Hogy távozik-e a Fidesz az Európai Néppártból (EPP) vagy sem, azt jelen pillanatban nem mernénk megtippelni. Egyes nyilatkozatokból úgy tűnik, mintha csak a szakítás módja és időpontja lenne kérdéses, más megszólalások nyitva hagyják a kiegyezés lehetőségét. Egy valamit azonban már most leszögezhetünk: látványosan nem jött be Orbán Viktor stratégiája, hogy a saját képére formálja és a szélsőjobboldali-populista táborhoz közelítse az EPP-t.
A terv bukását a legszebben két interjú egymás mellé állítása mutatja. Az egyiket Orbán adta a Welt am Sonntagnak. Végig arról beszél, hogy az EPP-re (meg úgy általában a magyar és európai életformára) a liberálisok és a szocialisták jelentik a legnagyobb veszélyt, belső néppárti ellenzékét pedig „hasznos idiótáknak” nevezi. Orbán szerint az EP-választás tétje a migrációs politika, lebutított képletében a bevándorlást támogató erők küzdenek a bevándorlás ellenzőivel. A Néppártot is bevándorlásellenes irányba akarja elvinni, ami nem nagyon jelenthet mást, mint hogy Kaczynski, Salvini és Le Pen pártjaival kössenek szövetséget.
| ||
A másik interjút Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és bizottsági elnökjelöltje adta a Spiegelnek. Weber egyértelműen a fent említett jobboldali populistáktól próbálja megkülönböztetni saját politikáját, Orbánt épp azért bírálja, mert hasonlatossá vált Salviniékhez. A szocialistákról és a liberálisokról szinte szót sem ejt – csak annyiban, hogy nekik is le kellene számolniuk problémás tagpártjaikkal -, az EU-ra leselkedő legnagyobb veszélyt a szélsőjobboldal előretörésében látja.
Világos, hogy ez két egymással kibékíthetetlen helyzetértékelés és stratégia. Mindezt úgy sikerült összehozni, hogy Weber személyében a lehető legorbánistább elnökjelölt kerekedett felül az EPP-ben, ellenfele, Alexander Stubb abból a finn pártból jött, amely az elsők között kezdeményezte a Fidesz kizárását. Webernek minden oka megvan rá, hogy ne vegye át Orbán retorikáját,
az EU vezetésére ugyanis csak a szocialistákkal és a liberálisokkal együttműködve van esélye.
Két és fél hónappal a választások előtt minden előrejelzés azt mutatja, hogy az EPP-nek és a három tőle jobbra álló frakciónak még akkor sem lenne többsége a következő európai parlamentben, ha a szélsőjobboldali-populista tábor teljes egységben lépne fel (érdemes az EP saját szimulációját és a pollofpolls.eu adatait végignézni). Az egyetlen elképzelhető és stabil többséget biztosító koalíciónak az EPP, a szocialisták és a liberálisok együttműködése tűnik, esetleg a zöldekkel kiegészülve. Webernek erre a többségre nem csak akkor van szüksége, ha az Európai Bizottság elnöke szeretne lenni, hanem akkor is, amikor a következő öt évben működtetni szeretné az Uniót (a rendes jogalkotási eljárásban a parlament egyszerű többséggel szavaz).
| ||
De még ha a parlamentben meg is lenne a tisztán jobboldali többség, ott a társjogalkotó szerv, a kormányok képviselőiből álló Tanács, ahol kétharmaddal vagy sokszor teljes konszenzussal döntenek. Nos, a Tanács tele van liberális és baloldali kormányokkal, Orbán saját magán kívül csak a lengyeleket és az olaszokat ajánlhatja az EPP figyelmébe, amikor jobbra akarja vinni a pártcsaládot.
Az EU-t alapvetően az európai népek megbékélésének céljával hozták létre, de az intézményi felépítés a különböző világnézetű pártok együttműködésének, így a centrum felé gravitáló politikáknak is kedvez. Ez csak akkor változhat meg, ha a tagállamok túlnyomó többségében azonos színezetű kormány alakul, és ez a színezet megegyezik az Európai Parlament többségével. Ettől a populisták elég messze állnak.
Weber persze azt is pontosan látja, hogy Orbán célja nem az európai vezető szerep megszerzése,
sokkal inkább az EU gyengítése és belpolitikai célokra történő kihasználása.
„Orbán megközelítése gyenge stratégia. Ahelyett, hogy a saját javaslatait népszerűsítené, inkább a félelemkeltésre játszik” – mondja a Spiegel-interjúban. A következő ötéves ciklus fő kérdése nem az lesz, hogy a populisták a saját képükre tudják-e formálni Európát, hanem hogy el tudják-e rontani a többiek játékát, visszafordítják-e az integrációt a szétesés irányába.
Ha hihetünk az előrejelzéseknek, a centrumpártok esélyt kapnak rá, hogy ellenálljanak e törekvéseknek. Ehhez egy erős és Európa iránt elkötelezett EPP-re is szükség van. Ha nem is tudjuk megmondani, hogy a Fidesz kizárásának vagy Néppárton belüli partvonalra szorulásának Magyarországon milyen következményei lesznek, az biztos, hogy Európa csak nyerhet az ügyön.
