"Olvasói levelek"

"A többség talál majd magának lakást" Magyar Narancs, 2011. március 3. Tisztelt Szerkesztőség! Régóta vártam már egy ehhez hasonló cikkre.

Olyanra, amelyik végre nem olvad el a szerencsétlen lakáshitelesek iránt érzett szociális érzékenységtől, hanem egy kicsit a felelősségről is beszél. Meg arról, hogy a döntéseinkért vállalnunk és viselnünk kell a következményeket. A bankok tényleg mindent elkövettek 2008 ősze előtt, hogy mindenféle hiteleket vegyünk föl tőlük, és az sem állítható, hogy ajánlataikat makulátlanul tisztességes eljárással tették meg. (Lásd az "apró betűs" részeket!) De az Isten szent szerelmére, senki mögött nem állt ott egyetlen banki ügyintéző sem gépfegyverrel, hogy márpedig muszáj azt a hitelt fölvenni! Az eladósodás mindenkinek a saját egyéni döntésén alapult. Ha pedig előtte nem mérlegelt kellőképpen, vagy egyáltalán nem is gondolt bele abba, hogy akár 15-20 évre is adósságba veri magát - a felvett kölcsön összegétől függően akár havi 50-100 ezer forint közötti törlesztésbe -, akkor az az illető most ne keseregjen, és a saját felelőtlensége miatt főleg ne másoktól várja a segítséget.

Szerintem még erőteljesebben is ki lehetett volna mondani a cikkben, hogy az államnak nem kötelessége a segítségnyújtás ilyen esetekben. (Mint ahogyan akkor sem várhat el senki állami kártalanítást, amikor annak a tudatában építkezik ártérre, hogy egy árvíz bizony mindent elvihet.) Ha ezt végre nem fogadja el a társadalom, soha nem lesz itt "polgári" világ, mert az ehhez hasonló fontos döntéseknél továbbra is mindenki gyermeki felelőtlenséggel fog határozni: ha baj lesz, apu úgyis segít.

Ui.: Kérem, a nevemet ne írják ki, mert a szomszédommal már többször összevesztünk ezen.

Tisztelettel:

(-)

Budapest, X. kerület

Az örökösök felelőssége

Magyar Narancs, 2011. március 10.

Pócs Tamás professzor úr kiváló írását a Temészettudományi Múzeum jelentőségéről, felbecsülhetetlen gyűjteményéről és a közművelődésben betöltött szerepéről előbb sokszorosítani kellene, majd egyenként minden kormánytagtól kikérdezni a benne írtakat. E nélkül ugyanis ez a valóban nemzeti érték veszélybe kerülhet, mert néhány Horthy-nosztalgiában élő militáns kormánytényező az egykori tisztképzőt, meg a mostani kormányzat közigazgatási hadseregét kinevelő "egyetemet" álmodta a helyébe. Az, hogy a múzeum kiebrudalásának az ötlete egyáltalán felmerült, már önmagában is botrány. Legalább olyan fokú gazemberségre vall, mint az első Orbán-kormány idején az az ötlet, hogy az Országos Széchényi Könyvtárat több helyre szétköltöztetik, hogy a felső részeket kormányzati reprezentációs célokra (például bálteremmé) alakítsák át.

Ezeket a bűntényeket nem egy nemzetietlen kormány fontolgatja, hanem az, amelyik magát tartja egyedül alkalmasnak a nemzet értékeinek és kulturális örökségének védelmére.

Faragó Albert