"Olvasói levelek" - Vissza a jövőbe

  • .
  • 2009. december 17.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. november 26. Számos Volán-társaság mostanában ünnepli hatvanadik születésnapját.
Örömmel harapnánk bele mi is a születésnapi tortába, ha nem rontaná örömünket annak tudata, hogy az idei születésnapi igencsak sokba kerül az egész országnak.

Az ajándék ugyanis - amit a Volánok saját tulajdonosuktól, a nemzeti vagyonkezelőtől kaptak - nem más volt, mint hét további nyugodt, versenymentes év a hazai közösségi közlekedésben. Ráadásul még az alvállalkozók bevonására vonatkozó eddigi kötelezettségeiket is törölték. Minderről a november 26-i számban megjelent, a témával foglalkozó alapos cikk megjelenése óta immár tényként beszélhetünk.

A szabadpiac megmérettetett, és - úgy tűnik - nehéznek találtatott. Az állam mint a szolgáltatás megrendelője megállapodott önmagával mint a Volán-társaságok tulajdonosával. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a Volánok biztosan fel tudjanak készülni a versenyre. Véleményem szerint már eddig is csaknem húsz év állt rendelkezésükre a piacnyitásig. Úgy tűnik, nemcsak a versenyhelyzetre nem sikerült felkészülniük ez idő alatt, de az alapvető piaci követelményeknek sem tudnak megfelelni. A közelmúltban az egyik társaság vezetője például azt mondta: "Nincs ráhatásunk a bevételeinkre!" Az ilyen gondolkodásmód mellett mit várhatunk az ajándékba adott újabb hét évtől? Úgy érzem, nem sokat.

Az Orangeways indulásakor, 2007-ben a Volánbusz Zrt. vezetője kijelentette, hogy amíg ő vezeti a társaságot, mi nem állhatunk be az általuk üzemeltetett autóbusz-terminálra. Hogy ezzel az állami cég évi közel 50 millió forintnyi bevételtől esett el? Ez nem számított, és ma sem számít. A felhalmozott veszteségeket úgyis kifizeti az állam. Pontosabban mi, az adófizetők fizetjük ki azt a pénzt, amit egy magas pozícióban lévő állami vezető pozícióféltésből elutasít.

Egyáltalán, azt sem értették, mit akarunk mi itt a nemzetközi piacon, ahol folyamatosan csökken az utazók száma. Azóta úgy sikerült kiépítenünk egy új utazási alternatívát - amit évente 180 ezer ember vesz igénybe -, hogy eközben a Volánbusz utasszáma mit sem változott. Hiába azonban a beszédes tények egész sora, változást az állami vállalatok hozzáállásában a következő években sem remélhetünk.

Immár szerződés is szentesíti, hogy a következő hét évben is van esélyünk találkozni lerobbant buszokon olyan autóbusz-vezetőkkel, akik jegy kiadása nélkül, számunkra látszólag olcsóbban elszállítanak minket a célállomásra. De valóban olcsóbban utaztunk? Nem, hiszen a különbséget az állam a mi adóforintjainkból fizeti be a vállalat kasszájába. Éppen ezért nemhogy hét, de három év is sok idő arra, hogy először megjelenjenek a magántársaságok ezen az egyébként igen egyszerűen szabályozható piacon. Olyan magántársaságok, amelyek jól ismerik az üzleti kockázat fogalmát. Saját vállalkozásuk működőképességéért nap mint nap megküzdenek, miközben az állami székben ülő kollégák legfeljebb akkor kerülhetnek versenybe, ha Monopolyt játszanak. A szabadpiacon azonban nincs játék, minden vérre, egzisztenciára megy.

Az állam az autóbusz-vezetők szakszervezetével, a munkabéke fejében állapodott meg a monopólium meghosszabbításáról. Azokkal a szakszervezetekkel, amelyek a magáncégektől a buszvezetők állásait féltik. Mintha a magántársaságok autóbuszait nem ugyanazok az emberek vezetnék. Akik azonban nem sztrájkolnak. Nap mint nap megküzdenek az utasok kegyeiért. Tudják, hogy senki nem fizeti meg a veszteségeket: ha jó állást akarnak, jól kell teljesíteni. Hogy ez miért fontos? Mert ezek a vállalkozások, és a hozzá tartózó munkavállalók így képesek hatékonyak lenni. Színvonalasabban szolgáltatnak kevesebbért, így kevesebbe kerülnek az államnak, vagyis az adófizetőknek is.

Fogadjuk el azt a tényt, hogy az állami cégek még mindig nem készültek fel a versenyre. Valóban azzal segítünk nekik, ha továbbra is langyos vizet engedünk az éppen kiszáradni készülő pocsolyájukba? Ezzel csak elodázzuk az elkerülhetetlen összeomlást. A piaci gondolkodásmód elsajátítását már most el kell kezdeni, ami legkézenfekvőbb módon a kis- és középvállalkozásokkal való együttműködés során valósulhat meg. A hazai magáncégekkel közösen valóban felkészülhetnek a szabadpiacra, velük együtt vehetik fel a versenyt - az igazi versenyt - a majdan megjelenő nemzetközi multikkal. Ha mindezt megértik, akkor talán a következő születésnapon nemcsak szavakban támogatják a kis- és középvállalkozásokat, hanem teret is adnak nekik a hazai közösségi közlekedésben. Ebben az esetben megérhetjük, hogy - bár többen ülünk az asztal körül - mégis több ajándék jut mindenkinek.

Kovács Miklós

vezérigazgató, Orangeways

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.