Olvasói levelek

  • .
  • 2010. július 29.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2010. július 15. Tisztelt Szerkesztőség! Takács Ferenc írását olvasva úgy döntöttem, hogy megosztom a saját "élményeimet" Kamenyec-Podolszkijjal kapcsolatban.
Amióta (talán nyolcéves lehettem) ezt a városnevet először hallottam anyámtól, mindig elfogott engem is a "kapirgálás" vágya. Sikerült is megtudnom mindent ahhoz, hogy megértsem Szirtes Zoltán igyekezetét. Sajnos erőfeszítése valóban nem járt sikerrel, és a mai napig valójában hallgatás veszi körül ezt a történetet. Én most nem akarok beszélni arról, hogy mikor, mi történt ott a családom tagjaival, csak szeretném az Önök és Takács Ferenc tudomására hozni, hogy nem csupán Beljajev, nem csupán az ukránok, nem csupán a háború után megalakult magyar kormányok, nem csupán a könyv megjelenése idején (1996) regnáló hivatalosságok, hanem a maiak is érthetetlen hallgatásba burkolóznak. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Terror házában rendezett holokausztkiállítás egyetlen szóval sem említi ezt az eseményt, de ettől az intézménytől nem is vártam mást, mint ebben a témában a németekre mutogatást, s a magyarok ártatlan bárányként való beállítását. Én ugyan a vendégkönyvben jeleztem, hogy innen már 1941-ben kitoloncoltak és megöltek közel 20 ezer zsidót, akiknek a zöme még csak az országhatáron kívül sem járt és úgy lett hontalannak minősítve, természetesen a bejegyzésre semmiféle reagálást nem kaptam. A Wesley János Lelkészképző és az Evangéliumi Testvérközösség által szervezett emlékúton én is részt vettem, tavaly augusztusban. Róluk tudni kell, hogy ezt megelőzően már évekkel ezelőtt hoztak onnan földet és egy facsemetét, amit a főiskola udvarán ültettek el. Ez az egyetlen hely létezik, ahol igazán méltó módon emlékezhetnek a leszármazottak. Én dőre módon jóval az utazást megelőzően írtam egy levelet Sólyom Lászlónak. Ezt regisztrálták, majd vártam a választ. Nem jött. Hazaérkezésem után írtam egy rövid beszámolót is. Arra sem reagált senki. Még ért azonban meglepetés, nem is kicsi. Az úton senki nem képviseltette magát, egyetlen zsidó szervezet sem. S ha már anynyira érdeklődős meg levélírós hangulatban voltam, írtam egy levelet Zoltai Gusztáv titkárságára is. Onnan sem jelzett vissza senki. Evvel be is fejeztem a további kapirgálást. Belenyugodtam, hogy mint annyi minden, ez is az el nem mondott történetek közé fog tartozni, s csak a "fiaimnak mondom el", hogy legalább szájról szájra járjon a hír, hogy volt egyszer egy család, meg sok család...

Üdvözlettel

Penziás Ágnes

A Narancs olvasását én mindig Takács Ferenc egotripjével kezdem - mintegy a legfinomabb csemegét, a desszertet mindjárt első fogásnak felhabzsolva. Legutóbbi "kapirgálója" is lenyűgözött a maga elegáns, hivalkodástól mentes mindentudásával. Mindössze egy apró kiigazítást fűznék hozzá: Báthory István nemcsak erdélyi fejedelem, majd lengyel király volt, hanem mint a lengyel-litván nemzetközösség (rzeczpospolita) feje, litván nagyfejedelem (király) is, akit külön-külön, több hónapos eltéréssel választottak uralkodójukká lengyelek és litvánok.

A másik megjegyzésre az késztet, hogy a szerző azt írja: egyelőre nincs ötlete arra, hogy a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlást is megemlítő, 1952-ben megjelent könyv írója, V. Beljajev "miféle okból tette át 1941-ről 1943-ra a történtek idejét". Nos, nekem lenne egy ötletem: úgy gondolom, hogy az 1943-as év a náci-szovjet szembenállás szempontjából sokkal egyértelműbbnek, s ezért biztonságosabbnak számíthatott, mint 1941. 1943-ban Sztálin már valóban Hitler-ellenes volt, míg 1941-ben csak az év második felétől. 1941 első felében Hitler és Sztálin barátoknak számítottak, olyannyira, hogy június 15-én, tehát mindössze egy héttel a Szovjetunió lerohanása előtt hivatalos szovjet kormánynyilatkozat utasította vissza azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Németország a Molotov-Ribbentrop-paktumokat megsértve meg akarja támadni az SZSZKSZ-t. Szolzsenyicin írja, hogy Sztálin, a világ leggyanakvóbb embere egyvalakiben bízott vakon: Hitlerben. Amikor ezt a hitét a hadüzenet nélküli német támadás megrendítette, Hitler álnoksága annyira rosszulesett neki, hogy magába roskadva elbujdokolt az emberek szeme elől, visszavonult dácsájába. Csak tizenkét nap elmúltával, amikor az ő Hitlerbe vetett bizodalma miatt már több tíz- vagy százezren meghaltak, csak akkor, július 3-án jelent meg a nyilvánosság előtt, s mondott rádióbeszédet.

Mindemiatt az 1941-es év eseményeit jobb volt - s Sztálin életében aztán végképp - nem bolygatni.

További jó kapirgálást kíván

Bojtár Endre

Ügyes helyezkedés

Magyar Narancs, 2010. július 8.

Tisztelt Szerkesztőség,

nagy élvezettel olvastam Szegedi Péter sporttörténeti írását, melyben a szerző "a glóbusz egyik legjelentősebb sporteseménye (...) egykori függetlenségi harcát" járta körül. Ezt a cikket toldanám meg néhány aprósággal. "1914-ben a NOB és a FIFA megállapodott, hogy a jövőben az olimpiai tornát a FIFA bonyolítja le, amit amatőr világbajnokságként ismer el" - írja Szegedi, majd mindjárt a háború utáni első olimpia, az 1920-as antwerpeni játékok futballeseményeire tér rá (melyen "politikai okokból az egyébként végső győzelemre is esélyes osztrák és magyar válogatott nem indulhatott"), amivel persze nincs is baj. Tudvalevő azonban, hogy 1914 és 1920 között is rendeztek volna nyári olimpiát, éspedig 1916-ban, Berlinben, csakhogy az esemény az ismert okok miatt elmaradt. A törölt - voltaképp 1936-ra halasztott - berlini játékokat azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a futballszerető németek úgy készültek az 1916-os olimpiád labdarúgótornájára, mint egy "igazi" foci-világbajnokságra.

Már 1913-ban - II. Vilmos császár trónra lépésének 25. évfordulóján - átadták a játékok és a futballtorna fő helyszínének szánt Német (más néven Grunewald-) Stadiont, melynek lelátóin 30 ezer néző fért el. Röpke kétszáz nap alatt húzták fel, építésének összköltsége elérte a 2,2 millió birodalmi márkát. Bár vb-meccset végül egyet sem játszottak benne, a létesítmény nem maradt kihasználatlanul, atlétikai versenyeknek és futballmérkőzéseknek adott otthont az esztendők során. Idővel 64 ezresre bővítették (nagy szó volt ez akkoriban!), a húszas években négy német bajnoki focidöntőt is rendeztek benne; lelátói előtt ünnepelte 80. születésnapját 1927-ben Hindenburg, s ebben kampányolt 1932-ben Hitler. 1934-ben lerombolták - az Olimpiai Stadiont építették a helyére.

S még valami, ami kimaradt ebből a mindezek ellenére kerek, egész s kitűnő cikkből. Az 1916-os nyári olimpia és az 1930-as labdarúgó-vb, tehát az első nem hivatalos és az első hivatalos futball-világbajnokság rendezési jogára is pályázott hazánk (előbbi esetében a főváros) - sikertelenül.

Tisztelettel:

Hegyi Tamás

Szabályok, szeszélyek

Magyar Narancs, 2010. július 15.

Tisztelt Szerkesztőség,

2010. július 15-i számukban megjelent Kovácsy Tibor ismertetése a Budapesti Történeti Múzeum legújabb kiállításáról. A cikk élén szereplő, Békeházi Innocenttől idézett jelmondatban (Bátorság, birtok, szabadság) a "bátorságot" a szerző láthatólag a merészség szinonimájaként értelmezi. Holott az adott időszakban s ebben a szövegösszefüggésben a "bátorság" egyszerűen (köz)biztonságot, kiszámítható viszonyokat jelentett, ahogy a Széchenyi által oly gyakran használt "bátorlét" sem bátor létet, azaz merész állapotot, hanem bátorságban való létet, azaz biztonságot jelentett. A március 15-i pesti forradalom után megalakuló hatóságot is ezért hívták Közbátorsági (azaz Közbiztonsági) Választmánynak.

Hermann Róbert

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.