Egy nagyon régi barátom ajánlotta a figyelmembe õt, és bár a lakásomon bemutatott prezentációja nem különösebben tetszett, felvettem - tekintettel arra, hogy a feladat nem igényelt szakirányú képzettséget, megbízhatóságát pedig azzal is bizonyítottnak láttam, hogy arra hivatkozott, õ írja Orbán Viktor szövegeit. Sajnos az elvárásoknak nemigen felelt meg. Csodálkoztam is, hogy eltávolításunk után közvetlen munkatársaimból csak õ maradhatott a helyén. Valószínûleg az új vezérkarnak is jól jött az akkori ellenzék - briliáns beszédeirõl híres - vezérének írója. Máig õrzöm egyik nagyszerû írását, amelyben azt fejtegeti, milyen hasznos is lenne az operaháznak, ha õ néhány százezres közpénzi ráfordítással kiutazhatna Japánba, hogy onnan tudósíthasson a színház turnéjának nagy sikerérõl, amelyet a korábbi vezetés (amelynek velem együtt õ is részese volt) bírált. Ez prezentálja aközpénzek hatékony felhasználásával kapcsolatos "igen sajátos" felfogását.
Ezen elõzmények ellenére nagy várakozással néztünk a kormánybiztosi érkezése elé, hiszen az operaháznak éppen a koncentrált politikai odafigyelés és konszenzus hiányzott. Sokszor nyilatkoztam már, mennyire fontos lenne, hogy a fenntartó egyszer és mindenkorra eldöntse: hány elõadást, mennyi állami szubvenció mellett, hány állandó alkalmazottal vár el a mindenkori igazgatótól. Fontos volt, hogy Ókovács hozta magával a korábban zárolt, illetve elvett pénzek nagy részét, és a reményt, hogy a miniszterelnök személyesen áll mögötte. (Ilyen kritikus helyzetben olyan apróságokkal nem törõdött senki, hogy a kinevezés nem éppen jogszerûen zajlott, hiszen a Nemzeti Erõforrás Minisztérium alá tartozó intézmény élére a 2010/XLIII. törvény 31. paragrafusa alapján nem lehetne kinevezni kormánybiztost, sõt: az elõadó-mûvészeti törvény szerint a miniszternek a sikertelen pályázat lezárása után 30 nappal újabb pályázatot kellett volna kiírni.)
Mára azonban a remények szertefoszlani látszanak. Pont a fent említett fenntartói döntések nem születnek meg, ezzel szemben 2012-ben minden eddiginél nagyobb elvonások sújtják majd az operaházat és a magyar kultúrát. Az Erkel Színházat is épp ebben az elkeserítõ pillanatban kell bevonni a forgalomba... Cinikus egyébként, ahogy Ókovács nyilatkozik a leendõ Erkel szerepérõl. Egy színház, ahová a vidékiek, a nyugdíjasok és a kispénzû emberek járhatnak majd... Nekik jó lesz az is?
"Nyugdíjasoktól váltunk meg" - mondja Ókovács. Emögött viszont ott vannak olyan szakmailag csúcson lévõ, épp csak ötven felett járó muzsikusok is, akiket egy korábbi rendszer évekkel ezelõtt szakmai nyugdíjba "kényszerített", majd visszaszerzõdtetett. Olyan "nyugdíjasok", akiknek puszta jelenléte is összeszedettebbé, koncentráltabbá teszi a zenekart.
Ismét elõkerül az a nonszensz gondolat, hogy úgy lesz olcsóbb az üzemeltetés, ha egy vagy több héten keresztül mindennap ugyanazt a darabot játsszuk. Naponta ugyanazt az operát végigénekelni, végigjátszani, kórusnak, zenekarnak, énekeseknek?! Ilyen a világon sehol nincsen, és nem is lehet.
De a legaggasztóbb a hírnevünk eljátszása, amely nem attól kerül veszélybe, hogy én bírálni merészelem a kormánybiztos munkáját. Szinte valamennyi nemzetközi mûvészügynökség megtapasztalhatta, hogy az operaház visszamondja a mûvészeikkel kötött egyezségeket. Közben nem tudják nem észrevenni, hogy a világ egyik legdrágább sztártenorja fellép nálunk. Ráadásul míg az õ mûvészeik hónapokat várnak a teljesített elõadásaik utáni kifizetésre, addig az említett sztártenor gázsijának 60 százalékát elõlegben megkapta. (Jó volna egyébként tudni, hogy az államháztartás végrehajtási rendjérõl szóló kormányrendelet alapján hogyan volt egyáltalán lehetséges, hogy a teljesítés leigazolását megelõzõen történjen közpénzbõl kifizetés?)
Ókovács a legfontosabb operaházi eseményként, sorozatos hibáinak eltussolásaként, mint saját találmányát mindig a Flórez-koncertet húzza elõ. Flórezt Budapestre a Failoni Kamarazenekar hívta. A koncertre a Kongresszusi Központban került volna sor, de a mûvész megbetegedése miatt, valamint érdeklõdés hiányában a koncert elhalasztódott. Mivel Flórez megígérte a budapesti fellépést, adott új idõpontot, és mivel a szervezõk nem tudták vállalni a nagy anyagi kockázatot, így vette át a koncertet az operaház.
Keri-Lynn Wilson esetét is könynyedén próbálja kezelni a kormánybiztos úr. Ő nem kapott üzenetet, míg a miniszterelnök igen? Kérésemre a mûvésznõ átküldte mindazoknak a leveleknek a másolatát, amelyekben a kormánybiztos úrhoz fordult. Egyikre sem kapott választ. A problémák személyes megbeszélését Ókovács csak halogatta. A nemzetközileg elismert karmester - több mint egy hónapos munka után! - nemcsak lemondott a rá váró fellépti díjakról, de még a tengerentúli repülõjegyét is kifizette magának. Ennyit ért neki, hogy az operaháztól, és mint írta, annak alkalmatlan vezetõitõl távol lehessen. A sokat elért énekesek és karmesterek nem szeretnek rossz körülmények között dolgozni, és nem kockáztathatják a reputációjukat sem. Dohnányi és Wilson extrém esetek, mert õk hangot is adtak nemtetszésüknek. A többieknél csak azt látjuk, hogy hirtelen mindenki beteg lesz, és lemondja budapesti fellépését.
Végül, mivel a legutóbbi cikkében Ókovács ismét elõvette a Dohnányi-ügyet és az én kapcsolatomat, szeretném leszögezni, hogy Dohnányi szerzõdésének másolata nálam van, azon a mûvész aláírásának pillanatában egyetlen operaházi aláírás sem szerepelt, fedezetigazolása nem volt - így a 292/2009. számú kormányrendelet szerint teljesen szabálytalan.
Végezetül reflektálnék a másik kitételre is, amely szerint nem csodálkoztam volna azon, hogy véleményem közzététele után felmondták elõadásaimat. Valóban: az elõzmények után ez a lépés sem tudott már nagyon meglepni, mindazonáltal úgy gondolom, hogy ha az igazgatókról elmondott vélemények nem tennék lehetõvé a mûvészek számára jó elõadások létrehozását, már nagyon régen nem lenne operajátszás Magyarországon.
Gyõriványi Ráth György
karmester
