Az eseménnyel kapcsolatban kialakult szomorúságunkat másfelől csak fokozhatja az interjú, amely lesújtó képet fest az ország legnépszerűbbnek minősített rádióadásának stílusáról, a műsorkészítők kulturális elveiről, nyelvi és esztétikai igényességéről. Ha valóban ez a színvonal jellemzi a rádióhallgatók millióit, akkor némi megértés is kísérheti a politikai pártok szavazatszerző harcának módszereit, hangvételét, morális töltését, hiszen ők is csupán választóik elvárásainak igyekeznek megfelelni.
Az interjú szerint az idézett műsoron felnőtt nemzedék levélözönben biztosítja a készítőket, mindegy, kihez csatlakoznak, csak hallhassák őket. A kialakult helyzetben a legelszomorítóbb az, hogy nagy biztonsággal találnak befogadót, de az utánuk maradt, kétes értékű űr betöltésére is számos hasonló képességű, mindenre elszánt jelentkező pályázik. Az sem nyújt vigasztalást, hogy a közszolgálati média öntörvényű, véres hatalmi harcot folytató vezetői szemmel láthatóan a könnyebbik megoldást választva a bulvár felé vették az irányt. A lassan hiánycikké váló közszolgálatiság követelményeinek hovatovább már csak a Duna TV felel meg, de megfelelő támogatás és védelem híján ennek az adónak a fennmaradása is kétségessé válhat a kialakult, sanyarú kulturális erőtérben.
Kard Aladár
