A narcizmus szenvedést okoz – Reagálás a Mirnics-interjúra

  • Oriold Károly
  • 2013. december 30.

Olvasói levelek

„Szerintem nincs az interjú által sugalmazott vagy-vagy állapot: vagy gyógyulás, vagy művészeti alkotás” – írja művészetterapeuta olvasónk.

Karafiáth Orsolya Mirnics Zsuzsannával készített interjúja eléggé kereknek, lezártnak tűnik. Márpedig az abban megjelenő gondolatok szerintem sok szempontból kiigazításra, kiegészítésre szorulnak.

A legfontosabb általam javasolt szempont az, hogy a narcizmus szenvedést okoz. A narcisztikus személyiségzavar kezelésre, gyógyításra szorul. A „narcisztikus” személy vélhetően azért megy terápiába, mert szenvedéseit enyhíteni kívánja, kapcsolatait megélhetőbb, elfogadhatóbb, kevésbé viharos mederbe terelné. Márpedig ha terápiába kerül, akkor a gyógyulás szempontjai a legfontosabbak.

Képünk csak illusztráció!

Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI

Nem a művészi alkotás, nem a többség igénye a művészi cselekvésre a fontos számára, hanem kizárólag a gyógyulás. (Sok narcisztikusnak okoz szenvedést az agresszív megnyilvánulások sora, beleértve az öngyilkossági kísérleteket, mások szempontjainak tökéletes semmibevételét, a kaotikus kapcsolatokat. A narcizmus társbetegsége sok esetben a függőség. Mindez nemcsak a narcisztikus embernek okoz mérhetetlen szenvedést, hanem környezetének is. Az ilyen, patológiás narcisztikusok esetében már betegségről van szó, kezelésükben sokszor gyógyszert is alkalmazhatnak.)

Karafiáth Orsolya interjúja Mirnics Zsuzsannával mintha a szenvedés és gyógyulás szempontjait háttérbe helyezné, mintha a többség által várt alkotás, a művészi cselekvés előnyt élvezne. A kérdések csak erre irányulnak, és ezeket a kérdéseket nem más teszi fel, mint egy művész. Egy olyan művész, aki alkotásainak gyakran tárgya is.

„Az ok, amiért a művészeti alkotás visszaszorulhat, nem más, mint hogy a művészet – egyes esetekben – a kapcsolatoktól vonja el az energiát, és bizonyos mértékig a kapcsolatokat pótolja” – állítja Mirnics. Szerintem ez a mondat erősen vitatható. A művészet szakma is, tudatos, mesteri megnyilvánulás is. Jómagam kicsit sem gondolom, hogy a gyógyulás előrehaladtával  visszaszorulna az alkotás. Éppen fordítva: azért a sok szenvedés és narcisztikus konfliktus (kívül és belül), mert a narcisztikus ember nem tud, képtelen szeretni, vagy nem bízhat abban, hogy működőképes kapcsolat részese lehet. Valóban, az alkotás a működőképes kapcsolatokat pótolja, de a terápia és a gyógyulás előrehaladtával, az énhatárok  stabilizálásával a narcisztikus valós emberi kapcsolatai jó esetben elmélyülnek, tartalommal telnek meg, és az alkotás mintha világából a kapcsolatok reális világába kerül. Az átmeneti tér és az alkotás nem szűnik meg, sőt a művészet elmélyül (lásd Ingmar Bergman, Andrej Tarkovszkij időskori kiteljesedett művészetét). Szó sincs arról, hogy elveszítené alkotóképességét. Szerintem ez a cikk legsúlyosabb tárgyi tévedése. Igaz, Mirnics azt állítja, hogy ez fordul elő ritkábban, ám amit jellemzőbbnek tart, az eléggé zavaros. Ezt mondja: a terápia hatására „a művész kifelé fordítja figyelmét, egyre inkább a külvilág felé fordul, jobb minőségű kapcsolatok kialakítására válik képessé, de bizonyos mértékig narcisztikusabb, »önszeretőbb«, befelé figyelőbb marad az átlagosnál.” Ha kapcsolati képessége fejlődik, hogyan marad narcisztikusabb? A befelé figyelő miért szinonimája a narcisztikusnak?

Ha a narcisztikus embert féltjük a valóságos kapcsolatoktól, egyáltalán a valóságtól, pontosan azt tesszük, ami a narcisztikus személyiségzavar lényegi dinamikája, elhárító mechanizmusa: különleges elbánást kérünk. Márpedig mintha az interjú készítőjének ez lenne a szándéka. Az összesen három kérdésben ugyanis a következő állítások vannak: a művész narcizmusa elengedhetetlen a művészetéhez; a művész lelkivilága más, mint az úgynevezett hétköznapi embereké; ha csökken a narcizmus, csökken az alkotóképesség is.

Szerintem nincs az interjú által sugalmazott vagy-vagy állapot: vagy gyógyulás, vagy művészeti alkotás. Zavaros, félrevezető az átmeneti tér fogalmának használata is, amit egyébként nem a hetvenes, hanem a hatvanas években alkotott meg Winnicott (aki 1971 januárjában  halt meg). Átmeneti tere, alkotó potenciálja mindenkinek van, és lesz is. Traumán innen és túl is. Nem csak a gyerekeknek és a művészeknek.

Véleményem szerint  ilyen mondatot: „válassz, mi a fontosabb, a családoddal a kirándulás, vagy a tánc”, sem komoly mentor, sem komoly terapeuta nem mond. Ez hamis megközelítés. Számomra mondjuk nem világos, hogy az adott kontextusban mit jelent a mentor.

Az utolsó mondatot végképp nem értem: „Míg egyes patológiák – például az alkoholfüggés – ártanak a művészetnek, a narcizmusnál természetes, hogy az egészségesnél nagyobb »adagban« van jelen egy művész esetében.” Vagyis: az alkohol árt a művészetnek, ám a narcizmus természetesen az egészségesnél nagyobb adagban van jelen. Ennek így se füle, se farka.

A művészvilágot nem ismerem, okleveles művészetterapeutaként ugyanakkor fontosnak tartom a hiteles ismeretterjesztést, ezért írtam meg kommentáromat.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.