A fél ország azt találgatja mostanság, vajon Horváth András adóhatósági exrevizor (hivatalosan: ellenőrzési szakkoordinátor) miért így és most állt elő nagy vihart kavaró tanulmányával. Ebben azt írja le, miként szakosodtak komplett magyar és külföldi céghálózatok az általános forgalmi adó elcsalására, illetve jogosulatlan visszaigénylésére, és milyen fiktív üzleteket kötnek egymással ennek érdekében. És persze leírja azt is, mennyire nem mozdul ennek a felszámolására az erre létrehozott ellenőrzési hivatal, azaz saját korábbi munkahelye, ahol másfél évtizedet töltött el, s amely nyomban feljelentést is tett – Horváth ellen.
| ||
Horváth revizor afféle dokumentálós típusú hivatalnok volt. Gondjaival felkeresett felelős politikusokat is. Találkozóiról feljegyzéseket készített, leveleket írt mindenféle illetékesnek a Fidesz előtt és után, de nem történt semmi. Helyzetét sokan a két éve hivatalából kiutált Ángyán államtitkáréhoz hasonlítják, aki szintén csak mondta-mondja a magáét a furábbnál furább állami földbérletekről, érdemi eredmény nélkül. A különbség azonban nagy: Ángyán felderített ügyei lehettek bármilyen visszataszítóan korrupciószagúak, az eljárások formailag szabályosak voltak. Horváth viszont konkrét bűncselekmények gyanújával házalt a vezetőknél; állítása szerint olyan eset is akadt, amikor helyszíni ellenőrzések után bebizonyosodott, hogy ki és mennyit csalt – határozat mégsem született, bíróságra meg pláne nem került az ügy. És ennek az oka egy adóhivatali rendszerben csakis a korrupció vagy a tisztviselőket irányító politika közbelépése lehet. (Ami ugyancsak korrupció.)
Mindez a revizor szerint évente ezermilliárdos tételben okoz károkat az országnak; olyan bűncselekmények következménye, amelyek önmagukban és egyesével is börtönt érnének. Azt a mi hazánkban szinte már megkérdezni sem érdemes, vajon egy ilyen, állítólag konkrét adatokat tartalmazó tájékoztató után miért nem szaladt egyetlen nagyember sem a rendőrségre feljelentést tenni, teljesítve mind hivatali, mind állampolgári kötelességét. Vagy azért, mert igazak az állítások, és akkor a fél nyomozó hatóságnak azonnal az érintett cégek és tulajdonosaik körül kéne szimatolni; vagy azért, mert nem igazak, és akkor Horváth revizor állhat több rendbeli rágalmazás miatt bíróság elé.
A tanulmányban leírtakat amúgy egyetlen hétvégén végigellenőrizte az adóhatóság, és mindent rendben talált. Ennél egyszerűbben biztosan nem lehetne demonstrálni, mennyire leszarja az összes illetékes Horváth irományát. És így tesz vele a politika is. Az LMP – és Ángyán – vizsgálóbizottságot akart, amit néhány független képviselő és a Jobbik támogatott. A Fidesz elhajtotta őket az aláírási ívükkel együtt, a szocialisták pedig azzal a mókás érvvel mondtak nemet, hogy ők a radikálisokkal közösen nem írnak alá semmit. Vagy netán nem szeretnék, vágtak vissza erre azonnal a próbanyilasok, ha megint kiderülne valami az „elmúltnyolcév” dolgairól.
A legszomorúbb mégis az, hogy a dolgozat alig karcolta meg a közvéleményt. Politikai-főhivatali segédlettel végrehajtott és eltussolt több ezermilliárdos lopásnak csak a gyanúja is számos, nálunk gazdagabb országban minimum ordítozós tüntetések kiváltója lenne. Itt meg azt találgatják legföljebb, mit akar ez a Horváth. Pedig ha a húsz-egynéhány oldalas iratot a milliárdos tételekben csaló cégekről és a leállított eljárásokról valóban konkrét és „okadatolt” háttéranyag támasztja alá – és Horváth ezt állítja –, akkor az nagyon kínos bírósági tárgyalási napokat hozhatna mind a „védett” vállalkozások, mind az ügyekben tétlenkedő adóhivatal számára. De lehet, hogy most mi álmodunk elképzelhetetlenül nagyot a magyar ugaron.
