"Olvasói levelek" - Pálya a magasban: Messi és Totti

  • .
  • 2009. február 26.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. január 22. Fél év sem telt el azóta, hogy korunk jeles polihisztora a Narancs Egotrip rovatában - takaros eszmefuttatás keretében - kiakolbólított egy törzsökös népdalt a magyar népzenéből, s íme, ugyanebben a rovatban most Mélyi József forradalmasítja az olvasók zenei világképét.
Igaz, ő könnyedén, visszakézből, de egy-egy olyan bődületes maflást oszt ki Schubertnek és Schumannak, hogy egymásnak adják a harmadikat. A cikk a "kisebb istenekről" szól, akik lehetnek éppen halhatatlanok, csak éppen nem ők állnak a lista elején, sportnyelven ők a Messik és Tottik, akik valahogy mégsem Ronaldók. Mert alapvetően sportról van szó persze, de más területekről is sorjáznak a példák: ilyen kisebb istenség az élő magyar írók közül Kukorelly és Garaczi, "a német zenében Schubert és Schumann".

Döbbenten meredek a papírra: jól látok? De bizony ez áll ott.

Ne ragadjunk most le ott, hogy Schubert úgy volt német zeneszerző, ahogyan Mozart: sehogy. (Illetve élt egy derék, német Franz Schubert is Drezdában, aki felháborodva tiltakozott, amikor egy tévedésből kifolyólag neki tulajdonították a Die schöne Müllerint. Ám ő semennyire nem istenség és abszolút halható.)

Lapozzuk fel inkább Ligeti György 1979-ben megjelent nagy interjúját, amelyben Várnai Péter megkérdezte tőle, hogy mely zeneszerzőket helyezi a legmagasabb polcra (nem a német zenében, hanem a zenében általában). Íme a válasz: "Először is természetesen azt a négyet, akit mindenki a legmagasabb polcra tesz: Bachot, Mozartot, Beethovent és Schubertet. [Kiemelés tőlem - M. J.] A következő polcon jelenleg Schumann a kedvencem."

Amihez már csak az egy éve halott Szőllősy András felejthetetlen két mondatát tenném hozzá, amit egyszer egy Brahms-hangverseny szünetében hallottam tőle: "Nagy mester Brahms, nagyon nagy mester. De amikor Schubert a B-dúr trió lassú tételében azt mondja (és énekelte, most is a fülembe cseng), az maga a csöppentett zsenialitás."

Javaslom: higgyünk nekik, és fogadjuk el, hogy Schubert minimum Pelé volt, nem pedig Bene vagy Fazekas. De talán még Tottinál is nagyobb.

Malina János

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.