"Olvasói levelek" - Vissza a jövőbe

  • .
  • 2009. december 17.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. november 26. Számos Volán-társaság mostanában ünnepli hatvanadik születésnapját.
Örömmel harapnánk bele mi is a születésnapi tortába, ha nem rontaná örömünket annak tudata, hogy az idei születésnapi igencsak sokba kerül az egész országnak.

Az ajándék ugyanis - amit a Volánok saját tulajdonosuktól, a nemzeti vagyonkezelőtől kaptak - nem más volt, mint hét további nyugodt, versenymentes év a hazai közösségi közlekedésben. Ráadásul még az alvállalkozók bevonására vonatkozó eddigi kötelezettségeiket is törölték. Minderről a november 26-i számban megjelent, a témával foglalkozó alapos cikk megjelenése óta immár tényként beszélhetünk.

A szabadpiac megmérettetett, és - úgy tűnik - nehéznek találtatott. Az állam mint a szolgáltatás megrendelője megállapodott önmagával mint a Volán-társaságok tulajdonosával. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a Volánok biztosan fel tudjanak készülni a versenyre. Véleményem szerint már eddig is csaknem húsz év állt rendelkezésükre a piacnyitásig. Úgy tűnik, nemcsak a versenyhelyzetre nem sikerült felkészülniük ez idő alatt, de az alapvető piaci követelményeknek sem tudnak megfelelni. A közelmúltban az egyik társaság vezetője például azt mondta: "Nincs ráhatásunk a bevételeinkre!" Az ilyen gondolkodásmód mellett mit várhatunk az ajándékba adott újabb hét évtől? Úgy érzem, nem sokat.

Az Orangeways indulásakor, 2007-ben a Volánbusz Zrt. vezetője kijelentette, hogy amíg ő vezeti a társaságot, mi nem állhatunk be az általuk üzemeltetett autóbusz-terminálra. Hogy ezzel az állami cég évi közel 50 millió forintnyi bevételtől esett el? Ez nem számított, és ma sem számít. A felhalmozott veszteségeket úgyis kifizeti az állam. Pontosabban mi, az adófizetők fizetjük ki azt a pénzt, amit egy magas pozícióban lévő állami vezető pozícióféltésből elutasít.

Egyáltalán, azt sem értették, mit akarunk mi itt a nemzetközi piacon, ahol folyamatosan csökken az utazók száma. Azóta úgy sikerült kiépítenünk egy új utazási alternatívát - amit évente 180 ezer ember vesz igénybe -, hogy eközben a Volánbusz utasszáma mit sem változott. Hiába azonban a beszédes tények egész sora, változást az állami vállalatok hozzáállásában a következő években sem remélhetünk.

Immár szerződés is szentesíti, hogy a következő hét évben is van esélyünk találkozni lerobbant buszokon olyan autóbusz-vezetőkkel, akik jegy kiadása nélkül, számunkra látszólag olcsóbban elszállítanak minket a célállomásra. De valóban olcsóbban utaztunk? Nem, hiszen a különbséget az állam a mi adóforintjainkból fizeti be a vállalat kasszájába. Éppen ezért nemhogy hét, de három év is sok idő arra, hogy először megjelenjenek a magántársaságok ezen az egyébként igen egyszerűen szabályozható piacon. Olyan magántársaságok, amelyek jól ismerik az üzleti kockázat fogalmát. Saját vállalkozásuk működőképességéért nap mint nap megküzdenek, miközben az állami székben ülő kollégák legfeljebb akkor kerülhetnek versenybe, ha Monopolyt játszanak. A szabadpiacon azonban nincs játék, minden vérre, egzisztenciára megy.

Az állam az autóbusz-vezetők szakszervezetével, a munkabéke fejében állapodott meg a monopólium meghosszabbításáról. Azokkal a szakszervezetekkel, amelyek a magáncégektől a buszvezetők állásait féltik. Mintha a magántársaságok autóbuszait nem ugyanazok az emberek vezetnék. Akik azonban nem sztrájkolnak. Nap mint nap megküzdenek az utasok kegyeiért. Tudják, hogy senki nem fizeti meg a veszteségeket: ha jó állást akarnak, jól kell teljesíteni. Hogy ez miért fontos? Mert ezek a vállalkozások, és a hozzá tartózó munkavállalók így képesek hatékonyak lenni. Színvonalasabban szolgáltatnak kevesebbért, így kevesebbe kerülnek az államnak, vagyis az adófizetőknek is.

Fogadjuk el azt a tényt, hogy az állami cégek még mindig nem készültek fel a versenyre. Valóban azzal segítünk nekik, ha továbbra is langyos vizet engedünk az éppen kiszáradni készülő pocsolyájukba? Ezzel csak elodázzuk az elkerülhetetlen összeomlást. A piaci gondolkodásmód elsajátítását már most el kell kezdeni, ami legkézenfekvőbb módon a kis- és középvállalkozásokkal való együttműködés során valósulhat meg. A hazai magáncégekkel közösen valóban felkészülhetnek a szabadpiacra, velük együtt vehetik fel a versenyt - az igazi versenyt - a majdan megjelenő nemzetközi multikkal. Ha mindezt megértik, akkor talán a következő születésnapon nemcsak szavakban támogatják a kis- és középvállalkozásokat, hanem teret is adnak nekik a hazai közösségi közlekedésben. Ebben az esetben megérhetjük, hogy - bár többen ülünk az asztal körül - mégis több ajándék jut mindenkinek.

Kovács Miklós

vezérigazgató, Orangeways

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.