A jelenleg hatályos Házszabály szerint minden parlamenti bizottságnak kötelező létrehoznia ellenőrző albizottságot, amely a főbizottság tárgykörébe tartozó törvények teljesülését és betartását hivatott vizsgálni. Ennek az ellenőrző albizottságnak kötelezően ellenzéki képviselő az elnöke, ezért vezetheti Novák Előd. Megítélésünk szerint Alföldi Róbert meghallgatási szándéka túlmutatott a Házszabályban rögzített ellenőrzési albizottsági jogkörökön, az albizottság ülésén már csak ezért sem vehettek részt a fideszes tagok.
Kérem, a jövőben jobban figyeljenek a bizottság és a főbizottságtól teljesen függetlenül összehívható ellenőrző albizottság közötti különbségtételre. Radikális politikustársaimnak pedig azt ajánlom: járjanak többet színházba!
Tisztelettel:
L. Simon László
elnök
A tévedésért elnézést kérünk az érintettektől és olvasóinktól.
A szerk.
Túszdráma
Magyar Narancs, 2010. november 18.
Az a tény, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP-n belül hozta létre a Demokratikus Koalíció nevű platformot, egyike a rá jellemző át nem gondolt improvizációknak. Egy Demokratikus Koalícióra égető szükség van - de nem az MSZP-n belül, hanem önálló és átfogó, népfront jellegű formációként. Koalíciók pártok között szoktak működni, az egy pártból kinyúló együttműködésnek nincs sok esélye.
Gyurcsány most Orbán manőverét próbálja utánozni, aki a kilencvenes évek közepén a Fideszt átkormányozta a liberális oldalról előbb az MDF által kiürített polgári jobboldalra, később, a 2002-es választások elvesztése után magába olvasztotta a nacionalista és rasszista szélsőjobbot, s végül, már óriásivá duzzadva, középre húzott, hogy a kádári nosztalgiákat is kiaknázhassa. De a Fidesz-tábornak végig megmaradtak az illúziói, hogy itt az egész népet képviselő pártról van szó. Ezzel szemben az MSZP a köztudatban még mindig a volt "komcsik", illetve KISZ-funkcionáriusok pártja, amelyhez tisztességes ember úgymond nem csatlakozhat.
A baloldali-liberális koalíciók alatt az MSZP-szimpatizánsok közül sokan elárulva érezték a baloldali értékeket. Az MSZP nem húzhat úgy középre, ahogy Gyurcsány szeretné. A megoldás pofonegyszerű: létre kell hozni egy átfogó mozgalmat, egy demokratikus népfrontot, amely magától értetődően centrista, és az MSZP-t ezen belül kell elhelyezni. Egy ilyen széles ívű összefogáson belül az MSZP végre markánsan szociáldemokrata párt lehetne, amely a történelmi szükségszerűséget felismerve működik együtt más értékrendeket képviselő pártokkal, mozgalmakkal a demokrácia védelmében, egy totalitárius hatalommal szembeszállva, az erőket egyesítve. Gyurcsány, aki kétségkívül a jelenlegi MSZP legdinamikusabb politikusa, nem azzal tehet nagy szolgálatot a magyar demokrácia ügyének, ha az MSZP-t balközép párttá változtatja, vagy ha új pártot alapít, hanem azzal, ha ezt az átfogó koalíciót segíti megszerveződni. Az energiájával, a karizmájával, a kapcsolataival - de mindvégig a háttérben maradva.
A politikusok sokféle hibát elkövethetnek, de ezeket később - szerencsével - jóvátehetik. Azt a fajta karakter-öngyilkosságot azonban, amelyet Gyurcsány az őszödi beszéddel elkövetett, soha nem lehet jóvátenni. Az a magnószalag, amelyben azt állítja a pártjáról, hogy éjjel-nappal hazudtak, és semmit nem tettek, hanem trükköztek, az négy, nyolc, tizenhat év múlva is lejátszható. Gyurcsány ezért lehet ugyan a demokratikus összefogásnak motorja (és alkatából eredően annak is kell lennie), de nem lehet a zászlaja. Ezt egyelőre ő maga nem látszik felismerni, sütkérezik a rajongók tapsában, és feltehetőleg a személyes revánsvágy is hajtja.
De ha nem Gyurcsány, akkor ki lehet ennek a népfrontnak a vezéregyénisége? Nem kell vezéregyéniség! Olyan szervezetet kellene kialakítani, amely átfogja a magyar társadalom minden rétegét, amely ezeknek a külön érdekeit önállóan (pártok, platformok vagy frakciók révén) képviseli, miközben egy koordinációs bizottságban (mintegy a koalíción belüli "parlamentben", "érdekegyeztető tanácsban") kialakítja a minden érdekelt fél számára lehető legjobb, az adott helyzetben optimális programot. Ez a séma lehetővé tenné a jelenleg szétaprózott ellenzéki pártok és mozgalmak identitásának megőrzését, a véleményük szabad és nyilvános megfogalmazását, és az érdekegyeztetés után azt is világosan elmagyarázhatnák saját táboruknak, hogy milyen törekvéseiket kellett milyen más, valós érdekeket elismerve átmenetileg feladniuk. Az MSZP (szociáldemokraták) mellett ebben a koalícióban részt vehetne egy újra talpra álló SZDSZ (liberális irányzat), az MDF néhány politikusa (értékőrző konzervatívok), a gazdasági-politikai megújulásra törekvők (reformisták), a vallási mozgalmakat képviselők, sőt még a Fidesz zászlaja alá beállt jobboldali gondolkodású emberek valós érdekeit is képviselhetné egy "nemzeti" szerveződés. Nem fontos, hogy e koalíció "arca" profi politikus legyen; lehetne egy elismert, pártfüggetlen akadémikus, egy okos jogász, egy neves közgazdász, egy vitaképes újságíró vagy tévészemélyiség is, aki a közösen meghozott döntéseket szóvivőként kommunikálná, magyarázná.
Ellenzéki körökben most néhányan abban reménykednek, hogy ha a Fidesz a nagyhangú ígéreteit nem teljesíti, megszorításokat kell bevezetnie, és emiatt nő a társadalmi elégedetlenség, amely végül akár el is söpörheti a kormányt. Ez a várakozás nem reális. Egyrészt egyes ígéretek - a gazdasági és jogi rendszer felborítása árán és a jövő kárára - formailag és részlegesen teljesülhetnek, másrészt a jelenlegi kormánynak minden lehetősége megvan arra, hogy a figyelmet elterelje (az ellenzéki személyiségek ellen máris megindult kirakatperekkel, a határokon túli, jelentős részben irredenta beállítottságú lakosok aktivizálásával), illetve hogy az esetleges ellenállást leverje (félkatonai szervezetek bevetésével, statáriális rendeletekkel, az Európai Unió esetleges erőtlen szankcióival mit sem törődve). Ezért a napi és rögtönzött ellenzéki politizálás helyett (de legalábbis mögötte) a csendes építkezés látszik ésszerűbbnek. Ahogy egy ilyen népfrontmozgalom létrejön és arról a választópolgárok tudomást szereznek, úgy nő a remény, és a reménnyel a cselekvőkészség, hogy a lakosság kisebbségének kétharmados parlamenti többsége még nem a történelem vége, és a kibontakozás lehetséges. Egy ilyen átfogó, demokratikus pártszövetség már 2014-ben is győzni tudna. És ha a magyar politikai élet végre megtisztul a Fidesz által gőzerővel kiépített egypártrendszertől és antidemokratikus struktúráktól, akkor ez a népfront jellegű pártcsoportosulás akár fel is oszolhat majd, szétválhat eredeti összetevőire, amelyek - visszaváltozva autonóm pártokká - a többpártrendszert eredeti (illetve a tapasztalatok figyelembevételével javított) formájában helyreállítva, ismét egymással mérkőzhetnének meg. Amíg az országunkat egy antidemokratikus, tekintélyelvű, de relatíve széles támogatottságot élvező párt uralja, addig ezt a pártot legyőzni is csak egy széles támogatottságú, demokratikus népfront lehet képes. Ennek a demokratikus népfrontnak a szimpatizánsai megvannak. Bűnös mulasztás lenne cserbenhagyni őket.
Mándy Gábor
Budapest
