Elhunyt Fehér M. István Széchenyi-díjas filozófus

  • narancs.hu
  • 2021. június 18.

Nekrológ

Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Intézetének professor emeritusa 71 éves volt.

Életének 72-ik évében június 17-én, csütörtökön elhunyt Fehér M. István Széchenyi-díjas filozófus, filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Intézetének professor emeritusa - tájékoztatta az MTA pénteken az MTI-t. Fehér M. Istvánt az akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodnak - közölte az MTA.

A közlemény szerint Fehér M. István szűkebb szakterülete a 19-20. századi filozófia története, az életfilozófiai és fenomenológiai-hermeneutikai áramlatok, Heidegger és Gadamer életműve. Több úttörő tanulmányt tett közzé a hermeneutika és a filológia, a hermeneutika és a teológia, illetve Heidegger és a teológia kapcsolatáról, hosszabb tanulmányban vizsgálta a hermeneutika és a humanizmus viszonyát.

Hosszabb kutatásokat folytatott Olaszországban, Németországban és az USA-ban. Elő­moz­­­dí­­tója és szervezője volt több rangos, Budapesten rendezett nem­zetközi konferenciának. Tagja volt több nemzetközi filozófiai folyóirat szerkesztőbizottságának, illetve nemzetközi tudományos társaság vezetőségének. Munkáit hosszabb idő óta a nem­zet­közi Gadamer-, Heidegger- és hermeneutikai irodalom mér­ték­­adó hozzá­járulásaiként tartják számon.

Fehér M. István Budapesten született 1950-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar angol-olasz szakán szerzett diplomát 1974-ben, majd filozófia szakon 1977-ben.

Pályáját az ELTE Filozófiatörténeti Tanszékén kezdte. 1979-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1981-ben lett adjunktus, 1987-ben egyetemi docens, 1990-ben tanszékvezetővé, majd 1992-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Az MTA-nak 2007-ben levelező, 2013-ban rendes tagjává választották. A Széchenyi-díjat 2013-ban vehette át.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.