Első. Hirtelen harag okozta vértolulásunkat soha ne öntsük érvelő formájú, objektivitásra számot tartó írásba, mert annak gondolati káosz lesz az eredménye (rosszabb esetben önhergelés okozta lapos guta).
Második. Érvelő írásunk hangnemét mindig gondosan válasszuk meg. Ez nem mellékes hangulati kérdés, ezen az olvasóinkkal folytatott kommunikáció sikere múlhat. Ha írásunk stílusa lekezelő, ha olvasónk alapvető értelmi képességeit kétségbe vonjuk, azzal nemcsak megsértjük őt (ez a baj kisebbik fele, mert ő még köszörülhet a csorbán, felülemelkedhet a sértésen), de mindenfajta érdemi vitának (együttműködésnek) magunk leszünk a leghatékonyabb akadálya - ez pedig régóta köztudottan nem vezet sehova.
Harmadik. "vakodjunk a túláltalánosítástól, az adatok és képzetek összemosásától - különösen, ha éppen ezek ellen vezet hadjáratot haragos tollunk.
Inhaláció
A következőkben a cikk néhány véletlenszerűen kiragadott pontjára szeretnék összpontosítani, melyekkel kapcsolatban kérdések merültek fel bennem. Bármilyen csekélyek legyenek is képességeim, még keresem rájuk a választ. Ha nem sikerül megfelelnem az imént leszűrt tanulságoknak, kérem, nézzék el nekem. Amennyiben most nem üt meg a guta, további nem közgazdász pályafutásom során törekedni fogok arra, hogy írásaim ezen elveket képviseljék.
Váradi Balázs, miután túljut első haragos tirádáján, kemény és férfias munkához lát, hogy felvilágosítsa a magyar népet, amely szerinte 'zusammen és en block' tudatlan, ebből fakadóan még akkor is önző, amikor épp nagylelkű akar lenni. Nem irigylem (egyikünket sem). Magamat többek között azért sem, mert nem csatlakoztam a facebookos kezdeményezéshez, viszont nevemet adtam egy e-mailben terjedő levélhez hasonló felhívással, és most nem tudom, hogy akkor a magyar néphez tartozom-e, vagy sem (lásd, tanulságok, általánosításról szóló rész). Nem tartom szerencsés szerzői döntésnek, hogy 250 000 Facebook-felhasználó véleményét az egész magyar népre (hol is húzzuk meg ennek határait ma?) általánosítja a cikk szerzője, miközben az árvíz sújtotta területek károsultjait egyénekként és semmiképpen nem közösségként látja. Hogy ez milyen jelentőséggel bír az utóbbiakra nézve, arra mindjárt kitérek.
Váradi identitását nagymértékben meghatározza a tény, hogy végzettsége szerint közgazdász. Ezt nyíltan hangsúlyozza, illetve érvei is nyomatékosan gazdasági természetűek: számításokon, haszon és veszteség mérlegelésén alapulnak. Legalábbis erről szeretné meggyőzni olvasóját, engem. Kőszívű közgazdászként hívja fel figyelmünket arra, hogy aggályos az állam szerepvállalása a katasztrófa sújtotta területek lakóinak megsegítésében, mivel egy ember tragédiája épp olyan súllyal kellene, hogy nyomjon az állami latban, mint tízezeré. Arra is utalást tesz, hogy a tömegeket érintő sorscsapások csak a média, azon belül is a televíziós csatornák hírhajhászásának eredményeképpen tűnnek jelentősebbnek az egyénieknél. Arra szeretném kérni Váradi Balázst, hogy közgazdászként magyarázza el érthetően a népnek, vajon a költségvetést hogyan és milyen (számokban kifejezhető) mértékben lendíti előre, ha az állam hagyja, hogy a katasztrófa sújtotta területek lakosai még egy, két, húsz év múlva is mondjuk bádog- vagy papírbódékban lakva (kinek-kinek mit engednek meg személyes anyagi lehetőségei), hatalmas, egymást segíteni képtelen kupacként küzdjenek a túlélésért, és arra esetleg ne is gondolhassanak, hogy gyermekeiket továbbtanulásra ösztönözzék, vállalkozzanak, közösségként működjenek (mert ugye csekélyke megmaradt pénzüket bódéik fenntartására kell költeniük)?
A nép szemére veti azt is, hogy "fogalma sincs, mi mennyit hoz, és mi mennyibe kerül". Ha már ennél a kérdésnél tartunk - és ha már amúgy is többször utal a tűzijáték által termelt bevételre a turizmusban, idegenforgalomban - közgazdászként és a cikk szerzőjeként utánajárhatott volna annak, hogy mennyit hoz a konyhára az augusztus 20-i rakétaeregetés. Tényleg olyan fajsúlyos a tétel? A kérdésem komoly. Tényleg jelentős számban látogatnak külföldiek Budapestre azért, hogy megtekintsék ezt az eseményt? Tényleg jelentősen kevesebb magyar vagy külföldi fogyasztó látogatna a fővárosba 2010. augusztus 20-án, ha tűzijáték helyett mondjuk fáklyás felvonulást és árvíztemető utcabált rendeznének? Épp annyi értelme lenne, mint a tűzijátéknak, csak a fáklyákat közvetlenül lehetne értékesíteni. Ennek bevételét esetleg szintén fel lehetne ajánlani az érdemtelen, nyamvadt, öngondoskodásról még sosem hallott iszaplakók javára. Gazdaságilag egészen biztosan nem lenne mérhető hatása egy olyan közösségi kezdeményezésnek, amelynek központi üzenete az, hogy bár nem minket sújt épp a sors, de van bennünk együttérzés, nem hagyunk magatokra a bajban?
Poétai hurut
De már megint elragadott az az utálatos "antropomorf" hév, pfuj, bármit jelentsen is ez ebben a kontextusban! Lehet, hogy Váradi a filantróp szót akarta használni? Ugyanakkor szívtelen anyaként talpig fekete gyászba borítanám tűzijátékot szomjúhozó gyermekeimet. "Igyátok, gyermekek, a Bódva keserű vizét, ne a tűzijáték tüzes vizét!" (Szegény Sári balladája, 21. század első fele, Dél-Dunántúl, Váradi Balázs gyűjtése.) Instállom alássan, szeretem Mikszáthot (ellenben nincs televíziónk), mégis gondjaim vannak azzal, hogy a Váradi által vázolt parabolikus keretben értelmezzem a lőcsei elöljárók és a meggyilkolt bíró alakját, aki a fiktív műben a szemellenzős cívis hatalom szimbolikus figurájává válik - a hangsúly mindenképpen a hatalom szón nyugszik. Kérem Váradit, hogy mint Mikszáth barátja mondja meg nekem kereken, Kramler uram miképpen azonosítható az árvízkárosultakkal (akiket hatalom birtokosaként nehéz elképzelni).
Kolos Lilla
(Pécs)
Válasz Kolos Lillának
Cikkemben éppen nem az árvíz (vagy más, egyénibb otthonvesztető sorscsapások) áldozatainak állami megsegítése ellen érveltem. Igaza van, a tűzijáték nettó társadalmi hasznának számszerű felbecslésével valóban adós maradtam - ez fontos, de egy publicisztika keretein messze túlmenő feladat. Lőcsén (no itt nem fog meg, Mikszáth-fan vagyok én is) Bibera uram a polgárokra, a karzatra (ez lenne, mutatis mutandis, a Facebook-csoport) hivatkozva tűzeti a megtorlást már a gyilkosság napján a szenátus napirendjére. Az antropomorf szó jelentését ismerem, vele az "állam olyan, mint egy család" téveszmére igyekeztem utalni, valóban pontatlanul (sajnos a görögül kínálkozó oikomorf szó már foglalt, és mást is jelent).
Nem hangsúlyoztam viszont eléggé, hogy a leveléből is kiérződő, a szolidaritás érzéséből fakadó, elesettebbeket segíteni törekvő tömeges, országos szintű tenni akarás milyen ritka és értékes erőforrás. Pedig az. Éppen ezért fontos, hova irányítjuk.
Váradi Balázs
A felvilágosulatlan abszolutizmus
Magyar Narancs, 2010. augusztus 12.
Kedves Narancs!
Lehet, hogy már sokan felhördültek előttem, de "il faut cultiver notre jardin", nem "jardins". Egyébként Bán Zoltán Andrással minden másban egyetértek.
Néhány számmal korábban egyik olvasótokegy latin cím helytelenségét sérelmezte, és bár viccesnek tűnikez az érzékenység, de tényleg nem okoskodni akar a delikvens, csak rosszulesik, amikor olvas valamit, aminek minden soránál bólogat magában, aztán az arcába kap egy ilyesmit. (Ha véletlenül megoldatlana francia megnyilvánulások kontrollszerkesztése a lapban, szívesen besegítek baráti alapon, bár ezt félve teszem hozzá, nem akarlak megsérteni benneteket, mertnyilván nem gondolom, hogy senki nem tud a szerkesztőségben franciául.)
Üdv, és várom a következő számot:
Szalai Virág
