Pista! Mi jó elvtársnak tartottunk! – Ennyire még soha nem égette le magát a békemenet nagyágyúja

  • narancsblog
  • 2016. augusztus 27.

Narancsblog

Pedig ő sem most kezdte a szakmát.

A Széles-féle Magyar Hírlap egykori főszerkesztője, a PestiSrácok.hu jelenlegi lapigazgatója, Stefka István az elsők között kelt Bayer Zsolt védelmére. „Márpedig én nem adom vissza a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, amit 2011-ben kaptam az 1956-os forradalomról és szabadságharcról készült könyveimért. Büszke vagyok, jól érzem magamat Bayer Zsolt kollégám, Bencsik András, Hargitay András és Szigethy Gábor társaságában” – írta, majd terjengősen, bárminő logikát nélkülözve kezdte gyalázni Kaltenbach Jenőt, aki elsőként adta vissza a maga keresztjét.

Itt veszi át a lovagkeresztet

Itt veszi át a lovagkeresztet

Fotó: MTI

Eddig a szokásos ügymenet, rég el is felejtettük volna, ha nem olvassa el ezt az írást

régi elvtársa, Lakatos András,

aki egy Facebook-bejegyzésben emlékeztette Stefkát arra, hogy valamikor, nagyon régen, jóval a rendszerváltás előtt ugyanolyan boldogan vett át mindenféle kitüntetéseket és pénzjutalmakat.

Nos, kedves Pistám, te nemcsak ezeket a kitüntetéseid nem adod vissza, hanem azokat sem, amiket még annak idején, jóval a rendszerváltás előtt kaptál sok éven keresztül, a Belügyminisztérium céljait szolgáló riportjaidért, tudósításaidért. Ugyanolyan alázattal vetted át a kitüntetéseket és a pénzjutalmakat annak idején Horváth István belügyminisztertől, Lakatos Ernő (APO) jelenlétében, mint ma, az új uraidtól” – írja Lakatos, Stefka korai sikereinek titkát így ecsetelve:

„Mert te is része voltál annak idején annak a néhány tíz, szigorúan kiválasztottnak,

akik Belügyi Tudósítói igazolvánnyal rendelkeztek, és munkájuk a Belügyminisztérium sajtó- és propagandamunkáját volt hivatva önkéntesen segíteni. Igen, önkéntesen!”

Valószínű, hogy Stefka jobban tette volna, ha erre behúzza fülét-farkát, és megvárja, hogy azok a kevesek, akik olvasták a bejegyzést, elfelejtik az egészet, ám ő úgy gondolta, visszavág. „Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya vezetőjének fia biztosan tisztában van azzal, hogy a rendszerváltoztatás előtti időben nem lehetett visszautasítani díjakat, mert azzal

az ember kihívta volna maga ellen a sorsot:

biztosan nem kaphatott volna semmilyen állást a rádiónál, televíziónál, vagy bármely újságnál sem” – üzente, ami egy laikus előtt is szánalmas magyarázkodásnak tűnik (különösen az „apázás”), de úgy tűnik, a címzettnek kimondottan magas labda volt.

Nos, Lakatos András tegnapi bejegyzésében további részleteket tudhatunk meg Stefka karrierjének kezdetéről, és igazság szerint nem gondolnánk, hogy Lakatos – aki annak idején a belügy sajtóalosztályát vezette – elragadtatta volna magát, amikor például ezt írja: „Pista! Én nem vádoltalak meg azzal, hogy jó elvtárs voltál, hanem tényként állítom újfent, hogy mi jó elvtársnak tartottunk!

Azért is foglalkoztattunk,

és azért is adtunk neked erkölcsi és pénzjutalmakat, kitüntetést. Nem véletlen, hogy te is tagja lehettél annak a szűk körű, 20-30 fős újságírói elitnek, akik a Belügyminisztérium szigorú, állambiztonsági ellenőrzésén is átmenve, Belügyi Tudósítói igazolványt kaphattak. Ez a belügyi igazolvány többek között arra is feljogosított téged, hogy minden külön engedély nélkül, bármelyik belügyi objektumba beléphess, és ott a munkád végezhesd. Gondolom, hogy ez nem kis kiváltság, egy finoman szólva lojalitást elváró rendszertől. Pont úgy, mint most.”

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.