Orbánnak nem volt mondanivalója, tusványosi előadása Kádár utolsó beszédére emlékeztet

  • narancs.hu
  • 2019. július 27.

Narancsblog

Csak a bizonyítványát magyarázta, azt is inkább magának.

Hogy Orbán Viktor erdélyi beszédét valamelyest a helyére tudjuk rakni, nekünk is kábé onnan kell nekivágnunk, ahonnan a magát immár európai léptékű politikai gondolkodónak lefestő miniszterelnök kezdte.

A rendszerváltásnál – bár attól megkímélnénk magunkat, hogy annak címkézésében is kövessük a beszédet, csupán egy nagyon határozott emlékképet villantunk fel: a bécsi cukrászdáét. Melynek akár a megnyitására vágyott akkor a „magyar ember”, akár egy ott nyugodtan, kényelmesen, de legfőképp természetesen elköltött Zacher tortára, almás rétesre, bécsi melange-ra.

Mintha az lenne számára is a világ legtermészetesebb dolga… A társadalom döntő többsége, melynek a késői Kádár-kor már a legkevésbé sem volt elfogadhatatlan, azért adta áldását a rendszerváltásra, mert úgy akart élni, ahogy Nyugaton látta. S mert látta (már láthatta),

nem szopta be, amit Kádárék mondtak neki,

hogy a Nyugat hanyatlik és különben is szar, úgy ahogy van, s mi (a komcsivilág) sokkal jobbak vagyunk.

Orbán: Nem kell már félni, ki lehet mondani, a NER illiberális rendszer

A miniszterelnök arra vállalkozott Tusnádfürdőn, hogy megmagyarázza: miért épített ki 2010 után egy új politikai rendszert. És miért ilyen rendszert épített ki, mint amilyet. Orbán Viktor a saját politikai szisztémáját elemezve második rendszerváltásról beszélt Tusnádfürdőn, azt mondta, hogy 2006 és 2010 között erre készültek, majd a kétharmados győzelem után lépésről lépésre építették ki az új rendszert, miközben fenn kellett tartaniuk a tömegtámogatást.

Orbán Viktor most azt mondja, hogy a Nyugat hanyatlik, szar és különben is gyűlöl minket, mert mi jobbak vagyunk (a mi alatt mindig őt kell értenünk; Orbán gyakorlatilag az első fellépése óta magával azonosítja a nemzetet, s még véletlenül sem fordítva, noha az sem lenne sokkal igazabb). De mi majd megmutatjuk a Nyugatnak?

Mit, bazmeg? – tesszük fel joggal és felháborodva a kérdést, mert már előre utáljuk a felsorolást: a lenullázott egészségügyünket, a negatív tartományba levitt oktatást, a kiüresítetett intézményrendszert, a komikusan antidemokratikusra buherált választási rendszerünket, s sorolhatnánk a lap aljáig. (A tévé előtt a beszélő helyett a néző szégyellte el magát, amikor Orbán demokráciából oktatta Finnországot. Erről tényleg csak az a mélyen hazafiatlan és szerfelett elítélendő komcsi vicc jut az eszébe az embernek, hogy a finnugor rokonság együtt jött valahonnan a népvándorláskor, de elértek egy táblához, amin volt egy nyíl meg a felirat: Suomi Finland, s aki el tudta olvasni, az arra ment tovább.)

De ha nem ilyesmikben (eü, oktatás, stb) vagyunk jobbak, akkor miben? Hát, izé, ideológiában – ne mondja senki negyvenöt éves kor felett, hogy ezt már nem látta, hallotta egyszer. Ezzel együtt is túlzunk akkor, amikor azt állítjuk, hogy Orbánnak nem volt semmi mondandója, hiszen a beszéd első fele

példásan felidézte azt a hónapok óta tartó történelemhamisítási buzgalmat,

amit – tévesen – Schmidt Máriával szokás azonosítani. Eszerint tehát a Fidesz, közelebbről szerénységem tiltja megnevezni, hogy kicsoda szülte a világra a modern Magyarországot, mindenki más csak az akadályozója (a drámába illő SZDSZ meg a gaz komcsik, és nyilván a finnek), illetve haszonélvezője (az istenadta nép) volt ebbéli gürcölésüknek.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A beszéd második része viszont már tényleg nem tartalmazott semmit, pusztán egy Ionesco tollára méltó tragikomikus abszurd volt, melyet valaki valamiért állambölcseleti és politikafilozófiai kifejezésekből igyekezett összeróni, afelé igyekezvén,

hogy miért jobb az illiberális, mint a liberális.

Nos, nem azért, ami mögötte van vagy lenne, illetve lehetne társadalmi, intézményi szinten (nem kezdünk bele megint: eü, oktatás, választás…), hanem azért, mert kiszera méra bávatag.

Mert ott az egyén, itt a közösség, ott az ők nyertek, itt a mi nyertünk, meg a többi maszlag. Mi vagyunk a kereszténység utolsó védelmezői, például nem adunk enni a tranzitzónában dekkoló muszlimnak.

Ha Orbán Viktornak az volt a terve, hogy most az övéi elé lép mint nagy világpolitikai gondolkodó és reformer, nos, nem vált be. Beszéde sokkal inkább Kádár János utolsó beszédére hajazott, azzal a különbséggel, hogy még abban is akadtak konkrétumok.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.