Az egykulcsos adórendszer, ez a pillanatnyi kormányzat szerint üdvözítő megoldás, sajnos, csakugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezzel együtt az a tétel, amely a cikk szerzője szerint közkeletű és elfogadott, miszerint a "jövedelmek progresszív adóztatása visszaveti a teljesítményeket", szerintem ilyen egyszerűen és közvetlenül nem érvényesül, vagyis a tétel feltehetően nem teljesen helyénvaló. Elég csak arra utalni, hogy kinek és minek lehet jövedelme: magánszemély, alkalmazott, vállalkozás, kismama, nyugdíjas, önkormányzat, állam... Amennyiben a szerző a vállalati (társasági) adózásra gondolt, akkor talán elfogadható volna, hogy az adókulcsok növelése önmagában vezethet teljesítmény-visszafogáshoz, de Magyarországon most nem erről van szó, a 16 százalékos adókulcs a személyi jövedelmeket terheli. Így tehát a "kínálati érvre" vonatkozó eszmefuttatás nem egészen releváns. Az pedig, hogy a "személyi jövedelmek" kategóriája is túlontúl leegyszerűsített elgondolás, nem kétséges, hiszen abban munkajövedelmek, tőkejövedelmek, egyebek szerepelnek, továbbá számottevő mértékben olyan jövedelemformák is, amelyekre nézve a személyi jövedelemadó pillanatnyi mértéke majdhogynem érdektelen. Ezenkívül pedig sok gazdasági szereplő személyi jövedelme eleve vegyes (tőke-munka). Ha mindebben egyetértünk, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy a személyi jövedelmeket érintő adózás progresszivitásának csökkentése eleve nem nagyon indukálhat többletteljesítményt, tehát a "kínálati" érv itt nem jöhet számításba, és a kormány adószakértőinek ezt nem is lett volna érdemes számításba venniük. Nem is ezt tartom a fő hibájuknak.
Az alapvető tévedés valóban a keresleti érvelésben rejlik, azt ab ovo kilátástalan volt ugyanis feltenni, hogy a jelenlegi, gazdasági válsággal fémjelzett időszakban, hallatlanul ingatag pénzügyi helyzetben a kiváltságos, eleve nagyobb jövedelmű réteg 400 milliárdos nagyságrendben fog megtakarítások vagy hiteltörlesztés helyett fogyasztást bővíteni, nem beszélve az esetleges fogyasztásnövekedés gyanítható irányultságáról. Az pedig túlzottan nagy szociális érzékenységre nem vall, hogy a legalacsonyabb keresetűek jövedelempozíciói tovább romlottak (no nem az egykulcsos rendszer eredményeképpen, hanem az egyéb adóváltoztatások okán). Ezt bizony elszúrta a kormány, bár a neki kedves réteg lojalitását valószínűleg sikerült jelentős mértékben erősítenie. A következőkben pedig nincs más hátra, mint a költségvetési lyukat (lyukakat) betömködni, akár adóemeléssel, akár kiadáscsökkentéssel, de a leginkább mindkettővel. És akkor még nem is említettük az egyre inkább szükséges gazdasági szerkezetátalakítások dolgát. De ezekhez már az IMF-nek is lesz néhány szava...
Kemény Ádám
