Az MSZP kihátrált Drakula gróf mögül

  • narancsszem
  • 2013. augusztus 2.

Narancsszem

Az első csatát elvesztettük: Lendvai Anna és az MSZP a Fővárosi Közgyűlésben nem áll kezdeményezésünk mögé, hogy utcát nevezzenek el Lugosi Béláról. A képviselőnő válaszlevelét kommentár nélkül közöljük.
Lugosi nem örül

Lugosi nem örül

 

Kedves András, Gábor és Sándor!

Hozzám írt levelüket a napokban megkaptam, köszönöm. Megtisztelő, hogy kezdeményezésükkel a Fővárosi Közgyűlés tagjai közül engem kerestek meg.

Levelük felhívja a figyelmet egy eddig végig nem gondolt, valós problémára és egyben lehetőségre, hogy a főváros eddig nem emlékezett meg méltó módon azokról a magyar művészekről, akik fontos szerepet töltöttek be a világ filmművészetének megteremtésében. Lugosi Béla, aki – egyebek mellett - Drakula alakításával beírta magát az egyetemes filmtörténetbe, közéjük tartozik, ámbár ő bizonyos értelemben kivétel is, hiszen van egy szobor a Városligetben, amely őrá emlékeztet. Egyetértek felvetésük lényegével: meg kell emlékezni a filmtörténet jelentős személyiségeiről, azonban két okból mégis türelmüket kérem.

Az egyik ok szakmai. Az elmúlt években láthattuk, mekkora vitákat generál és milyen súlyos erkölcsi károkat okoz közterületeink megszokott neveinek megalapozatlan, egyoldalú, az egyéni ízlések vagy a politikai hovatartozás által motivált megváltoztatása. Sokkal kellemetlenebb kísérletezés volt ez, mint amennyire szórakoztató, de leginkább értelmetlen.

Fontos hozzátenni: bár frakciónk néhány hónapja úgy döntött, hogy ebben a ciklusban nem támogat több közterület-átnevezést, tudjuk, hogy Budapest értékeinek megőrzése, kultúrtörténetének megismerése, de fejlődése érdekében is szükség van arra, hogy emlékezzünk híres elődeinkre egy-egy névtelen közterület elnevezésével. Ugyanakkor valljuk, hogy csak megalapozottan, szakmai és társadalmi konszenzus alapján szabad döntést hozni.

A másik ok politikai. Mint tudják, a Fővárosi Közgyűlésben ma még a Fidesz–KDNP van többségben. Az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy Budapest jelenlegi vezetése olvasatlanul söpri le az asztalról az ellenzéki kezdeményezéseket. Félre ne értsék, nem panaszkodni akarok, de nem szeretném, ha az Önök javaslata is erre a sorsra jutna.

Azt remélem, hogy az Önök kezdeményezésével, s talán az én válaszommal elindítunk egy szélesebb párbeszédet a magyar film múltjáról, és vele együtt a közterületeink jelenéről. Tenni fogok azért, hogy legyenek ügyeink, alkalmaink, amik segítik ezt a beszélgetést, amelynek eredményeképpen Budapest – akár a következő önkormányzati ciklusban – olyan emléket állít a világ filmművészetében kiemelkedő szerepet játszó magyaroknak, amely teljesítményükhöz és eredményeikhez ugyanúgy méltó lesz, mint Budapesthez.

Korai még arról beszélni, hogy ez az emlék egy utcanév, egy park, egy emlékmű vagy bármi más lesz-e. Ennél sokkal fontosabb, hogy párbeszéd induljon az Önök kezdeményezéséről. Számomra a felvetés erről a városi párbeszédről szól, ezért köszönöm igazán. Városunk kultúrája ilyen ötletek és kezdeményezések által alakulhat. Egy támogatót máris maguk mellett tudhatnak.

Üdvözlettel:

Lendvai Anna

fővárosi képviselő, MSZP

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.