Csak kapkodjuk a fejünket a kormány áldozatokat nem kímélő rezsiharcának újabb állomásai láttán. A legfrissebb tervek szerint hamarosan két és fél millió választóval közlik személyesen az örömhírt: ezentúl minden ingyen van, semmiért nem kell fizetni, a fölöslegessé vált tízezres bankókkal a szivarozó kutyák fognak rágyújtani. Jó, most enyhén eltúloztuk a dolgot: egy keveset azért ezután is fizetni kell. De mi az a pár rongyos ezer (tízezer) ahhoz a havonta újra és újra átélhető élményhez képest, hogy a honpolgár saját szemével láthatja a kapzsi szolgáltatók által remegő kézzel kitöltött rezsiszámláján: jóságos kormányunknak hála, most kevesebbet fizet, mint korábban. Októberig száz helyszínre jut el a kormány válogatott legényekből álló mókakommandója, s a ródsóra meghívást kap mind a két és fél millió választó, aki aláírta a saját magát peticionáló párt/kormány rezsicsökkentést támogató ívét. Ha tényleg megkapta volna minden derék szignógyűjtő ágens a maga százasát aláírásonként – ahogyan arról a hírek szólnak –, akkor ugye negyedmilliárdnál tartanánk, s meg kell mondanunk, ez se lett volna súlyos ár; végül is (hadd éljünk egy kicsit a lélegeztetőgép-algebra nemes eszközeivel) akkor egy Pető Intézetből meg is lett az újabb, update-elt Kubatov-lista.
| ||
Érdemes elmélyedni az előzetesen közölt közreműködői listában is: Rogán Antal, Pintér Sándor, Kocsis Máté, Németh Szilárd, Hende Csaba, Navracsics Tibor, Fazekas Sándor, Zsigó Róbert, Fónagy János, Soltész Miklós, Szijjártó Péter és Rétvári Bence – micsoda lineup, mintha csak egy új, verhetetlen aranycsapat neveit sorolnánk, plusz a három taktikai csere! (Csak azt sajnáljuk, hogy a csapat legendás tízese, maga Zizu csapatkapitány egyelőre nem erősítette meg személyes részvételét.) Nos, velük lehet egyeztetni a rezsicsökkentés újabb lépéseit, amelyek következtében a későbbiekben már villanydrót sem kell, az áram magától kijön a falból (és ha Széles Gábornak igaza lesz, akkor a levegőből), bele a tévébe, hogy a polgárok (elnézést az elavult kifejezésért, helyette: a magyar emberek) egy percig sem maradjanak jó hírek és termelési riportok nélkül.
Első pillantásra talán elborzad majd, aki az ősi pápua hagyományokat idéző, új magyar agyevés szörnyű jeleneteit látja, pedig, valljuk be, igenis van értelme a kampány eme fajtájának.
Mindenekelőtt nemes versengésre ösztönzi a Belső Párt tagjait – aki lemaradt az aláírásgyűjtésben, az sajnos jövőre kereshet magának valami jól fizető állást, mondjuk valamelyik államosított energiacégben. A közös képzelt ellenség elleni harc megacélozza a nagy nemzeti közösséget összefogó kötelékeket – az acélsodronyt pedig az csomózza meg, aki ugyanazzal a lendülettel, nagy ravaszul mások pénzét osztogatja.
Felületes és gyáva pszichologizálás volna magyarázatként pusztán arra hagyatkozni, hogy könnyen elveszítheti valóságérzékét (s talán eszét is), aki egész gyermek- és ifjúkorát szolidaritási rockfesztiválok és az intenzív békeharc légkörében töltötte. Annyi biztos azonban, hogy az érett és késő Kádár-kor iránti fixációban deliráló vezetőinknek a vérébe ivódott: a társadalom akkor működik megbízhatóan, ha az állandó mozgósítottság állapotában tartják. S meg kell hagyni, a Fidesz által megcélzott, az alsó-középső jövedelmi klaszterekbe tartozó, már eddig is hű Fidesz-szavazónak számító, vagy éppen most vissza- vagy elcsábítani vélt honpolgárokat sokkal inkább érdekli a havi villany-, gáz-, víz- és fűtésszámla, mint néhai elődeiket (esetleg fiatalabb önmagukat) Luis Corvalán sorsa, vagy éppen a Pershing/MX rakéták irányzéka. A számítás része az is, hogy éppen ezek a társadalmi csoportok azok, amelyeknek egyszerűbb néhány keresetlen szóval elmagyarázni, hogyan használják ki és húzzák le őket a vérszívó energiaszolgáltatók, mint azt, milyen (nem kalkulált vagy eltagadott) következményei lesznek egy ilyen lépésnek. (Például az efféle szolgáltatások hosszú, de lehet, hogy már középtávú biztonsága, megbízhatósága, a hálózatok amortizációja szempontjából.)
Ők lesznek azok, akik – ha beválik a kormányzati számítás – legfeljebb csak a végén jönnek rá, hogy igazából nem is ők nyertek a rezsicsökkentésnek nevezett szemfényvesztéssel, hanem az amúgy is jómódú felsőbb középosztály, s hogy a nemzetgazdasági szinten állítólag megtakarított jövedelem sokszorosát veri majd el kormányunk energetikai államosításokra és közmű-akvizíciókra (vajon ki fizeti majd például az E.ON két magyarországi cégének igencsak borsos árát?). Csak nagyon sokára látják majd át, hogy a csökkenő rezsiköltségek kisebb mértékű áfájából fakadó bevételkiesést a kormány úgyis behajtja – mondjuk bankadóval, amit megint csak az említett, állítólagos kedvezményezettek fizetnek meg emelkedő tranzakciós költségek formájában. És persze a legszörnyűbb következménye az lesz az egész ádáz rezsiharcnak, ha egy pillanatra tényleg elhiszik: ha fogyasztottak is, a végén voltaképpen nem is kell az egészet kifizetni – az a pár kör feles a végén már ingyen volt. Pedig sajnos a részegség akkor is sokba kerül, ha a cechet látszólag a haverok állták.
