Meghalt Ulay, Marina Abramović egykori szerelme és művésztársa

  • narancs.hu
  • 2020. március 2.

Nekrológ

A performanszművészet kivételes alakja 76 éves volt.

76 éves korában, hétfőn Ljubljanában meghalt Frank Uwe Laysiepen – művésznevén Ulay – írja a The Art Newspaper.

A performanszművész leginkább Marina Abramovićcsal közös előadásairól volt ismert. Hosszú éveken át a világ leghíresebb művészpárjaként tartotta őket számon a világ. Számos rendkívüli performansz fűződik nevükhöz, ilyen monumentális alkotás volt az is, mellyel szimbolikusan is  véget vetettek kapcsolatunknak: a Kínai Nagy Fal két végéről indultak el egymás felé, kilencven nap alatt 2500 km-t gyalogoltak némán, míg középen összetalálkoztak, hogy utoljára megöleljék egymást.

Szintén emlékezetes momentum volt Rest Energy című performanszuk,  amikor Ulay egy nyílvesszőt szegezett Abramovic szívének; nem sok kellett volna, hogy a megfeszített íjból kilőjön a nyíl, és a szívébe találjon. Érdemes az életünket áldozni a művészetért? – kérdeztük erről 2017-es interjúnkban Abramovićot.

„Igen, érdemes. A művészet ér annyit, hogy azért akár az életünket is feláldozzuk. Ha bármit komolyan vesz és komolyan csinál az ember, a művészetet vagy bármi mást, azt csak­is egyféleképpen érdemes csinálni: el kell menni a falig. Olyan sokszor kihívtam már a sorsot magam ellen, és látja, nemcsak hogy életben vagyok, de élek és virulok.” – válaszolta.

2010-ben Abramović meghívta Ulayt a „Művész jelen van” bemutatójára, így hosszú szünet után újra találkoztak. A művésznő egy széken ült minden nap nyolc órán keresztül, és a vele szemben ötpercenként leülő emberek szemébe nézett. Bár Ulayt Abramović hívta meg, elmondása szerint mégis váratlanul érte, hogy megjelent. Percekig néztek egymás szemébe szótlanul, majd mindketten elkezdtek könnyezni és megfogták egymás kezét. A Youtube-ra felkerült videót több mint 14 millióan nézték meg pár nap alatt, és a megható jelenet mindkettőjüket világhírűvé tette a mainstream közönség számára is.

A kapcsolat végül csúnya véget ért, 2015-ben Ulay beperelte Abramovićot közösen létrehozott műveik jogdíjának neki járó részét követelve. A bíróság meg is ítélt neki 250 ezer euró jogdíjat és a 23 ezer eurónyi perköltséget.

Abramović Instagram-posztjában így búcsúzik egykori társától: "Hatalmas szomorúsággal vettem tudomásul, hogy barátom és korábbi partnerem, Ulay ma meghalt. Kivételes művész és emberi lény volt, aki rettenetesen fog hiányozni. Az egyetlen, ami megnyugtat ma, a tudat, hogy öröksége és művészete örökké tovább él majd."

It is with great sadness I learned about my friend and former partner Ulay's death today. He was an exceptional artist and human being, who will be deeply missed. On this day, it is comforting to know that his art and legacy will live on forever.⠀ ⠀ - Marina Abramovic

33.4k Likes, 1,405 Comments - Marina Abramovic Institute (@abramovicinstitute) on Instagram: "It is with great sadness I learned about my friend and former partner Ulay's death today. He was an..."

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.