Egyetemisták az SZDSZ markában

  • narancsblog
  • 2013. január 25.

Narancsblog

A Magyar Hírlap kinyomozta: a hallgatók mögött volt SZDSZ-esek állnak. Meg az MSZP, az LMP és persze Gyurcsány. Itt a bizonyíték: a kormánynak volt igaza. Most is.

Vége a mellébeszélésnek! A nemzeti ügyek kormánya most sem vezette félre a közvéleményt, csak tapintatos. Különböző tisztviselői már decemberben is több ízben jelezték, hogy a hallgatói tüntetéseket pártpolitikai érdekek mozgatják, bár a részleteket elegánsan homályban hagyták. De a független sajtó nem tágított, a verejtékes és veszélyes oknyomozói munka feltárta a rejtett összefüggéseket.

A decemberi diáktüntetések során a kormány az utcára vonuló hallgatók pártpolitikai motivációjával érvelt – bár ez talán kissé erős kifejezés a kommunikációs stáb munkájával kapcsolatban. Most az egyik főszervező, a HÖOK aláírt Baloggal, így az ő motivációi máris kevésbé fontosak. Ellenben a többi, a minisztérium számára kellemetlen kotnyeleskedő, a Hallgatói Hálózat (HaHa), az Oktatói Hálózat (OHA) és az egyetlen sztrájkra készülő középiskolai szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) most megkapta, amit megérdemelt.

„A volt SZDSZ-es holdudvar sejlik fel az oktatási civil hálózatok mögött” – hirdeti a Magyar Hírlap szerdai cikkének alcíme. „Diákforradalom – kik állnak az egyetemisták mögött?” – kérdezi csütörtöki címlapján a Heti Válasz. „Hálózatok csapdájában – Ki áll a háborgó hallgatók mögött?” – kérdezi szintén csütörtökön az M1 Ma reggel című műsora.

A HaHa és az OHA legalább egy éve kifejezetten aktív, és lassan két hónapja napi szereplője minden hírrovatnak. Mégis: épp a megállapodás után pár nappal, egy nap különbséggel jelent meg a Magyar Hírlap és a Heti Válasz cikke, előbbit aztán a köztévé is gyorsan feldolgozta, és a közrádió is nekiszegezte a súlyost kérdést a PDSZ elnökének, Mendrey Lászlónak – ugyancsak csütörtök reggel.

A PDSZ ellen azt a perdöntő bizonyítékot prezentálta a Magyar Hírlap, hogy az alapítója a Hálózat a Tanszabadságért nevű, ma már kevésbé aktív ernyőszervezetnek. Amelynek, kapaszkodjanak meg, Tamás Gáspár Miklós és Magyar Bálint is tagja. Ezért „talán nem véletlen, hogy a PDSZ maradt az egyetlen pedagógus-szakszervezet, amely továbbra is sztrájkkal fenyegetőzik”. A köztévé reggeli műsora pedig végképp eloszlatott minden kétséget. A Rekontra című szekcióban mindig három újságíró kérdezi a vendéget, most éppen a Magyar Hírlap cikke kapcsán Magyar Bálintot. A műsorvezetői függetlenség simára csiszolt szobra, Fábián Barna azzal teremti meg az összefüggést Magyar Bálint és a Magyar Hírlapban leleplezett szakszervezet között, hogy a PDSZ nevének kimondásakor megnyomja a „demokratikus” szót. SZDSZ, PDSZ – ugye, ugye. A másik kérdező, Pindroch Tamás, a Magyar Hírlap főmunkatársa pedig már előtte rávilágít, hogy a HaHa és az OHA is „hálózat”, a Szabad Kezdeményezések Hálózata is hálózat, az meg ugye az SZDSZ elődje volt. Ez az összefüggés „nem lehet véletlen”. (A harmadik újságíróhoz, a népszabis Szalay Tamás Lajoshoz ezek után csak egy kérdésünk van: mi a búbánatot keresett ott?)

Az OHA azért SZDSZ-bérenc a Magyar Hírlap szerint, mert a „csoportosuláshoz tartozik (a teljesség igénye nélkül) az immár MSZP-s Braun Róbert, továbbá Ferge Zsuzsa, Fleck Zoltán, György Péter, Heller Ágnes, Kis János, Radnóti Sándor és Vásárhelyi Mária”. Továbbá Máté András alapító részt vett a Bayer Zsolt elleni tüntetésen. Próbáljuk meg tovább gondolni az utóbbi információt. Máté András tüntet Bayer cikke ellen. Tehát tudható róla, hogy nem szeretné kiirtani a cigányok jelentős részét. Tehát SZDSZ-es.

A Hahával meg az a baj, hogy „– mint azt több lap megírta – soraik között számos LMP-s és DK-s aktivista található. Politikai indíttatásukról sokat elárul, hogy előszeretettel emlegetik az 1968-as párizsi diáklázadást, amely köztudottan kommunista jelszavakat tűzött zászlajára”.

A Heti Válasz – a szokásos szereposztás szerint – ennél jóval cizelláltabb, és bizony tisztességesebb. Mármint maga a cikk – a minden héten utcai kampányplakátként funkcionáló címlap és rajta a lényeget megvilágító kérdés úgyis több emberhez jut el. De a szöveg se megy azért a szomszédba egy kis kreativitásért. Pontosabban nem a szomszédba megy, hanem a Magyar Nemzethez, amely már korábban kinyomozta, hogy – például – Misetics Bálint az LMP szakértője. Misetics Bálint a hajléktalanokat segítő A Város Mindenkié aktivistája, az ő képviseletükben fellépett a Humán Platform tüntetésén. A Humán Platformnak a HaHa is tagja. Tehát, mint látjuk, igen szoros, szinte szimbiotikus a kapcsolat az LMP és a HaHa között.

Talán nem szükséges hosszan fejtegetnünk, miért merőben érdektelen az, ha egy több száz fős szervezetben találunk néhány embert, aki – most vagy évekkel ezelőtt – szimpatizált egy párttal, vagy legalábbis ráfogható ez. Hogy miért tökmindegy, ha egy többezres tömegben néhányan 68-at emlegetik. A diákok kezdettől élesen elzárkóztak minden párttól, és nyilatkozataik többsége alapján a korábbi kormányok oktatáspolitikájáért se lelkesednek. Bizonyosan találunk a diákok és az oktatók között egykori Fidesz-szavazókat vagy aktivistákat, és a Jobbik parlamenti képviselői is felvonultak az első nagyobb megmozduláson (szépen kipfújolták őket). De ha lennének köztük párttagok és Magyar Bálint-rajongók (nem nagyon vannak), mint szervezet akkor is függetlenek lennének. Ezt csak a hülye nem látja. Meg azok az újságírók, akiknek elsődleges feladata a pártpropaganda, a jól időzített lejárató kampány.

Figyelmébe ajánljuk