Enyém a vár… is

  • narancsblog
  • 2013. január 23.

Narancsblog

Meg a lekvár is. És miénk itt a tér, az utca és a ház is, meg a lépcsőház, meg a park és a parkoló, stipi-stopi, és a köz is meg a napközi is. Mindig ugyanaz a cirkusz.

A kormány, vagyis az igazságügy-minisztérium – épp úgy, mint egy éve – most is területfoglalási engedélyt kért a városra, melyhez elnyerte a főváros szíves támogatását. Ugyanakkor – épp úgy, mint egy éve – most is biztosítanak minden kedves érintettet, hogy szerfelett rugalmasan kezelik a március 15-ére és még egy-két közeli jeles napra gondjaikra bízott budapesti közteret, ha bárki megemlékezni akarna a mondott helyeken, ha azt nem akkor szeretné, amikor a kormánynak útjában van vele, hát mindent megtesznek, hogy sikerüljön neki. Hisz ugye tavaly is a Milla, hát, milyen szépen megegyeztünk velük…

A kormány tavaly – miután lefoglalta a komplett várost – a Kossuth téren tartotta fő március 15-i attrakcióját; mint tudjuk az Orbán-mitológiából, ott jó sokan elférnek, legalább kétmillióan, még lengyeleknek is jut hely. A tavalyi műsor főszereplője természetesen a miniszterelnök volt, ott, a Kossuth téren, március 15-én hirdette meg az Európai Unió elleni szabadságharcot, ami azóta is tart. S volt még beszédének egy fontos vonása, amit akkori cikkünkben így írtunk le: „Orbán Viktor úgy beszél, mintha ő maga lenne egy személyben a nép – minden kicsit is önbizalom-hiányos vezető hajlamos így beszélni, így tekinteni önmagára. Soroljuk a nagy elődöket?” Mint e mostani ismétlés is bizonyítja, nem csak úgy beszélt, így is cselekszik, lám, azóta is. Mert hisz teljesen jogos ezt a megújrázott területfoglalási igényt ismét a félelem számlájára írni, hiszen aki egyedül van, fél. Akinek rossz a lelkiismerete, fél. S aki lefoglalná magának az összes teret az ünneplésre, az meg egyenesen összepiszkította magát, de ez a gesztus a páni és immár mumusait is megtaláló-kitaláló félelmen túl azért igen súlyos szerepzavarról is tanúskodik.

Mert milyen dolog az már, hogy maga a kormány foglalja le felvonulásokra, ilyen-olyan megmozdulásokra, ünneplésekre a várost, s nem azok, akik ünnepelni, felvonulni, adott esetben tiltakozni akarnak?

Mi lesz így a kormány lefoglalta városban? Ezer kicsiny békemenet, amit talán csak a szétszórattatottsága különböztet meg az egykori nagy május elsejéktől. Tüntetés lesz ünneplés helyett, a Lengyelországból, innen-onnan kirendelt tömegek tüntetnek a kormány mellett, amely volt kedves jó előre lefoglalni nekik erre a célra a megfelelő és elegendő köztereket. És akkor majd megint el lehet mondani a hírekben, hogy Orbánék mennyivel többen voltak, mint Bajnai Gordon, ő van egyedül, és nem én, a kormánypárti felvonulók mennyivel többen voltak, mennyivel békésebbek és szebbek voltak, Selmeczi Gabriella nyilván a jövő héten felkér minden kedves méltósággal ünnepelni kívánót, hogy hozzon magával egy szál narancssárga rózsát, és a kokárdáról se feledkezzen meg senki. Mert ennyivel tartozunk az ünnep méltóságának.

Hazugság, hazugság, hazugság! Félelem, képmutatás, tudatzavar: Magyarország kormánya megkezdte a felkészülést a következő nemzeti ünnep elsikkasztására. Megszoktuk, túléljük. Az ünnepek is túlélik, hisz épp azokat ünnepeljük, akiket nem ilyen fából faragtak.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.