Propaganda közpénzen – még egy szó az Újszínházról

  • narancsblog
  • 2013. május 16.

Narancsblog

Leleplezett minket a főváros!

Szűcs Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója téves párhuzamoktól nem mentes dolgozata, mely a Dörner-féle Újszínház becsületének sürgős helyreállításáért küzd (innen is gratulálunk hozzá!), váratlan dramaturgiai fordulattal érkezik a célegyenesbe. Tarlós István munkatársa, miután egy csomó számot vág olvasója fejéhez, hirtelen lapunk egy 15 évvel ezelőtti cikkét is citálja, mondván: „Ezeknek az árokásó liberálisoknak már a Márta István sem volt elég jó, ugattak akkor, ugatnak most is. Ne csodálkozzunk, ezek ilyenek, nem jó nekik semmi, csak fanyalogni tudnak.” Az amúgy közepes színvonalon leszállított PR-cikket mi röviden így szinkronizálnánk: „Kevesen járnak az Újszínházba, meg hát ciki is az egész, de Tarlós és Orbán úr mellette állnak, ha törik, ha szakad! Kérjük ezek szíves tudomásulvételét! Dátum, aláírás, üdvözlet, satöbbi.”

Ez eddig tiszta ügy. Azt már kevésbé értjük, hogy a kommunikációs igazgató miért érezte elengedhetetlennek lapunkat e hűségnyilatkozat végére varrni, de köszönjük a megtisztelő érdeklődést, s felhasználva az alkalmat, azt is elmondjuk, hogy mi van – valójában. A két igazgatóválasztás – noha hasonló momentumok valóban felfedezhetők benne – ég és föld.

Értjük Szűcs Somlyó érvelését, miszerint a pörkölt és a rántotta is meleg étel, mégis differenciálásra sarkallnánk a magas beosztásban dolgozó szakembert, ne kérje soha egyiket a másik helyett, mert csalódni fog. A Márta-ügy szakmai puccs volt szőröstül-bőröstül, méltatlan és nemtelen, ahogy ezt inkriminált cikkünkben alaposan ki is veséztük. Viszont a Dörner–Csurka-páros pályázata még ehhez képest is többszörös gyalázat: Tarlós színházhoz juttatta a hazai antiszemitizmus egyik vezérét, aki párjával közösen olyan pályázatot adott le, amely nemcsak színvonala és röhejes összeesküvés-elméletei miatt lenne vállalhatatlan bárhol a világon, hanem azért is, mert a benne nevezett rendezők és szerzők közül többen siettek gyorsan leszögezni: nincs közük a pályázókhoz, és nem kívánnak a duóval együtt dolgozni.

Meg különben is, Szűcs Somlyó tudja, hogy mi történt, érti, hogy mi a különbség. Alighanem látja a lényeget is: Tarlós Istvánon ott a bélyeg, és rajta is marad, miután a korábbi szándékaik ellenére végül úgy döntöttek, hogy mégsem váltják le Dörneréket. Azaz Tarlós Istvánnak jövőre úgy kéne megvédenie főpolgármesteri székét, hogy kezet fogott az antiszemitizmussal, sőt szájon is csókolta legalább kétszer. Érthető tehát, hogy igyekeznek erről elterelni a figyelmet, ha másképp nem megy, hát úgy, hogy e szégyenfoltot megpróbálják egy régivel összemosni, és a gyalázat egy kisebb részét szétkenni a Magyar Narancson is.

Csakhogy ez nem sikerülhet. Hiszen írjon a közpénzből húzott fizetéséből bármilyen igyekvő kis tárcát a főváros új házi színházának védelmében a kommunikációs igazgató, ha tisztességesen akart volna eljárni a főváros, csakis egy dolgot tehettek volna. De a belátáshoz és az önkritikához – mint annyiszor, most is – gyávák voltak. Inkább menekülnek.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.