Miért nem viszik már a francba a főváros közepéről a Red Bull Repülő Bolhacirkuszát? Hármat találgathatsz!

  • narancs.hu
  • 2018. június 15.

Narancsblog

1. Korrupció 2. Kisebbrendűségi komplexus 3. Besenyei Péter

Csodálatos dolog a Red Bull Air Race, az biztos. Itt rendezik a UNESCO világörökség áldásaitól többszörösen megtisztelt belváros szívében. Teljesen nyilvánvalóan totál környezetszennyező a buli, bizonyítottan halláskárosodást okoz, s legalább egy hónapig (három hét előtte, egy utána, s akkor még nagyon finomak vagyunk) teljes közlekedési káoszt okoz, legtöbbször útlezárások és parkolási tilalmak formájában. Nem csak a környéken, tehát a Duna két, szinte teljes fővárosi partszakaszán élők gyűlölik, de azok többsége is, akikhez elhallatszik, akiket akadályoz a munkahelyre jutásban, a normális életvitelben, akik szívják a kerozin bűzét, s a többi. De azért minden évben van ez a rémálom, ráadásul a legnyarabb nyárban.

Miért?

És akkor tekintsük át az előre megadott válaszokat!

1.  Korrupció.

Mai hír, hogy a szervezők a normális budapesti területfoglalási díjnak csak tíz százalékát csengetik ki a repdesés ellentételezéseként – a többit nagyvonalúan elengedi nekik a főváros. Az összeg 12,9 millió forint, ilyen nagyságrendű rendezvényhez képest valóban két fillér. Ahogy mondani szokták, a hülyének is megéri. Ha még 40 százalékot elosztanak baksisnak (50 millió meg az apró), akkor is fél áron hördülhet át a híd alatt az összes gépmadár, szárnyán a Red Bull meglehetősen harsány reklámjaival. 50 millió viszont már akkora pénz, hogy szétdobni is lehet valamennyire. Hál’ istennek, a korrupció Magyarországon tök ismeretlen fogalom. Így ezt az opciót felejtsük is el, egyelőre stadiont sem akar építeni senki a Duna közepére, legalábbis nem sportrepülővel.

2.  Kisebbrendűségi komplexusok

Pontosabban kisebbrendűségi komplexuson alapuló kivagyiság, amiért például anno dettó a Batthyány térre építették – hónapokig dettó – a „vizes vébé” ugrótornyát, konkrétan gránitszilárdságú (vasbeton) alapokra, amit aztán tényleg hónapokig vertek szét lánctalpas gépekre szerelt óriási ütvefúrókkal (dettó a helybéliek és a közlekedők legnagyobb örömére). E tempó mögött pedig az a szép (Habony Árpád-i? Orbán Ráchel-i?) gondolat áll, hogy mutassuk meg a világnak, hogy milyen szép is a mi fővárosunk, az ugró mögött beúszik az Országház, a röpülő mögül bekacsint a Szabadság-szobor… Erről tán csak annyit, hogy aki toronyugrást néz tévében (ti. a versenyzők ideutazni rest hozzátartozói), vagy légi parádét (kábé senki), azt a toronyugrás érdekli, vagy az, hogy fennakad-e a hídon a sztárpilóta – ennyit a járulékos haszonról, s a potenciális vendégéjszakákról.

3.  Besenyei Péter

Orbánia kétségkívül nagy becsben tartja élsportolóit, van, akinek egy egész uszodát épít, van, aki csak stadiont kap, mást aranyáron csalogatnak haza külföldi klubokból, s akkor is fel kell lépnie a válogatottban, ha egy csomószor már lemondott róla. S a többi, s a többi. Nyugodtan nekiadja valakinek egy hónapra a fővárost is. S van ennek a Red Bullnak egy veterán pilótája, aki álmából felriasztva is nyilván átrepül rükvercben, nemhogy a Lánchíd, de Fenyő Miki limbóléce alatt is, amiről pedig köztudott, hogy könnyen lebillen. Csak hát ő 2015-ben már visszavonult, s hát a műve sem sportmű. Erre persze lehet azt mondani, hogy csináld utána, de a kérdés jogos: mi a fasznak?

S ez a kérdés még mindig fennáll az egész bohócparádéval kapcsolatban is. Csak azt ne mondja senki, hogy azért, mert annyian nézik! Mert akkor esetleg még visszaállítják a katonai díszszemlét és a május 1-jei felvonulást is (lenne is tippünk, milyen napra áthelyezve).

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.