Propaganda közpénzen – még egy szó az Újszínházról

  • narancsblog
  • 2013. május 16.

Narancsblog

Leleplezett minket a főváros!

Szűcs Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója téves párhuzamoktól nem mentes dolgozata, mely a Dörner-féle Újszínház becsületének sürgős helyreállításáért küzd (innen is gratulálunk hozzá!), váratlan dramaturgiai fordulattal érkezik a célegyenesbe. Tarlós István munkatársa, miután egy csomó számot vág olvasója fejéhez, hirtelen lapunk egy 15 évvel ezelőtti cikkét is citálja, mondván: „Ezeknek az árokásó liberálisoknak már a Márta István sem volt elég jó, ugattak akkor, ugatnak most is. Ne csodálkozzunk, ezek ilyenek, nem jó nekik semmi, csak fanyalogni tudnak.” Az amúgy közepes színvonalon leszállított PR-cikket mi röviden így szinkronizálnánk: „Kevesen járnak az Újszínházba, meg hát ciki is az egész, de Tarlós és Orbán úr mellette állnak, ha törik, ha szakad! Kérjük ezek szíves tudomásulvételét! Dátum, aláírás, üdvözlet, satöbbi.”

Ez eddig tiszta ügy. Azt már kevésbé értjük, hogy a kommunikációs igazgató miért érezte elengedhetetlennek lapunkat e hűségnyilatkozat végére varrni, de köszönjük a megtisztelő érdeklődést, s felhasználva az alkalmat, azt is elmondjuk, hogy mi van – valójában. A két igazgatóválasztás – noha hasonló momentumok valóban felfedezhetők benne – ég és föld.

Értjük Szűcs Somlyó érvelését, miszerint a pörkölt és a rántotta is meleg étel, mégis differenciálásra sarkallnánk a magas beosztásban dolgozó szakembert, ne kérje soha egyiket a másik helyett, mert csalódni fog. A Márta-ügy szakmai puccs volt szőröstül-bőröstül, méltatlan és nemtelen, ahogy ezt inkriminált cikkünkben alaposan ki is veséztük. Viszont a Dörner–Csurka-páros pályázata még ehhez képest is többszörös gyalázat: Tarlós színházhoz juttatta a hazai antiszemitizmus egyik vezérét, aki párjával közösen olyan pályázatot adott le, amely nemcsak színvonala és röhejes összeesküvés-elméletei miatt lenne vállalhatatlan bárhol a világon, hanem azért is, mert a benne nevezett rendezők és szerzők közül többen siettek gyorsan leszögezni: nincs közük a pályázókhoz, és nem kívánnak a duóval együtt dolgozni.

Meg különben is, Szűcs Somlyó tudja, hogy mi történt, érti, hogy mi a különbség. Alighanem látja a lényeget is: Tarlós Istvánon ott a bélyeg, és rajta is marad, miután a korábbi szándékaik ellenére végül úgy döntöttek, hogy mégsem váltják le Dörneréket. Azaz Tarlós Istvánnak jövőre úgy kéne megvédenie főpolgármesteri székét, hogy kezet fogott az antiszemitizmussal, sőt szájon is csókolta legalább kétszer. Érthető tehát, hogy igyekeznek erről elterelni a figyelmet, ha másképp nem megy, hát úgy, hogy e szégyenfoltot megpróbálják egy régivel összemosni, és a gyalázat egy kisebb részét szétkenni a Magyar Narancson is.

Csakhogy ez nem sikerülhet. Hiszen írjon a közpénzből húzott fizetéséből bármilyen igyekvő kis tárcát a főváros új házi színházának védelmében a kommunikációs igazgató, ha tisztességesen akart volna eljárni a főváros, csakis egy dolgot tehettek volna. De a belátáshoz és az önkritikához – mint annyiszor, most is – gyávák voltak. Inkább menekülnek.

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.