"Olvasói levelek" - Vissza a jövőbe

  • .
  • 2009. december 17.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. november 26. Számos Volán-társaság mostanában ünnepli hatvanadik születésnapját.
Örömmel harapnánk bele mi is a születésnapi tortába, ha nem rontaná örömünket annak tudata, hogy az idei születésnapi igencsak sokba kerül az egész országnak.

Az ajándék ugyanis - amit a Volánok saját tulajdonosuktól, a nemzeti vagyonkezelőtől kaptak - nem más volt, mint hét további nyugodt, versenymentes év a hazai közösségi közlekedésben. Ráadásul még az alvállalkozók bevonására vonatkozó eddigi kötelezettségeiket is törölték. Minderről a november 26-i számban megjelent, a témával foglalkozó alapos cikk megjelenése óta immár tényként beszélhetünk.

A szabadpiac megmérettetett, és - úgy tűnik - nehéznek találtatott. Az állam mint a szolgáltatás megrendelője megállapodott önmagával mint a Volán-társaságok tulajdonosával. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a Volánok biztosan fel tudjanak készülni a versenyre. Véleményem szerint már eddig is csaknem húsz év állt rendelkezésükre a piacnyitásig. Úgy tűnik, nemcsak a versenyhelyzetre nem sikerült felkészülniük ez idő alatt, de az alapvető piaci követelményeknek sem tudnak megfelelni. A közelmúltban az egyik társaság vezetője például azt mondta: "Nincs ráhatásunk a bevételeinkre!" Az ilyen gondolkodásmód mellett mit várhatunk az ajándékba adott újabb hét évtől? Úgy érzem, nem sokat.

Az Orangeways indulásakor, 2007-ben a Volánbusz Zrt. vezetője kijelentette, hogy amíg ő vezeti a társaságot, mi nem állhatunk be az általuk üzemeltetett autóbusz-terminálra. Hogy ezzel az állami cég évi közel 50 millió forintnyi bevételtől esett el? Ez nem számított, és ma sem számít. A felhalmozott veszteségeket úgyis kifizeti az állam. Pontosabban mi, az adófizetők fizetjük ki azt a pénzt, amit egy magas pozícióban lévő állami vezető pozícióféltésből elutasít.

Egyáltalán, azt sem értették, mit akarunk mi itt a nemzetközi piacon, ahol folyamatosan csökken az utazók száma. Azóta úgy sikerült kiépítenünk egy új utazási alternatívát - amit évente 180 ezer ember vesz igénybe -, hogy eközben a Volánbusz utasszáma mit sem változott. Hiába azonban a beszédes tények egész sora, változást az állami vállalatok hozzáállásában a következő években sem remélhetünk.

Immár szerződés is szentesíti, hogy a következő hét évben is van esélyünk találkozni lerobbant buszokon olyan autóbusz-vezetőkkel, akik jegy kiadása nélkül, számunkra látszólag olcsóbban elszállítanak minket a célállomásra. De valóban olcsóbban utaztunk? Nem, hiszen a különbséget az állam a mi adóforintjainkból fizeti be a vállalat kasszájába. Éppen ezért nemhogy hét, de három év is sok idő arra, hogy először megjelenjenek a magántársaságok ezen az egyébként igen egyszerűen szabályozható piacon. Olyan magántársaságok, amelyek jól ismerik az üzleti kockázat fogalmát. Saját vállalkozásuk működőképességéért nap mint nap megküzdenek, miközben az állami székben ülő kollégák legfeljebb akkor kerülhetnek versenybe, ha Monopolyt játszanak. A szabadpiacon azonban nincs játék, minden vérre, egzisztenciára megy.

Az állam az autóbusz-vezetők szakszervezetével, a munkabéke fejében állapodott meg a monopólium meghosszabbításáról. Azokkal a szakszervezetekkel, amelyek a magáncégektől a buszvezetők állásait féltik. Mintha a magántársaságok autóbuszait nem ugyanazok az emberek vezetnék. Akik azonban nem sztrájkolnak. Nap mint nap megküzdenek az utasok kegyeiért. Tudják, hogy senki nem fizeti meg a veszteségeket: ha jó állást akarnak, jól kell teljesíteni. Hogy ez miért fontos? Mert ezek a vállalkozások, és a hozzá tartózó munkavállalók így képesek hatékonyak lenni. Színvonalasabban szolgáltatnak kevesebbért, így kevesebbe kerülnek az államnak, vagyis az adófizetőknek is.

Fogadjuk el azt a tényt, hogy az állami cégek még mindig nem készültek fel a versenyre. Valóban azzal segítünk nekik, ha továbbra is langyos vizet engedünk az éppen kiszáradni készülő pocsolyájukba? Ezzel csak elodázzuk az elkerülhetetlen összeomlást. A piaci gondolkodásmód elsajátítását már most el kell kezdeni, ami legkézenfekvőbb módon a kis- és középvállalkozásokkal való együttműködés során valósulhat meg. A hazai magáncégekkel közösen valóban felkészülhetnek a szabadpiacra, velük együtt vehetik fel a versenyt - az igazi versenyt - a majdan megjelenő nemzetközi multikkal. Ha mindezt megértik, akkor talán a következő születésnapon nemcsak szavakban támogatják a kis- és középvállalkozásokat, hanem teret is adnak nekik a hazai közösségi közlekedésben. Ebben az esetben megérhetjük, hogy - bár többen ülünk az asztal körül - mégis több ajándék jut mindenkinek.

Kovács Miklós

vezérigazgató, Orangeways

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.