Up the Irons!
Egon
Let the metal flow!
Isten a törvényszövegekben
Magyar Narancs, 2010. június 10.
Tisztelt Szerkesztőség!
Néha csak pár hét késéssel jutok el egy cikkhez, és ilyenkor már késő reagálni. Ez esetben azonban egyrészt meglehetősen súlyos a hiba, másrészt a téma mit sem vesztett aktualitásából. Az interjúban Mezei Balázs vallásfilozófus a következőket állítja: "Az alkotmány eleve egy vallásos műfaj. Az első modern alkotmány, az amerikai figyelembe veszi a reformációban fellépő különféle mozgalmaknak a konfesz-szióit, deklarációt, dekrétumait. Éppen ezért az Istenre való hivatkozással indít." Ezzel két probléma van mindössze: egyrészt nem ezzel indít az amerikai alkotmány, másrészt máshol sem hivatkozik Istenre (a kukacoskodók kedvéért annyit hozzá lehet tenni, hogy az aláírások feletti dátumnál szerepel az "Úr évében" kifejezés, de ez teljesen általánosan, azaz a szekuláris szóhasználatban is elfogadott volt akkor). Számos olvasó, aki az amerikai alkotmánnyal nem fog találkozni, csak a szakértők révén szerez tudomást ezekről a kérdésekről. Annál is károsabb, ha a szakértők maguk úgy nyilatkoznak magabiztosan az amerikai alkotmányról, hogy közben nem ismerik.
Annál is feltűnőbb, hogy nem szerepel az USA alkotmányában az Istenre történő hivatkozás, mivel a függetlenségi nyilatkozatban még szerepelt a meglehetősen semleges, mégis egyértelmű utalás a teremtőre. Sőt, a különböző korabeli irományokban általában is gyakran került elő Isten, különböző megnevezések formájában. Az alkotmányból történő kihagyása ezután éppen Mezei érveinek mond ellent, azaz az alkotmány keresztény és többnyire hívő alkotói a hozzáértők szerint pont azért hagyták ki a mindenhatót, mert úgy érezték, hogy a világi dokumentumba nem való.
Üdvözlettel:
Győri Gábor
Kettős kényszer
Magyar Narancs, 2010. augusztus 19.
Mitől kettős?
Pellandini-Simányi Léna szociológus a francia burkatörvényt elemzi, s értelmezésem szerint arra a következtetésre jut, hogy a burkával nincs sok baj, a francia tiltó törvénynyel annál több.
Sokat megélt pályafutásom alatt ismét megértem, hogy a Narancs hasábjain Pellandini-Simányi Léna szociológus óva inti Franciaországot, Hollandiát, Belgiumot, Angliát, Németországot, Spanyolországot és Olaszországot, amiért fogalmuk sincs (Sarkozy elnöknek különösen) a demokráciáról, a szabadságról, alkotmányosságról, iszlámról, nők, gyermekek jogairól, "szekularizációs trendről". (Ez utóbbi: állam és egyház szétválasztása már megtörtént Franciaországban, a francia forradalom eredményeként.)
Szerintem a cikk szerzőjének nincs fogalma minderről, mert tücsköt-bogarat összehord. Nehezen azonosul apácákkal vagy azokkal, akik szűzen mennek férjhez. Valóban: az apáca és a burkás nő viselete szabad szemmel látható. Csak ez utóbbi nem lát szabad szemmel, mert a burkán a szem nyílását rács fedi. Honnan veszi a cikk szerzője, hogy a zsírleszívás és a hónaljgyantázás kínjait a nők "férfi családtagjaik, ismerőseik nyílt vagy burkolt nyomására vállalják"? Meg a reklámok hatására, tehetnénk hozzá, ha ezt a zagyva egyveleget hozzácsapnánk a nők egyenjogúságát és a gyermekek jogait sértő, az iszlám országokban kötelező, az európai országokban eddig eltűrt viselethez. A Narancsban illusztrációként közölt fényképen szereplő nőt Afganisztánban börtönbe csuknák, tettleg bántalmaznák - törvényesen.
A törvénynek csak a kényszerítést kellene tiltania és megakadályoznia (hogyan?), írja a szerző, majd hozzáteszi: "A szabad akaratból választott törvénytisztelő önsorsrontáshoz pedig semmi köze, pont ez a szabadság lényege." Létezik nem törvénytisztelő önsorsrontás? Ha igen, akkor le kellene sújtani rá a törvény szigorával. Hol vannak és kik ők?
Pellandini-Simányi Léna végső soron védi a nők jogát, hogy a burkát válasszák, és elítéli a törvényt, amely ezt nekik (legalábbis nyilvános helyeken) tiltja. A burkaviselés nem jog. Aki ezt állítja, az ostobaságot állít.
És még sok mást. Például azt, hogy a francia törvény természetesen megengedi a műtőben viselt ruhát és maszkot, a sporthoz (pl. vívás) viselt öltözéket. Az atomerőműveket a szerző kifelejtette. "Úgy tűnik, az arc eltakarása egészen addig összefér a demokratikus értékekkel, amíg nem muzulmán teszi" - írja. Hát operálja a tisztelt szerzőt sebész és asszisztens utcai ruhában!
Két személyes emlék: 1979-ben ott álltam Neaufle-le-Ch‰teau-ban Khomeini ajatollah háza előtt. Nyüzsögtek az újságírók, de az ajatollah több száz híve is ott szorongott. Egyikük egy négy év körüli kislányt emelt a magasba. A kislány csadort viselt, már akkor! - nyilván a nemzeti függetlenség jelképeként.
A másik emlék egy londoni park, amelynek gyepén iskolások fociztak, futkároztak (talán ez volt a tornaórájuk); egyetlen kislány ült talpig csadorban a füvön, mozdulatlanul. Iskoláskorú volt. Önként fosztotta volna meg magát a sportoláshoz, a könnyű póló viseléséhez való jogtól? Sajnáltam a tanárokat, akik ezt a tolerancia jegyében kénytelenek voltak eltűrni, ellenkező esetben a szülőkkel, sőt a törvénnyel gyűlt volna meg a bajuk.
Szécsi Éva
Elavult koncepciók
Magyar Narancs, 2010. augusztus 5.
Kedves Vilmos!
Büszke vagyok rá, hogy bokros teendőid között figyelemre méltattad legújabb könyvemet/könyvünket. Büszke vagyok rá, hogy vitaindítót írtál "Elavult koncepció" címmel rólunk, a Mások férjével című kötetünkről. Büszke vagyok, ha újabb könyveimet is olvasod, akár ezt is újra, más szemmel.
Büszke vagyok Rád, hogy őrzöd szellemi frissességedet, és csípős kritikai stílusodat, ez példaértékű!
Büszke vagyok Rád, hogy konzervatívnak nevezel. Valóban, akár elavultnak is mondható az a mód, ahogyan élek és írok, színházat vezetek és tanítok, hiszen ma már a másokra figyelés nem divatos. Ma valóban elavult egy kötet, amelyben - például én, mint pszichológus-író - a háromszögtörténetek minden szereplőjének igazságáról beszélek. Nem trendi, ahogyan megértő vagyok a szeretőkkel, a "házasságtörőkkel" (óh, ez volt számodra a legijesztőbb elavult nézetű kifejezés), de a megcsalt státuszban élő feleségekkel, férjekkel, vagy akár a meleg élettársakkal, akiknek párjuk újabb szerelembe esett.
Büszke vagyok, mert az olvasóim többsége a magáénak érzi, ki-ki a saját szempontjait látja viszont. Talán divatosabb lennék, ha valamelyik fél mellé állnék a másikkal szemben. Megfontolandó: ez a Te igazságod.
Büszke vagyok fenti értelemben a konzervatív-emberközpontú gondolkodásomra.
Büszke vagyok rá, hogy a tanítványaim százai, a klienseim tucatjai, vagy a Pszichoszínház több tízezer nézője az empátia és a rugalmasság, a tolerancia és a humor pszichológusának tart, aki ókonzervatív, mert érzékeny, és nem ítélkezik, sőt nem büszke, csak őszinte nő vagyok, még mindig, s nem éppen a szentek közül.
Bácskai Júlia pszichológus, "szabadszóműves"
EU-k haza!
Magyar Narancs, 2010. augusztus 12.
T. MaNcs!
A cikk szerint 50 ezer sertés élő hústömege nagyjából 60 ezer tonna. Így tehát egy sertés élő hústömege meghaladja az 1 tonnát, helyesebben úgy 1200 kilogramm. Bár én ekkorát még nem láttam.
Eszerint vagy mégsem sertéseket, hanem például vízilovakat hizlalnának a cikkbeli üzemben, vagy a fiatal szovjet agrármérnökök egy keresztezést követően kb 8-10-szeresére növelték a sertések vágósúlyát. Egyik lehetőség izgatóbb, mint a másik.
Üdvözlettel:
Csire Balázs
