A Tv2 keddi Spéder-„riportjának” tanulságai

  • narancs.hu
  • 2016. június 8.

Narancsblog

Hogy mi történt Spéder Zoltán és a kormány, azaz Orbán Viktor között, egyelőre nem tudni. A keddi Tények azonban mérföldkő a magyar sajtóban.

A kiindulóhelyzet egyelőre nagy titok. Nem tudjuk ugyanis, hogy Spéder Zoltán rontott-e el valamit nagyon, és mondjuk továbbnyújtózott, mint ameddig a takarója ért, esetleg egyszerűen túl sok ellensége lett a kormányon belül (és körül), vagy ez, ami épp a szemünk előtt folyik napok óta a kormány Magyar Időktől a Tv2-ig, illetve az Origóba oltott Lokálig tartó, beolajozott propagandagépezetében, nem más, mint nagyon kemény zsarolás, ami arra irányul, hogy Spéder adja már el az Indexet – vagy valami mást. Szóval, hogy mi is itt a tét, és mi a kiváltó ok vagy személy, arról jelen pillanatban lövésünk sincs, csak spekulálhatunk rajta.

De találgatni per pillanat nem akarunk.

Csak megjegyeznénk, hogy ami tegnap este történt a Tv2 Tényeknek nevezett műsorában, az valami új és egészen dermesztő jelenség.

A Rejtőzködő milliárdosokban ugyanis pont az össztűz alá került Spéder Zoltán került terítékre, és olyan módszereket vetettek be ellene, amit eddig még Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai sem kapott a Fidesztől (Juhász Péternek jutott valami hasonló nemrég). Mármost Spéderrel kapcsolatban mindez már csak azért is meglepő, mert itt nem valami felforgató, politikai ambíciókat dédelgető ellenzéki figuráról van szó, hanem Orbán jó kapcsolatáról, Schmidt Mária és Lázár János barátjáról, a Fideszbe többszörösen bekötött milliárdosról, az első Fidesz-frakció gazdasági tanácsadójáról, a takarékszövetkezetek integrációjáért felelő agyról – és így tovább.

De nem ez a lényeg most – bár ez sem mellékes, és, milyen érdekes, a Tények anyagából valahogy úgy, ahogy van, kimaradt –, hanem ami az összeállításban történt.

Az mondjuk csak a megszokott volt, hogy Marsi Anikó bármit kibír rezzenéstelen arccal, az meg kifejezetten vicces, hogy épp a világszerte offshore-királyként ismert Andy Vajna tévéjében offshore-oznak teli szájjal (a riport készítőjének neve persze sehol sincs feltüntetve). Az viszont már kicsit komolyabb, hogy a hírek szerint a Habony Árpád befolyása alatt álló csatorna láthatóan napokon át követte Spédert, ahová csak tudta, és – nyilván titokban – még intim pillanataiban is lefotózta őt, miközben végig pletykákat és „állítólagos” ismerői kiegyensúlyozottnak semmiképp sem mondható „véleményeit” sulykolta a nézőkbe, hogy annak végül kétsége se legyen afelől, hogy Spéder rosszabb, mint a kénköves ördög. Nagyjából olyan, mint a Fidesz szerint Soros György: nyomorgatja a magyar embereket, kihasználja őket, és közben még úszómedencéje, sőt budai villája is van!

Nem arról akarunk most vitát nyitni, hogy Spéder jó ember-e vagy sem, esetleg, hogy mennyire üzletel tisztességesen (nagyszabású portrénk róla két részben itt és itt olvasható). Csak arra hívnánk fel a figyelmet, hogy ezzel az anyaggal semmi más célja nem volt a csatornának, mint Spéder megsemmisítése. (Na jó: esetleg baromi nagy nyomás alá helyezése.)

Persze, annak a ténye, hogy az Orbán-kormány egészen látványosan akar elérni valamit valakinél, még nem új jelenség, viszont a nyilvánosságban alkalmazott módszer, vagyis a propaganda többfrontos, egészen brutális bevetése már az.

Épp ezért fontos megjegyezni ezt a riportot.

Ebben ugyanis egy eddigi szövetségest végez ki a kormánymédia olyan módszerekkel, amelyek leginkább a nagy orosz oligarchaleszámolásokat idézik.

Érdemes kihangsúlyozni, hogy ilyen bánásmódot még Simicska Lajos sem kapott – az persze nincs kizárva, hogy ő lesz a következő. Hogy a kegyvesztett Spéder esetében mi lesz a következő lépcső, még nem tudni. Arra viszont emlékezhetünk, hogy Putyin a neki ellenszegülőket végül rendőrrel vitette el. Már ha nem tudott velük megállapodni, vagy nem szöktek el előle külföldre.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.