Minden meleg hangú elismerés jólesik az embernek, még ha - mint jelen esetben - kicsit megkésett is. Most hallom először Heller Ágnestől, hogy teljesítményemmel "kiérdemeltem" (ráadásul "vitathatatlanul") az elismerést. Ki tudja, miért, de a politika világának (esetünkben: a késői Kádár-korszaknak) a csalafintaságai jutnak az eszembe. Az egyik elv itt úgy hangzik: amit nem tudunk megakadályozni, vagy amire nem vagyunk befolyással, annak az élére állunk, s utólag úgy tüntetjük fel a dolgot, mintha egyetértésünkkel, támogatásunkkal történt volna.
A "javasoltuk" - a többes szám első személyben való megfogalmazás - nehezen értelmezhető. Ahhoz, hogy az ember akadémiai tagjelölt legyen, három akadémikus írásbeli ajánlására van szükség. Az engem tagnak ajánló három akadémikus között Heller Ágnes nem szerepelt. A tagjelöltekről a döntő szavazás a megfelelő akadémiai osztály ülésén történik. Ezen az ülésen az osztály akadémikusainak (húsz-egynéhány fő) 75-80 százaléka szavazott rám igennel. Mivel a szavazás titkos, nem tudni, ki hogyan szavazott.
A 2007. évi akadémiai tagválasztás volt az első, amelyen a tagjelölteknek egész addigi tudományos munkásságukat az MTA adatbázisába, az interneten nyilvánosan hozzáférhető Köztestületi Publikációs Adattárba (KPA) kellett bevinniük. (A KPA-t 2010-ben integrálták a Magyar Tudományos Művek Tárába, lásd: https://vm.mtmt.hu/www/index.php#) A bevitt adatokról az MTA Kutatásszervezési Intézete (KSZI) készített összesített statisztikai-tudománymetriai táblázatokat, s bocsátotta őket a tagválasztó osztályülés rendelkezésére. A 2007. évi tagválasztás volt ilyenformán az első, ahol az osztályülés már ezeket az adatokat is figyelembe véve hozhatta meg a tagválasztásra vonatkozó döntéseit. A kérdéses osztályülésről hozzám eljutott beszámolók szerint ennek a körülménynek szerepe volt az MTA levelező tagjává történt megválasztásomban.
Az újonnan megválasztott tagokat a választást követő osztályülésen bensőséges kis ünnepség, pezsgős koccintás keretében szokás üdvözölni. Ezen különösen az azonos diszciplínák képviselői, régi és új tagok együtt örvendeznek (filozófusok a filozófusoknak, történészek a történészeknek stb.). Ezen az ülésen, ahol engem is köszöntöttek, Heller Ágnes nem volt jelen.
Ami végezetül politikai álláspontomat illeti, kár azt idekeverni. Keveredik abban ez is, az is. Leginkább az jellemző rá, hogy - miként a barkochbában mondják - nem jellemző. Amikor a pártállásomról kérdeznek, erre a kérdésre azt szoktam mondani - s mondom így most is -: én a tudomány pártján állok.
Fehér M. István
filozófiatörténész
Mélyi József: Pálya a magasban - Lenin él
Magyar Narancs, 2011. január 20.
Mélyi József remek egotripjében Lenin és a sport kapcsolatáról olvashattunk. Két történettel egészíteném ki az általa írtakat.
Arthur Koestler említi A láthatatlan írás című memoárjában azt az anekdotát, miszerint egyszer mutattak egy újságkivágást Leninnek, amely arról tudósított, hogy az angol sztrájkolók leálltak focizni a rendőrökkel, s a különös öszszecsapást meg is nyerték. "Lenin kijelentette, hogy az angolok sohasem fognak forradalmat csinálni, s azonnal beszüntette Nagy-Britannia Kommunista Pártjának támogatását." A másik sporttárgyú történet, már amennyiben az alpesi hegyekre való felkapaszkodást sportértékű tevékenységnek tekintjük, Vaszilij Grosszman Pantha Rhei című regényében olvasható: "Egyik memoárírónő említi, hogy Svájcban a hegyekbe indult Vlagyimir Iljiccsel egy kis vasárnapi kirándulásra. A meredek kaptatótól lihegve felmásztak a csúcsra, és leültek egy kőre. Úgy tűnt, hogy Vlagyimir Iljics tekintete magába szívja az alpesi táj minden szépségét. A fiatal nő izgatottan képzelte el, hogyan tölti el a költészet Vlagyimir Iljics szívét. Ám ekkor Lenin felsóhajtott, és ezt mondta: - A mensevikek is csak ártanak nekünk!"
Üdvözlettel,
Tiszóczi Tamás
A szerk.: A karantén felé
Magyar Narancs, 2011. január 13.
Furcsa, hogy mennyire kézzelfogható a politika mint olyan bizonyos esetekben. Ugyanis nagyon jól emlékszem, s gondolom, mások is, hogy anno Orbán Viktor bejárta az országot avval, hogy "van élet az unión kívül is" - most meg lám, mégis odavan azért, hogy "mi", vagyis "ő" az unió soros elnöke. Egyszer kell, máskor nem kell, mikor, honnan s milyen szél fúj, és miféle erővel: annyira gátlástalanok a politikai élet s az azt mívelők, hogy tényleg szellemi alultápláltnak kell lenni ahhoz, hogy ezt ne vegyük észre. De vannak, akik látják, felfogják, "mert hülye azért nem vagyok", csak gondolkodó polgár(ka).
Ütős kezdés ez az év, sok változással, de majd meglátjuk, hogy mennyire s meddig tartja magát ez a heves lendület. Ha megkapják idei első fizetésüket a polgárok, akkor fognak szembesülni sokan avval, hogy miről is van szó tulajdonképpen. Mert amíg saját bőrükön nem tapasztalja élete nehezebbé fordulását, addig nem nagyon aktivizálódik a magyar, főleg hogy nincs, aki irányítsa, mint régebben.
Majd meglátjuk, mi lesz.
Makovics János
