„A 2009/2010-es tanév a változások éve lesz” – mondotta még 2009-ben, tehát ellenzékben, de a tavaszi győzelem biztos tudatában a KDNP oktatáspolitikusa. 2010-ben is hosszan részletezte a várható reformokat, de egy évvel később sem hallgatta el, hogy „a 2011/12-es tanév a nagy változások, egyben a további változások előkészítésének éve lesz”. Tavaly azt is megtudtuk, hogy „az oktatás területén végrehajtandó változások valamennyi érintett javát szolgálják majd, és a később végrehajtandó módosításokat is megalapozzák”, ma pedig Hoffmann Rózsa nem félt kimondani, hogy az idei évvel „új időszámítás kezdődik a köznevelésben”.
A helyzet tehát fokozódik. Mint azt mindannyian érzékeltük, már 2010-ben is olyan hirtelen közelségbe került a közoktatás tökéletes állapota, hogy szinte elképzelni sem bírtunk annál jobbat, mégis, minden évben megújult minden, miközben végig ugyanaz a nagy ívű elképzelés érvényesült mindenben, és ettől minden még jobb lett.
| ||
De ne higgyük, hogy a köznevelésért felelős államtitkár csak a saját sikereit részletezte mai előadásában. Jó, az idő nagy részében ezekkel volt elfoglalva, de ez csak természetes, ugyanakkor volt alkalma több ízben is megemlékezni az elmúlt nyolc év hibáiról is. De most megint igazságtalanok vagyunk, hiszen államtitkár asszony szellemi horizontja ennél sokkal tágabb.
Milyen érdekes meglátás például, hogy „megkopott tudásunkat ha kicsit leporoljuk, akkor könnyű belátni, hogy mindenkor is ez volt az iskolának a kitüntetett feladata: az egész személyiség fejlesztése. Csak valahogy ez is háttérbe szorult az elmúlt fél évszázadban, közismert okoknál fogva.” Nem matekórán vagyunk, biztos nem úgy értette államtitkár asszony, hogy 1963 előtt kiválóan volt fejlesztve személyiségileg a magyar, utána meg nőtt a puja öntudatlanul, mint a rét virágai. Tényleg, nem évszámra pontosan, kicentizve szeretnénk tudni, csak úgy évtizedre kábé: mikor volt itt olyan derék személyiségfejlesztés és erkölcsi nevelés? Az ötvenes vagy a negyvenes években, a Rákosi-korban vagy a Szálasi-kormány alatt inkább?
Mielőtt azonban elvesznénk a részletekben, mindenféle évtizedekkel szöszmötölvén, emeljük fel szívünket és vessük szemünket magasabb égboltok felé. „A gyökereink mélyre nyúlnak, pontosan 1018 évre nyúlnak vissza, és a magyar iskola ennyi idős, és ezek a hagyományok köteleznek bennünket. De mégis megújulásra volt és van szükség, és ez az új tanév kezdetére, az 1018. tanév kezdetére beteljesült.”
Véget ért tehát az évezrednyi szenvedés, ez már a rév, hová megérkeztünk mi és gyermekeink, ez a kiválasztott nemzedék. El sem tudnánk képzelni, hogy lehet ennél jobb, de hát már az előző három évben sem tudtuk elképzelni, mégis jöttek a fordulat évei sorban, és minden egyre jobb lett.
Becsülettel végighallgattuk Hoffmann Rózsa előadását. Nagyon sok szép idézet találtatott benne Klebelsberg Kunó úrtól, ki államtitkár asszonynak éppúgy elődje, mint – mások mellett – Szent István királyunk. Ez mind igen szép.
Voltaképpen tennénk is rá magasról, hogy egy politikus hülyeségeket beszél, ez munkaköri ártalom mintegy. Csak azért végtelenül bosszantó ez a sok szárnyalás, ezredéves örökség, erkölcs és megújulás, mert az utóbbi fél évben a közoktatás dolgozói sokszor azt sem tudták, kitől kapnak vécépapírt, megérkeznek-e a tankönyvek, ki a főnökük főnöke, hány órájuk lesz és mennyi fizetést kapnak.
Ezekre a problémákra Hoffmann annyit reagált, és – ezt irónia nélkül mondjuk – ez is jobb a semminél: „A KLIK felállítása nem ment olyan simán.” Így is lehet mondani.
Ez arányérzék kérdése: amikor egy szakmában minden bizonytalan, akkor a területért felelős politikus – propaganda ide vagy oda – nem kezd el ezer év után nyugvópontra jutó helyzetről beszélni. A pedagógus-béremelés mértékéről mondottak – „70 és 80 ezer forint közötti többletet jelent a bruttó alapbérben” – ennél egyszerűbb képletet mutatnak: ez a tanárok nettó hülyének nézése. (Az amúgy igen összetett helyzetről lásd a hvg.hu remek összeállítását, sok számmal.)
Ha az üres múltba révedés és az aktuális helyzet szemérmetlen félremagyarázása az alternatívák, akkor a magunk részéről maradnánk a hoffmanni szónoklat harmadik eleménél, a magvas gondolatoknál és örök igazságoknál. Például, hogy az oktatásban az elmélet mellett a gyakorlat is fontos. Ezekkel legalább nem dühít fel és nem aláz meg egy tanárt sem. Az is valami.
