Magyar Narancs, 2003. december 11.
Tisztelt Elnök Úr, kedves Pető Iván!
Alig több mint egy esztendeje, hogy a parlament kulturális bizottságának ülésén, egy állítólag pontatlan pénzügyminisztériumi tisztviselői megfogalmazást követően futótűzként terjedt el az a - botrányos, néhány nap múlva rémnek bizonyuló - hír, hogy a könyveket terhelő, az Európai Unió országainak átlagát kétszeresen meghaladó mértékű, 12 százalékos áfát a pénzügyi kormányzat 25-re szándékozik felemelni. Már akkor levélben fordultam Hozzád a felzaklatott magyar értelmiség és a könyvszakma nevében, tényekkel igazolva, hogy nemhogy az áfa növelése, hanem épp ellenkezőleg, radikális csökkentése az indokolt. Emlékezhetsz, nem a 12 százalékos adó "vívmányát" kívántuk megőrizni, hanem lényegesen csökkenteni az olvasást terhelő adót.
Most, amikor vitacikkedben kételyeidet fogalmazod meg, azt követően, hogy "a kultuszminiszter is boldog, hogy egy rokonszenvesnek tetsző változást keresztül tudott vinni", azokat a számunkra nagyon is ismerős aggályokat hangoztatod újra, amelyekkel korábbi javaslatainkat, érveinket az előző kormányzati ciklusokban félresöpörték. Azokat a tényeket hagyod figyelmen kívül, amelyeket nemhogy kultúrpolitikusként illene ismerned, hanem egyszerű könyvvásárlóként is tapasztalnod kellett volna. Hiller István kulturális miniszter joggal lehet boldog, s akár büszke is, hisz a rendszerváltozás után az egymást követő kulturális miniszterek közül egyedül ő értette meg, hogy a legnagyobb szellemi terület, a könyvkiadás egyúttal a magyar alkotó értelmiség legjelentősebb megnyilatkozási és egzisztenciális terepe. A könyvkiadás azért válhatott a nemzetgazdaság egyik sikerágazatává, mert a kulturális területek közül egyedül vette komolyan, hogy piacgazdaság van, mert az állam részvétlen asszisztálása, a túladóztatás ellenére, szinte kizárólag saját erőből nemcsak megőrizte a több évszázados magyar könyvkultúra értékeit, de fejleszteni is képes volt azt. Jogosnak érzed a kérdést: "a megjelenő könyvek hány százaléka képvisel olyan értéket, amelyet feltétlenül kedvezményben kell részesíteni?", pedig nincs igazad. Kulturális politikai döntéshozóként tudnod kellene, hisz sokszor tájékoztattunk arról, hogy a magyar könyvpiac döntő részét, 80 százalékát alkotják a minőségi könyvek, tankönyvek, tudományos munkák, igényes szépirodalmi, ismeretterjesztő alkotások, s csupán 20 százalék sorolható a kommersz, szórakoztató olvasmányok kategóriájába. Nemzetközi összehasonlításban olyan példátlanul jó arány ez, amellyel kevés ország dicsekedhet. A nyelvi piac nagysága okán korlátlan lehetőségeket kínáló angolszász könyvpiacon a kommersz aránya például eléri a teljes piac felét, ennek ellenére az angol parlament törvényhozói a könyvekre nulla adókulcsot alkalmaznak. (Egyébiránt a könyveket terhelő áfa Írországban, Lengyelországban, Oroszországban, Romániában, Litvániában, Cipruson, sőt az Egyesült Államokban is nulla, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban pedig 4 százalék.) Magyarországon olyan, a könyvkiadás szempontjából nemzetközileg példátlan, abszurd kultúratámogató alap működik, amelybe Ady Endrétől Franz Werfelig minden könyv után 1 százalékot kell befizetni, így a Nemzeti Kulturális Alapprogramon keresztül a könyvszakma önsegélyezése folyik, ráadásul az ágazat többet fizet be, mint amit pályázati úton elnyerhet. Csupán emlékeztetni szeretnék arra, hogy az elmúlt esztendő eladott példányszámok után megállapított szépirodalmi sikerlistáján, az ún. bestsellerlistán az első 16-ban ez a sorrend: 1. Kertész Imre: Sorstalanság, 2. Esterházy Péter: Javított kiadás, 3. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek, 6. Márai Sándor: Füveskönyv, 7. Szabó Magda: Für Elise, 8. Závada Pál: Milota, 11. Esterházy Péter: Harmonia Czlestis, 12. Kertész Imre: A kudarc, 13. Vámos Miklós: Öt kisregény, 14. Kertész Imre: Valaki más, 15. Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért. A populáris sikert arató, hatalmas példányszámban elkelt Állítsátok meg Terézanyut! e listán csak a negyedik, Catherine M. szexuális élete a tizedik, a Bridget Jones naplója a tizenhatodik.
A magyar kulturális miniszter nem egy "rokonszenvesnek tetsző változást vitt keresztül", hanem pontosan tisztában volt azzal, mit jelent a gyakorlatban a tudásalapú társadalom kormányzati elve, mit jelent az olvasáskultúra védelme, a szellemi alkotómunka megbecsülése. Az az igazán szomorú vitacikkedben, hogy a csőd közeli helyzetből szinte kizárólag saját erőből kilábalni képes könyvkiadást saját sikereivel állítod szembe. Az a kitételed, hogy "a statisztikák alapján a magyar könyvfogyasztás elég jól áll" - azt sugallja, hogy azok, akik minőséget előállítva eredményesen dolgoztak, akik képesek voltak megőrizni az olvasók és a könyvvásárlók érdeklődését, akik tehát az állam gyámkodása nélkül, sőt értelmetlen terhei ellenére mindent elkövettek azért, hogy a magyar tudományos, irodalmi és művészeti életet legátfogóbban tükröző könyvkiadást versenyképessé tegyék a kibővülő Európában, nos, ez az ágazat írásod logikája szerint nem érdemel adókedvezményt. A kulturális miniszter kezdeményezte kormányzati döntéssel, melyet a parlament november 10-én törvénybe iktatott, s így január 1-jétől a könyveket terhelő adó az 5 százalékos adósávba kerül, az az európai norma érvényesül, miszerint Magyarország is az uniós országok átlagos adómértékét alkalmazza. (Nyomatékosan szeretnék emlékeztetni arra is, hogy e döntéssel egyidejűleg a nulla adókulcsos tankönyvkiadás ugyancsak az 5 százalékos adósávba került!)
Remélem, nem "kevesen" - mint írod -, hanem igenis sokan, s köztük előbb-utóbb Te is elhiszed, hogy a könyvek nem drágulnak majd, bizonyos kategóriákban olcsóbbak is lesznek (mint ahogy 1999. január 1-jétől, amikor a tankönyvek nullaszázalékosak lettek, ezt mindenki tapasztalhatta), miként abban is joggal bízhatnak írók, művészek, tudósok, fordítók, szerkesztők, hogy ha nem is "látványosan", de emelkedni fognak a honoráriumok. Ez utóbbi nem csupán s nem elsősorban a könyvkiadók jóindulatától függ, hanem attól, mennyibe kerül egy könyv előállítása, mennyi az anyagi és szellemi ráfordítás, mennyiért adható el a könyvesboltokban, s hány kötet talál vevőre - ez ugyanis a piac közgazdasági logikája.
Kedves Iván és kedves Olvasók, ha van egy kis idejük arra, hogy rákattintsanak a www.mkke.hu honlapra, láthatják, miként alakult a könyvkiadás összetétele és forgalma az elmúlt hat évben. Meggyőződhetnek arról, hogy a könyvkiadás kapcsán megfogalmazott kételyeknek nincs semmi alapja. Mindenkit csak arra biztathatok, különösen a közpénzek elosztásáért felelősséget vállaló politikusokat, ugyan menjenek már be egy könyvesboltba, nézzenek körül, s higgyék el végre azt, amit látnak.
Szívélyes üdvözlettel:
Zentai Péter László,
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója
