Megzsugázva – a közoktatási szakszervezetek eredményeiről

  • narancsblog
  • 2013. január 30.

Narancsblog

Múlt év végén a közoktatási szakszervezetek sztrájkot helyeztek kilátásba, megindult a humán szféra ágazatainak harcos együttműködése, és egységesen lázadt fel az utcákon és az irodákban a felsőoktatás minden szereplője. Mára Balog Zoltán a reprezentatív szakszervezeteket és a hivatalos diákképviseletet is pacifikálta minimális, mondhatni jelképes engedményekkel. Ami azt illeti, a szakszervezeteknek még a HÖOK-nál is kevesebbet sikerült elérni: alig többet a semminél. Az iskolaállamosítás felfüggesztését követelték – marad. Az életpályamodell, amelynek szeptemberi bevezetését a kormányzati többség saját köznevelési törvénye írja elő, továbbra is bizonytalan, a törvényből következő többletterhelés viszont nem marad el. Itt abba is hagyhatnánk. Azzal a hatalommal, amely a saját maga által hozott törvényt sem képes rendesen kidolgozni és végrehajthatóvá tenni, kár tárgyalni. Miért épp ezt a megállapodást tartaná be?

A tárgyalóasztalnál sikerült kiharcolni, hogy a többletmunkát nem ingyen kell majd végezni a pedagógusoknak, a közalkalmazotti törvény szerinti ellenszolgáltatásra igényt tarthatnak. A közalkalmazotti bértábla 20 százalékos emelésére pedig a felek majd visszatérnek. Elbocsátások ellenben lesznek, az elbocsátottaknak az állam átképző programokat tervez indítani. Az elbocsátások várható mértékét bonyolult, de nem túl erős garanciákkal talán sikerül mérsékelni, a hírhedt minősítési rendszer kidolgozásában a szakmai és a szakszervezetek is részt vehetnek, csökkentve a félelmet attól, hogy a folyamat teljesen önkényes lesz.

Az egykori fenntartók és jelenlegi működtetők, a települési önkormányzatok is módot kapnak arra, hogy – nem túl jelentékeny kérdésekben – belebeszélhessenek iskoláik dolgaiba, mi több, az intézményvezetőknek is módjuk lesz részt venni az általuk vezetett „intézmény feladatainak ellátásához, működéséhez szükséges források megtervezésében”. Föláll egy monitoringbizottság is, amely nyomon követi az államosítás folyamatát, és az észlelt anomáliákról tájékoztatja a minisztériumot. Hogy ehhez miért kellett miniszteri engedély, rejtély. Balog elég pontos és frappáns volt az aláírást követő sajtótájékoztatón: „A szakszervezetek a megállapodással megteremtették a bírálat jogát.” Értsük: a minisztérium külön megállapodásban engedélyezte az intézményvezetőknek, az önkormányzatoknak, hogy a véleményüket majd elmondhassák.

Mindezzel együtt sem törnénk pálcát az aláírók fölött: kész helyzettel szembesültek. Mindenki tudta, hogy az államosítás végbemegy, annak ellenére is, hogy teljes a szakmai konszenzus abban, hogy semmi értelme; és annak ellenére, hogy előkészítetlen és kaotikus az egész folyamat. A tárgyalássorozat kármentés volt, az érdekvédők megtették azt a keveset, amit tehettek. A régi, érdekkijáró-bürokrata szakszervezeti stratégiát követték, a döntéshozók szándékát tudomásul vették, és az általuk kialakított kereteken belül megpróbáltak valamennyit segíteni az őket delegáló munkavállalóknak. Amit elértek, fél fokkal több a semminél.

Mendrey László és az általa elnökölt Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban úgy látta, hogy a céltalan rombolás idején nem helyes ez a stratégia. A Pedagógusok Szakszervezetéhez képest kicsi szervezet hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy felállt a tárgyalóasztaltól. Pontosan tudnia kell, hogy amit egységesen nem tudtak elérni tárgyalással, ők egyedül még kevésbé fogják elérni, marginális bajkeverők társaságaként fognak szerepelni a jobbsajtóban, az amerikai imperialisták, Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy bérenceként. Csak a mögöttük felsorakozó tömeg, a sztrájkolni is kész pedagógusok sokasága adhat erőt követeléseiknek. Egy új, radikális szakszervezeti kultúra meghonosításával próbálkoznak, s e kultúra térnyerését más események is jelzik. Borsik János például 12 év után távozott az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége éléről – pozíciójában a Szolidaritás társelnökeként ismert Székely Tamás követte. A pedagógusok fásultak, fáradtak, reményvesztettek. Mendreyék tizenkilencre húztak lapot. Másrészt a pedagógusok végletesen elkeseredettek. Épp ezért lehet, hogy bejön nekik.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.