Egy kiegészítést azért tennék hozzá, mégpedig a családi adókedvezményről. Az faktum, hogy a maximális havi 99 000 forintos adócsökkentést az a munkavállaló tudja igénybe venni, akinek három gyereke van, és mind a három után ő érvényesíti a kedvezményt, és nagyjából félmillió forint a bruttó havi bére, a rendszer tehát neki kedvez a legjobban. Ilyenek túl sokan nincsenek ebben az országban. De mondjuk egy átlagosan kereső (tegyük azt: 200 000 bruttó), háromgyerekes dolgozó is nulla forint szja-t fizet januártól, szemben az ugyanennyi bruttó bért kereső, ugyanazt a munkát végző, ám gyermektelen kollégájával, aki nagyjából 40 000-et. Ez viszont azt is jelenti, hogy a háromgyerekes kolléga nettó bére épp ennyivel fog feljebb menni. A kétgyerekesé hússzal. (A különbség úgy nő, ahogy a bruttó bér.) Ez jó, szép és nemes dolog, elméletben mindenképp. A gyakorlatban viszont nehéz belátni azt, hogy valaki ugyanazért a munkáért (adott esetben jóval) több nettót vihet haza, mint a mellette dolgozó munkatársa: ezt hívják mindközönségesen bérfeszültségnek. És mert Magyarországon általában nem tiszta, hogy a munkaadó nettó vagy bruttó bérben állapodik meg a munkavállalóval (persze, bruttóra szerződnek, de akkor is: mindenki a nettót nézi, és nemcsak a sajátját, de a többiekét is), ezzel a munkaadóknak is meg kell küzdeniük. Előre a jó munkahelyi hangulatért! Értem én, hogy az állam azért nem közvetlenül adta oda ezt a pénzt a gyerekeseknek, mert az nem felelt volna meg társadalompolitikai céljainak, és a cigányok nagyon sokat kaptak volna, de így megint mással viteti el a balhét. De lehet, hogy ez az egész csak a kákán is csomót keresés.
Ritter Béla Roland
(Piliscsaba)
tévésmaci
Magyar Narancs, 2011. január 27.
Sztupának és Trochénak
Tisztelt Uraim (ha tévedek nemi identitásukat illetően, akkor bocsi)!
A január 27-i számban rovatukban csütörtökre odaajándékozták a Funait Szalai Annamáriának. Pedig aznap a Duna Tv-n este Márai naplójának filmes átdolgozása ment. Az öngyilkossága előtti periódusról írt naplója igen erős, szikár irodalmi anyag. Főleg az idősebbek érzik át a közeledő halál, az egyre növekvő egyedüllét, szociális izoláció, az egyre elesettebbé válás az emigránsléttel nehezített élményét és fenyegető erejét, de némi empátiával a fiatalabb generáció is megérezheti a súlyát, amit a suicidiuma nyomatékosított igen erősen. A filmes átdolgozás, ha a napló ötcsillagos, akkor négycsillagos értékű (konyak értékrendben állítva a sort), mint majdnem minden kitűnő irodalmi anyag esetében. Hiába, a fantázia saját rezonanciája érzelmileg mindig erősebb, mint a film képi anyaga által kiváltott élmény. Tudom, mindent nem lehet értékelni, de annyi tévészemét között néha felcsillan valami érték is, kár kihagyni. Ez csak kis hozzászólás a tévéprolik népes tömegéből, bocs. Egyébiránt gratulálok a rovathoz, részben támpont, részben jó szórakozás az olvasása.
Üdvözli Önöket
Gál István dr.
