A zene, a csillagászat, a természetjárás, a sport és az építészet töltötte be az életét. 21 évesen, 1944 decemberében 2500 magyar egyetemistával együtt Nyugatra menekítették, hogy az összeomlás előtt álló Németország a fronton elpusztult mérnökök, építészek, orvosok, gyógyszerészek helyett a még működő magyar felsőoktatásból kapjon utánpótlást. Óvóhelyeken tartották az órákat a bombázások alatt. Breslauból Halléba, majd Dániába menekültek, ahol „barátságos ellenségként” fogadták őket, építészirodákban dolgozhattak, bejárták az országot, svéd segítséget is kaptak. Ők lettek a magyar építészettörténetben elhíresült „dániás” építészek, akik első kézből ismerkedhettek meg a racionális és természetközeli skandináv modernizmussal.
Az előnyből persze hátrány lett. Zalaváry 1946 végére került haza, befejezte az egyetemet, de mire pályára állt, már ott toporgott a küszöbön a szocreál. Első munkája idősebb Janáky István oldalán a Rákosi Mátyásról elnevezett miskolci Nehézipari Egyetem tervezése volt, és mint tudjuk, a név kötelez – a terveket négy-öt ízben kellett átdolgozni a hatalom ízlése szerint, hogy Orlov elvtársat a budapesti látogatásán ne érje csalódás. A dániások a háború utáni építészet friss iránykeresőiből megbélyegzettek lettek.
A szocreál hamar elmúlt – Zalaváry megfogalmazásában: elkaptuk és kihevertük, mint az influenzát –, és ő már 1964-ben megépítette az alföldi búbos kemencék formavilágát és a letisztult modern elveket ötvöző jászberényi fürdőt, amelyet ma is az 1945 utáni magyar építészet egyik csúcspontjaként ismernek el. Ezt a vonalat, tradicionális és kortárs építészet összehangolását, később az organikus mozgalom találta meg. Ő maga nem folytatta tovább, látva, hogy az 1960-as években a tradíció már nem eleven, a vidék visszafordíthatatlanul átalakult. Lakóházakat és középületeket tervezett, például a néhány éve értelmetlen bontásnak áldozatul esett veszprémi Úttörők Házát, vagy az elkészülte idején nagy feltűnést keltett Atrium Hyatt szállót. 1991-ben adta át a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán, az első Nemzeti Színház telkén Közép-Európa legelső nyugati színvonalú, A kategóriás irodaházát, aminek látványos, sarokra helyezett üvegliftjére minden budapesti büszke volt – ma már ez is csak emlék, egy átépítés beáldozta a ház eme különlegességét. Zalaváry nevéhez fűződik Nagykanizsán a városi könyvtár és a Medgyaszay István tervezte mozi-színház eredeti formában való helyreállítása is.
Vidám fickó volt, nem merült bele a tervelfogadások vagy a kivitelezések kilátástalan háborúiba. Egységben élte meg élete minden területét, a csillagászati számolgatásokat, a zenei élményeket, az aktuális tervezési feladatokat. Nemcsak átjárása volt a hardver és a szoftver, a kreatív elme és a gyakorlati kérdések között, hanem egyszerre létezett bennük. Minden házához sok variációt rajzolt. Nem gondolta, hogy az egyetlen jó megoldás birtokában van. Nemcsak a humora, de csillagászszemlélete is erre vitte, örök kívülálló volt, onnan figyelt mindent és mindenkit, kicsit még saját magát is. Még fiatalon kiszámolta az 1999-es teljes napfogyatkozás időpontját, és évtizedeken át attól félt, hogy nem éri meg. Viszont a Kossuth-díjnak, amit 1991-ben megkapott, nem tulajdonított különösebb jelentőséget.
*
Kollégái az építészet mellett mindannyian eltökéltséget is tanultak tőle. Döbbenten nézték, ahogy a Mérnök úr, elegánsan átlépve mindenféle céges szabályon, nyári délutánokon munka helyett evezni indult néhány barátjául fogadott kollégával, de a terv mindig egy nappal a határidő előtt elkészült. Képes volt reggel hétkor egy pillanat alatt belehelyezkedni a problémaerdők sűrűjébe, keresztül-kasul átlátta az alaprajztól a gépészeten át az akusztikáig. Egy fél kerületnyi keresztrejtvényt fejtett meg minden áldott nap, aztán este becsukta az iroda ajtaját, és sétára indult az erdőben. Valójában ott, az erdőben tervezte a házait. Ennek nyoma is volt minden rajzán, már egyetemistaként beadott tervlapjainak sarkán felbukkant egy-egy fa. Az oktatók egy idő után erről tudták, kinek a dolgozata. És a dossziéi egyikén ma is ez áll: Fácskáim.
Az utóbbi tíz esztendőben már csak tervezett és rajzolgatott, belemerült a zenébe. Idős korára is megtartotta a derűt és a belső rendet, a folytonosságot. Képben volt. Mindenről tudott, mindent olvasott, konferenciák vázlatát szövegezte, napi kapcsolatban állt egykori munkatársaival. Követte a munkáikat, akik mellette lettek építészek, akiket annak idején a Köztiben az egymás utáni Zalaváry-fészekaljaknak neveztek: Csontos Csaba, Dobozi Miklós, Zoboki Gábor, Turi Zoltán, Skardelli György. Zalaváry Lajos építészete a modernizmus északi változata után megjárta a posztmodernt, amelynek egyesek szerint egyik legértőbb hazai képviselője volt. De amit maga mögött hagyott, azt nem házakban, hanem gondolkodásmódban kell keresni. Ott van a fiatalabb kollégákban, akiknek tervein ugyan nem látható Zalaváry hatása, házaikon mégis ott az örökség, a mesternek soha nem nevezett mester tanításának nyoma: az egyben látás képessége.
