Hétfőn három csodálatos hír örvendeztette meg a fővárosban közlekedőket. S e hírek egyike sem arról szólt, hogy megint lerobbant a hármas metró, hisz hogyan is robbant volna, amikor a „felújított kocsik” épp ki voltak vonva a francba. A háromból kettő persze még így is erős összefüggéseket mutat e pokoli vonallal. Hiszen az egyik az, hogy a Deák tértől indul majd a repülőtéri busz, de nem is majd, hanem inkább most rögtön, de azonnal – persze, hiszen nyakunkon a nagy megnyitó 500 magyar művésszel, sok milliárdból, s nehogy már a KöKiről bumlizzon be a hármas metróval az a marha sok külföldi, aki idejön megtekinteni
a világ nyolcadik csodáját, a „vizes vébét”,
mert már az Ecseri útnál lerobban vele, s nézhet hülyén, hogy hol is van, merre találja azt a nagy csodát. Hozza csak be a busz a Deákig, de azért csengessen egy kicsivel többet, hogy valamit keressünk is a dolgon.
És ha már bejött végre, az úszás ugyancsak rengeteg milliárdokból felhúzott új katedrálisába se azzal a rohadt hármas metróval menjen, ezért a második hír arról szólt, hogy 20 percenként induló hajójáratok szállítják majd a világbajnokság nézőit a helyszínre a belvárosból. Mert a legócskább lélekvesztő is jobb a mi új nemzeti jelképeinknél, az oroszokkal sundám-bundám összebarmolt metrószerelvényeknél.
| ||
A harmadik hír ezekhez képest smafu:
mától lezárják az autós forgalom elől a fél várost, hogy hadd tréningezzenek nyugodtan
a hétvégi Red Bull Rohadás röpülői. Azért, mert nekünk az a legfontosabb, hogy ezek a zajos, környezetszennyező csotrogányok a belvárosban, a Duna fölött, a Parlament előtt és a Lánchíd alatt parádézzanak, mert talán mutatja a Fishing & Flying II. tévécsatorna, és akkor a tömeges nemzetközi érdeklődés majd dob egy hátast, hogy milyen szép fővárosunk is van nekünk, s rögtön rákeres, hogy ki is a miniszterelnöke ennek a mennyországnak. Hát persze!
S ezért fabrikálják már fél éve a Batthyány térnél a Duna-partra a világ nyilván legmagasabb és legröhejesebb ugrótornyát, mert milyen cukor jól fog mutatni, ahogy a habokba veti magát az aranyesélyes kazah kislány, háttérben a pálmaágával integető Szabadság-szoborral és a fenséges Gellért-heggyel meg a többi szép műemlékkel.
Nem, most nem kérdezzük meg, hogy hol volt az utolsó „vizes vébé”, s ki emlékszik rá, hogy ott akkor épp ki volt a miniszterelnök. S fel sem idézzük
az észak-koreai stadionok csodálatos élőképeit,
ahogy újabb és újabb termelést megörökítő alakzatokat vesznek fel Kim Ir Szen elvtárs születésének 107. évfordulóján. Azzal sem jövünk, hogy Budapesten kívül legfeljebb Isztambulban engedik be ennyire mélyen a város fölé a Red Bull repülőit, bár a Márvány-tenger és a Boszporusz találkozása jóval szélesebb a Dunánál, s egyik idióta sem akar átrepülni a Galata híd alatt.
Nem, nem mondunk semmi ilyesmit, csak nézünk magunk elé, hogy hogy a fenébe lett itt ez a bizánci zsibvásár a maga kis szotyizó szultánkájával.
