Megzsugázva – a közoktatási szakszervezetek eredményeiről

  • narancsblog
  • 2013. január 30.

Narancsblog

Múlt év végén a közoktatási szakszervezetek sztrájkot helyeztek kilátásba, megindult a humán szféra ágazatainak harcos együttműködése, és egységesen lázadt fel az utcákon és az irodákban a felsőoktatás minden szereplője. Mára Balog Zoltán a reprezentatív szakszervezeteket és a hivatalos diákképviseletet is pacifikálta minimális, mondhatni jelképes engedményekkel. Ami azt illeti, a szakszervezeteknek még a HÖOK-nál is kevesebbet sikerült elérni: alig többet a semminél. Az iskolaállamosítás felfüggesztését követelték – marad. Az életpályamodell, amelynek szeptemberi bevezetését a kormányzati többség saját köznevelési törvénye írja elő, továbbra is bizonytalan, a törvényből következő többletterhelés viszont nem marad el. Itt abba is hagyhatnánk. Azzal a hatalommal, amely a saját maga által hozott törvényt sem képes rendesen kidolgozni és végrehajthatóvá tenni, kár tárgyalni. Miért épp ezt a megállapodást tartaná be?

A tárgyalóasztalnál sikerült kiharcolni, hogy a többletmunkát nem ingyen kell majd végezni a pedagógusoknak, a közalkalmazotti törvény szerinti ellenszolgáltatásra igényt tarthatnak. A közalkalmazotti bértábla 20 százalékos emelésére pedig a felek majd visszatérnek. Elbocsátások ellenben lesznek, az elbocsátottaknak az állam átképző programokat tervez indítani. Az elbocsátások várható mértékét bonyolult, de nem túl erős garanciákkal talán sikerül mérsékelni, a hírhedt minősítési rendszer kidolgozásában a szakmai és a szakszervezetek is részt vehetnek, csökkentve a félelmet attól, hogy a folyamat teljesen önkényes lesz.

Az egykori fenntartók és jelenlegi működtetők, a települési önkormányzatok is módot kapnak arra, hogy – nem túl jelentékeny kérdésekben – belebeszélhessenek iskoláik dolgaiba, mi több, az intézményvezetőknek is módjuk lesz részt venni az általuk vezetett „intézmény feladatainak ellátásához, működéséhez szükséges források megtervezésében”. Föláll egy monitoringbizottság is, amely nyomon követi az államosítás folyamatát, és az észlelt anomáliákról tájékoztatja a minisztériumot. Hogy ehhez miért kellett miniszteri engedély, rejtély. Balog elég pontos és frappáns volt az aláírást követő sajtótájékoztatón: „A szakszervezetek a megállapodással megteremtették a bírálat jogát.” Értsük: a minisztérium külön megállapodásban engedélyezte az intézményvezetőknek, az önkormányzatoknak, hogy a véleményüket majd elmondhassák.

Mindezzel együtt sem törnénk pálcát az aláírók fölött: kész helyzettel szembesültek. Mindenki tudta, hogy az államosítás végbemegy, annak ellenére is, hogy teljes a szakmai konszenzus abban, hogy semmi értelme; és annak ellenére, hogy előkészítetlen és kaotikus az egész folyamat. A tárgyalássorozat kármentés volt, az érdekvédők megtették azt a keveset, amit tehettek. A régi, érdekkijáró-bürokrata szakszervezeti stratégiát követték, a döntéshozók szándékát tudomásul vették, és az általuk kialakított kereteken belül megpróbáltak valamennyit segíteni az őket delegáló munkavállalóknak. Amit elértek, fél fokkal több a semminél.

Mendrey László és az általa elnökölt Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban úgy látta, hogy a céltalan rombolás idején nem helyes ez a stratégia. A Pedagógusok Szakszervezetéhez képest kicsi szervezet hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy felállt a tárgyalóasztaltól. Pontosan tudnia kell, hogy amit egységesen nem tudtak elérni tárgyalással, ők egyedül még kevésbé fogják elérni, marginális bajkeverők társaságaként fognak szerepelni a jobbsajtóban, az amerikai imperialisták, Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy bérenceként. Csak a mögöttük felsorakozó tömeg, a sztrájkolni is kész pedagógusok sokasága adhat erőt követeléseiknek. Egy új, radikális szakszervezeti kultúra meghonosításával próbálkoznak, s e kultúra térnyerését más események is jelzik. Borsik János például 12 év után távozott az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége éléről – pozíciójában a Szolidaritás társelnökeként ismert Székely Tamás követte. A pedagógusok fásultak, fáradtak, reményvesztettek. Mendreyék tizenkilencre húztak lapot. Másrészt a pedagógusok végletesen elkeseredettek. Épp ezért lehet, hogy bejön nekik.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.