Ezt megint elmérte: össztűz zúdul Orbánra, hívei hátrálnak

  • narancs.hu
  • 2015. május 9.

Narancsblog

Előre megfontolt aljas hazugságaiból (bocsánat: kommunikációs húzásaiból), mint amilyen a halálbüntetés előrángatása, kikeveredni már nem tud, csak jobban belegabalyodni. Narancsblog!

Orbán Viktor a múlt kedden egy spontán köztévés kérdésre azt találta mondani, hogy a halálbüntetés kérdését „Magyarországon napirenden kell tartanunk”. A kijelentés, mint az várható volt – és mint azt a kormányzati spin kétségkívül remélte is – nagy visszhangot keltett bel- és külföldön. Persze, már az első pillanatban mérföldekről szaglott az egész mögött meghúzódó úgynevezett stratégia: a kormányfő bedobja a halálbüntetés-témát, mire az „emberek véleményét” magáévá tévő Orbán Viktorra össztűz zúdul a hazai baloldal és a dolgainkba feszt beavatkozó Nyugat (az idegenek) felől.

false

A mostani válságos belpolitikai időkben – sorozatos vereségek az időközi választásokon, a vártnál jóval több elégedetlenkedő a devizaelszámolások miatt, láthatóvá vált komoly feszültségek a táboron belül, zuhanó népszerűség – egy ilyen szituáció kész főnyeremény a számára. Ráadásul ezzel a lépéssel Vona Gáborékat is bemattolja a fineszes miniszterelnök (és tanácsadói köre), hiszen a szélsőjobb Orbán után kényszerül majd kullogni; nem is tehet mást, elvégre mégiscsak a Jobbik politikai programjának egyik lényeges pontjáról van szó – vélhette a kormányzati agytröszt.

Rogán nem kérdezte meg

Csak hát, mint az utóbbi hónapokban majd’ mindent, a Fidesz ezt is jócskán elmérte. Például azért, mert az unióban a kelleténél is nagyobbat szólt az egész; ott ugyanis alapelvekkel – márpedig a halálbüntetés vissza nem állíthatósága az európai közösség egyik fundamentuma – napi politikai érdekek diktálta cinikus számításból nem szokás szórakozni. Orbánt a politikai szélhámoskodása miatt legott tetemre hívták, a Fidesz pedig defenzívába szorult, és, ahogyan ez ilyenkor szokásuk nekik, elkezdtek összevissza beszélni. Lázár János a sajtótájékoztatóján előbb azt mondta, hogy az emberek véleményét köteles meghallgatnia a kormánynak (és ők halálbüntetést akarnak), majd néhány perccel később azzal jött, hogy nem ismerheti 8 millió ember véleményét (ezért kell beszélni a témáról). Több kormányzati megszólaló is sietve nyilatkozott, hogy Orbán „nem akarja visszaállítani” a halálbüntetést. Rogán Antal okfejtése szerint a halálbüntetés eltörléséről a nép megkérdezése nélkül, a nép választott képviselőinek megkerülésével döntött az Alkotmánybíróság, ezért időszerű a kérdés újbóli „megvitatása”. Domány András újságíró erre pillanatok alatt kiderítette, hogy az Országgyűlés 2004. február 16-án szavazott az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló 1950-es Római Egyezmény tizenharmadik, „a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyvének kihirdetéséről”, elsöprő többséggel, köztük a Fidesz-frakció nagy részének, így Rogán képviselőnek az igen szavazatával is támogatva azt.

Be kell vezetni a halálbüntetést

Amikor pedig a kormányzat a „közbeszéd tematizálásában” újabb fájlt nyitva műmájer sértettséggel arról hadovált, hogy az európai közösség nem tagadhatja meg Magyarországtól a vitatkozásnak, ennek a demokratikus alapértéknek a szabadságát, seperc alatt a Fidesz orrára húzta boldog-boldogtalan, hogy az nem vita, amikor előre tudjuk a „megbeszélés” végeredményét. (Az „nemzeti konzultáció”, de ez most mellékszál – azaz mégsem, mert az ügymenet jelenlegi iránya erősen egy halálbüntetéses konzultáció felé mutat.) Márpedig tudjuk a végeredményt: az uniós tagság fölmondása nélkül a halálbüntetést nem vezethetnénk vissza a magyar jogrendszerbe. A tagságot pedig Orbánék szabadságharcos retorikájuk ellenére sem mondják föl. (Persze, kevésbé az európai értékközösség büszke vállalása miatt nem, sokkal inkább a hazánkba – és tekintélyes mennyiségben fideszes és Fidesz-közeli zsebekbe – áramló uniós támogatások miatt nem.)

false


A koalíciós partner KDNP kijelentette, hogy elvi okokból nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását. Az elmúlt napok verbális ámokfutása továbbá jó néhány Fidesz-frakciótagnak is sok volt, és egyre-másra olvashattunk a sajtóban arról, hogy közülük is többen nem értenek egyet Orbán újabb gondolatkísérletével. Orbánt egyébiránt, mint már említettük, kezdetben azzal védték Lázárék, hogy ő csupán annyit vetett föl, hogy beszélni kell a kérdésről; és merő rosszindulat a miniszterelnök szavait a halálbüntetés szorgalmazásaként értelmezni. Márpedig a kabinet szerint a Guardian című brit lap így járt el, de meg is nézhette magát, mert Kovács Zoltán kormányszóvivő olvasói levélben reagált az írásra, enyhe megbántottsággal. Csakhogy végül – szokásos péntek reggeli, rádiós interjúnak álcázott eligazításán – maga a nagyfőnök tette világossá: ha a törvénytisztelő, ártatlan emberek megvédése „másképp nem lehetséges”, akkor be kell vezetni a halálbüntetést.

Majd’ mindent megtagadott és majd’ mindenkit átvert

Egyfelől tehát a közbeszéd ilyetén „tematizálása” körül teljes a kormányzati káosz. Másfelől meg, mint oly sok esetben bebizonyosodott már – a nacionalista kultúrpolitikától kezdve a cigányok szegregációján át az idegenellenes hisztériáig –, a Fidesz nem tud hitelesebb Jobbik lenni a Jobbiknál. A Jobbik-program megvalósításával nem a széljobb szavazótáborát „domesztikálja” (ez a domesztikálás amúgy masszív tévhite a honi „mérsékelt” jobboldalnak Antall doktor óta), hanem a szélsőjobb pártot erősíti. Különben is, miért hinnének neki a Jobbik szimpatizánsai? Orbán az elmúlt másfél évtizedben majd’ mindent megtagadott és majd’ mindenkit átvert már. Lassan nincs is kit szédítenie. Ezért van az is, hogy előre megfontolt aljas hazugságaiból (bocsánat: „kommunikációs húzásaiból”), mint amilyen a xenofóbia felszítása vagy a halálbüntetés előráncigálása, kikeveredni már nem is tud, csak még jobban belegabalyodni. Nemcsak magára (azt bánja a rosseb), hanem az egész országra szégyent hozva, és az egész országnak kárt okozva.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.