Ózd futása – a Roma Központ elutasítása és a magyar politika alja

  • narancsblog
  • 2013. szeptember 23.

Narancsblog

Első blikkre csak szimplán gyáva az ózdi testület döntése. Ám ha jobban megvizsgáljuk, akkor az alvilági politizálás csaknem minden kellékét felleljük benne.
Ő itt Fürjes Pál

Ő itt Fürjes Pál

Fotó: MTI

Péntek délelőtt egyhangúan döntött úgy az ózdi képviselő-testület, hogy Székesfehérvár, Miskolc és Sárospatak után negyedikként ők sem kérnek a Roma Kulturális Központból. A szavazást alapvetően befolyásolta, hogy a Jobbikból korábban kivált két helyi politikus előbb több száz fős tüntetést szervezett a városba a létesítmény ellen, majd aláírásgyűjtésbe fogtak a központ jövőjéről döntő népszavazás kiírásáért. Az aláírások összegyűltek, a népszavazáson pedig a helyiek nyilván elkaszálták volna a projektet – és vele együtt a jobboldali önkormányzatot is.

Ezt nem akarhatta a fideszes Fürjes Pál vezette testület. Innen nézve a döntés – legalábbis a rövid távú célokat tekintve – logikus. Már csak azért is, mert Fürjes a nyári vízcsapbotrányban csúnyán megégett – állítólag azóta is borogatják –, miután egyenesen Pintér Sándor bírálta őt fölül, a polgármester országos nyilvánosság előtti totális besülését pedig aligha kell itt részletezni egy olyan mondat után, amit a negyven fok körüli hőmérsékletben tikkadó romákról megengedett magának: „Decemberben még nem volt kánikula.”

Ózd tehát bebukta a projektet. Bebukhatta volna szépen is, nem olyan gyalázatosan, ahogy tette. Mert Ózdon annyit gondoltak a dologról, hogy majd befogadják ezt az izét, és máris jön a városba 1,7 milliárd forint, lesz új munkahely, lehet majd villogni mindenhol. Nagyjából ennyi is van Fürjes lapunknak adott nyilatkozatában, amivel a májusi befogadás után tisztelt meg minket. Szerinte a lényeg:

●      nem kell a projekthez önrészt biztosítani

●      sok roma él Ózdon

●      a központ majd csökkenti a társadalmi feszültségeket, és segíti Ózd arculatváltását

●      ahol eddig elbukott a projekt, ott nem volt megfelelően előkészítve, ezért lehetett sikeres a hisztériakeltés

És csak mellesleg: a város felvirágoztatásért meghozott ünnepi testületi döntés a nyilvánosság teljes kizárásával, zárt ülésen született. (Ami ugye kapóra jött azoknak, akik a hisztériát „kelteni akarják.”) Történt ez annak ellenére, hogy Borsodban vagyunk, a Jobbik főhadiszállásán, a város vezetői mégsem gondolták úgy, hogy a központ csak úgy kaphatna helyet a városban, ha valahogy el is tudják magyarázni az ózdiaknak, miért lenne ez jó nekik és a városnak. Néhány PR-nyilatkozatot leszámítva erre nem fordított energiát a polgármester, akivel most szépen megetetik azt, amit főzött.

Ugyanis pontosan úgy viselkedett, ahogy a világról semmit sem gondoló, gyors hasznot remélő, gyáva végrehajtó káder, úgy, ahogyan a magyar politikusgarnitúra nagy átlaga. Akiknek köszönhetően az állampolgárok – ezt számos felmérés tanúsítja – jó része úgy éli meg a rendszerváltás utáni demokráciát, hogy ott neki annyi beleszólási joga van a dolgokba, hogy négyévente elmegy választani (újabban felhatalmazni), és kész. Különben meg hülyének van nézve, és ki van fosztva, nem állnak vele szóba, a hatalom láthatatlan, párbeszéd nincs, és ne is legyen! Az persze ennél valamivel bonyolultabb, hogy miért is van ez így, és miért nem jobb a helyzet, és hogyan lehetne ezen változtatni (az biztos, hogy helyben kell elkezdeni), és igazságtalanság is ezt úgy, ahogy van, a politikusokra kenni – ám ez alkalommal speciel rájuk lehet kenni.

Ózd (ahogy Miskolc és Székesfehérvár) érzéketlenül kezelte a projekt társadalmi kontextusát (konkrétan leszarta azt a tonnányi előítéletet, ami a hazai roma lakosságra zúdul), csak egyvalamire koncentrált: hogy legyen belőle pénz. Sok pénz, és ne nagyon kelljen csinálni érte semmit, a választókkal érintkezni meg pláne ne kelljen. Egyebek mellett ennek a hozzáállásnak köszönhetően él a magyar közélet az érvek, számok, ráció világa helyett a nemzeti giccs, a frusztrált indulatok, a félelmek és a démonok fogságában, ahol a politikus lenézi a választót, és nem beszél vele (legfeljebb néha meghallgatja), a választó meg gyűlöli a politikust (legfeljebb néha szavaz rá). Ahol szükségszerűen jelenik meg olyan párt, mint a Jobbik, amely, íme, ma már milliárdos projekteket képes elszabotálni pillanatok alatt.

Fürjes polgármester éppenséggel szembemehetett volna a hisztériával (ahogyan azt korábban kollégáin kérte számon), de nem tette, mert fél a Jobbiktól, azaz a Jobbik által hergelt és uralt indulati világtól. Mindezt hiba lenne kizárólag az ö nyakába varrni – a saját pártja is így van vele. (Erről korábbi cikkünket itt olvashatja.) Ez az a párt, amely 2008-ban az úgynevezett szociális népszavazáson a fukarságot és a hétköznapi ostobaságot meglovagolva megfúrt néhány értelmes dolgot (a tandíjat és a vizitdíjat), akiktől a demagóg népszavazás intézményét a Jobbik most kölcsönvette, akikkel Ózdon a Jobbik most azt művelte, amit öt évvel ezelőtt Orbánék az akkori kormánnyal. Néhány hangoskodó jobbikos srác felmosta a Fidesszel a padlót. Most cigire gyújtanak, és bizakodva néznek a jövőbe. Van rá alapjuk.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.