"Olvasói levelek" - Vissza a jövőbe

  • .
  • 2009. december 17.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. november 26. Számos Volán-társaság mostanában ünnepli hatvanadik születésnapját.
Örömmel harapnánk bele mi is a születésnapi tortába, ha nem rontaná örömünket annak tudata, hogy az idei születésnapi igencsak sokba kerül az egész országnak.

Az ajándék ugyanis - amit a Volánok saját tulajdonosuktól, a nemzeti vagyonkezelőtől kaptak - nem más volt, mint hét további nyugodt, versenymentes év a hazai közösségi közlekedésben. Ráadásul még az alvállalkozók bevonására vonatkozó eddigi kötelezettségeiket is törölték. Minderről a november 26-i számban megjelent, a témával foglalkozó alapos cikk megjelenése óta immár tényként beszélhetünk.

A szabadpiac megmérettetett, és - úgy tűnik - nehéznek találtatott. Az állam mint a szolgáltatás megrendelője megállapodott önmagával mint a Volán-társaságok tulajdonosával. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a Volánok biztosan fel tudjanak készülni a versenyre. Véleményem szerint már eddig is csaknem húsz év állt rendelkezésükre a piacnyitásig. Úgy tűnik, nemcsak a versenyhelyzetre nem sikerült felkészülniük ez idő alatt, de az alapvető piaci követelményeknek sem tudnak megfelelni. A közelmúltban az egyik társaság vezetője például azt mondta: "Nincs ráhatásunk a bevételeinkre!" Az ilyen gondolkodásmód mellett mit várhatunk az ajándékba adott újabb hét évtől? Úgy érzem, nem sokat.

Az Orangeways indulásakor, 2007-ben a Volánbusz Zrt. vezetője kijelentette, hogy amíg ő vezeti a társaságot, mi nem állhatunk be az általuk üzemeltetett autóbusz-terminálra. Hogy ezzel az állami cég évi közel 50 millió forintnyi bevételtől esett el? Ez nem számított, és ma sem számít. A felhalmozott veszteségeket úgyis kifizeti az állam. Pontosabban mi, az adófizetők fizetjük ki azt a pénzt, amit egy magas pozícióban lévő állami vezető pozícióféltésből elutasít.

Egyáltalán, azt sem értették, mit akarunk mi itt a nemzetközi piacon, ahol folyamatosan csökken az utazók száma. Azóta úgy sikerült kiépítenünk egy új utazási alternatívát - amit évente 180 ezer ember vesz igénybe -, hogy eközben a Volánbusz utasszáma mit sem változott. Hiába azonban a beszédes tények egész sora, változást az állami vállalatok hozzáállásában a következő években sem remélhetünk.

Immár szerződés is szentesíti, hogy a következő hét évben is van esélyünk találkozni lerobbant buszokon olyan autóbusz-vezetőkkel, akik jegy kiadása nélkül, számunkra látszólag olcsóbban elszállítanak minket a célállomásra. De valóban olcsóbban utaztunk? Nem, hiszen a különbséget az állam a mi adóforintjainkból fizeti be a vállalat kasszájába. Éppen ezért nemhogy hét, de három év is sok idő arra, hogy először megjelenjenek a magántársaságok ezen az egyébként igen egyszerűen szabályozható piacon. Olyan magántársaságok, amelyek jól ismerik az üzleti kockázat fogalmát. Saját vállalkozásuk működőképességéért nap mint nap megküzdenek, miközben az állami székben ülő kollégák legfeljebb akkor kerülhetnek versenybe, ha Monopolyt játszanak. A szabadpiacon azonban nincs játék, minden vérre, egzisztenciára megy.

Az állam az autóbusz-vezetők szakszervezetével, a munkabéke fejében állapodott meg a monopólium meghosszabbításáról. Azokkal a szakszervezetekkel, amelyek a magáncégektől a buszvezetők állásait féltik. Mintha a magántársaságok autóbuszait nem ugyanazok az emberek vezetnék. Akik azonban nem sztrájkolnak. Nap mint nap megküzdenek az utasok kegyeiért. Tudják, hogy senki nem fizeti meg a veszteségeket: ha jó állást akarnak, jól kell teljesíteni. Hogy ez miért fontos? Mert ezek a vállalkozások, és a hozzá tartózó munkavállalók így képesek hatékonyak lenni. Színvonalasabban szolgáltatnak kevesebbért, így kevesebbe kerülnek az államnak, vagyis az adófizetőknek is.

Fogadjuk el azt a tényt, hogy az állami cégek még mindig nem készültek fel a versenyre. Valóban azzal segítünk nekik, ha továbbra is langyos vizet engedünk az éppen kiszáradni készülő pocsolyájukba? Ezzel csak elodázzuk az elkerülhetetlen összeomlást. A piaci gondolkodásmód elsajátítását már most el kell kezdeni, ami legkézenfekvőbb módon a kis- és középvállalkozásokkal való együttműködés során valósulhat meg. A hazai magáncégekkel közösen valóban felkészülhetnek a szabadpiacra, velük együtt vehetik fel a versenyt - az igazi versenyt - a majdan megjelenő nemzetközi multikkal. Ha mindezt megértik, akkor talán a következő születésnapon nemcsak szavakban támogatják a kis- és középvállalkozásokat, hanem teret is adnak nekik a hazai közösségi közlekedésben. Ebben az esetben megérhetjük, hogy - bár többen ülünk az asztal körül - mégis több ajándék jut mindenkinek.

Kovács Miklós

vezérigazgató, Orangeways

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.