A DK reagált tegnapi cikkünkre

  • narancs.hu
  • 2014. október 28.

Olvasói levelek

„Reagálva a tegnap megjelent cikkre, mely Vida Ildikóval kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket, jelezzük, hogy ezzel a botrány kirobbanása óta több alkalommal is foglalkoztunk már.”

Tisztelt Narancs Szerkesztőség!

Reagálva a tegnap megjelent cikkre, mely Vida Ildikóval kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket,(Visszajön-e? – Egyáltalán, ki engedte szabadságra Vida Ildikó NAV-elnököt?) jelezzük, hogy ezzel a botrány kirobbanása óta több alkalommal is foglalkoztunk már. Kérdeztük Varga Mihályt közlemény, illetve sajtótájékoztató formájában is. A DK-nak sajnálatos módon nincs lehetősége interpellációra illetve azonnali kérdések feltételére.

üdvözlettel:
DK sajtóiroda


Írásbeli kérdés Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez

Tisztelt Varga Mihály!

A nemzetközi korrupciós botrányban és az Egyesült Államokból való kitiltási ügyben is érintett Vida Ildikó NAV-elnököt a sajtó a schwechati reptéren érte utol, amint szabadságra utazott. Vida nem volt hajlandó válaszolni az újságírói kérdésekre, ugyanakkor nem tagadta az Egyesült Államokból való kitiltását sem. A Demokratikus Koalíció tudni szeretné, hogy

– Vida Ildikó jelenleg valóban szabadságát tölti vagy kormányzati feladatot teljesít?

– ha előbbi, akkor ki volt az, aki engedélyezte Vida Ildikó szabadságát a korrupciós botrány kellős közepén?

– kivel beszélte meg Vida Ildikó, hogy az adóhatóság elnökeként megtagadja a nyilvánosság tájékoztatását, miközben a magyar adófizetők pénzét kezelő hatóság nemzetközi korrupciós botrányba keveredett?


A Demokratikus Koalíció mielőbbi válaszokat és azt várja, hogy az adóhatóság vezetői álljanak a nyilvánosság elé, és számoljanak be a korrupciós cselekmények és a kitiltási botrány minden érintettjéről.


OS
A Demokratikus Koalíció közleménye

Budapest, 2014. október 23., csütörtök (OS) – DK: Vida Ildikó már menekül?

Az RTL Klub Híradója a bécsi repülőtéren érte utol Vida Ildikót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke szabadságra megy. Történik ez akkor, amikor egy hete Magyarország ül egy világbotrány közepében, amelyben az a gyanú lengi be a magyar adóhivatalt, hogy korrupciós ügyekben vesz részt.

A Demokratikus Koalíció tudni akarja, miért ment szabadságra Vida Ildikó, aki a reptéren sem cáfolta érintettségét, és azt sem, hogy ő az egyik Egyesült Államokból kitiltott személy? Ki döntött erről és ki engedélyezte? Miért nem tisztázza magát az Orbán-rezsim és Simicska Lajos egyik közeli munkatársa? Vajon Vida Ildikó már menekülőre fogta és többet vissza sem tér Magyarországra? Vitt-e magával bármilyen adatot, információt? Biztos, hogy szabadságát tölti majd és nem valamilyen kormányzati feladatot kapott?

A DK választ vár ezekre a kérdésekre Varga Mihály gazdasági minisztertől, aki Vida munkáltatója. A Demokratikus Koalíció egyúttal tüntetést szervez a NAV székháza elé, mert erős a gyanúnk, hogy a NAV rövidítés Vida esetében azt jelenti: „Nincs Amerikai Vízumom.”

Magyarország polgáraiban megrendülhet a bizalom: hogyan fizessenek adót egy olyan államnak és kormánynak, amelyről bebizonyosodott, hogy velejéig romlott és korrupt hatalom? Mindannyiunk érdeke, hogy az Orbán-rezsim – ha tudja – mihamarabb tisztázza magát a vádak alól, amelyek további súlyos kárt okoznak Magyarország amúgy is romokban levő nemzetközi presztízsének.

Gréczy Zsolt
szóvivő DK

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.