az együttes frusztrációja is kb. innen datálható, vagy magyarázkodtak vagy látványosan megsértődtek, ha valaki mindezt számon kérte rajtuk.

Minden bizonnyal az imázs része, hogy Lukács Lászlót az egyetlennek próbálják beállítani, aki magasra tartja a rock and roll fáklyáját Magyarországon, az egyetlen hiteles személynek, aki

50 fölött is pöröl az egész világgal.

A Tankcsapda pedig a függetlenség csimborasszója, csakhogy az úgy nem megy, hogy nincs jobb ital az alkoholmentes sörnél, úgy meg különösen nem, hogy a nemzeti együttműködés rendszere külön törvényt alkot kizárólag azért, hogy a srácok koncertezhessenek kolera idején.

Autós Tankcsapda-koncert, 2020. május 29-én

Tankcsapda-koncert - Debrecen, 2020. május 29

 

De nem is vesztegetnénk erre a szót, ha nem éppen a Tankcsapda akadt volna ki a legjobban e fellépés okán. A május végi két koncertet követően (amelyeket csak autóból lehetett nézni) a zenekar tagjai háromnegyed órás YouTube-monológban magyarázkodtak meglehetősen agresszív módon, bizonyos újságírókat – „a 444 és az Index kutyái” – kikiáltva bűnbaknak, pontosabban „egyes jöttment senki, szarházi köcsögöknek” nevezve, amiért azok azt firtatták, hogy ez mégis hogyan volt lehetséges. „Köpedelem, szánalom” – jegyezte meg a zenekar dobosa, Lukács László pedig azzal jött, hogy „ha valaki minket leköp, ne csodálkozzon, ha visszaköpünk”.

Nos, e visszaköpés természetesen dal formájában jelent meg a napokban, azt éneklik benne, hogy

„felfuvalkodott firkászok csak hazudoznak a holnapról”,

amit tekinthetnénk a sajtó elleni uszításnak is, ha elhinnénk, amit a trió állít magáról, hogy „ők a punk, ők a rock”. Csak hát már régóta szó sincs erről, a Tankcsapda ugyanarra a polcra került, ahová az öregedő magyar könnyűzenészek java, öt forintért a lelküket eladják, és ezt még azok is tudják, akik a koncertjeiket végigugrálják, üvöltik stb.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.