Az összetört szívű férfinak gyerekjáték egy húsztonnás cápa

  • Sepsi László
  • 2017. szeptember 14.

Paratéka

Kincs a mélyből: itt a hiányzó láncszem a fehér cápa és a tornádócápa között.

Voltak előítéleteim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Több is, de az egyik nem hagyott nyugodni: hogy a címbeli MEG szócska nemcsak a Mariana-árokból felemelkedő gigantikus megalodonra utal majd, hanem a tört szívű főhős exfeleségére is. Akit – mondjuk – Maggie-nek hívnak, és nem kedves ember. Felsejlett előttem egy hipermaszkulin melodráma a nyílt vízen, ahol a megkérgesedett lelkű tengerész végül egy szál szigonypuskával száll szembe az őt kísértő mélytengeri vagina dentatával, valahogy úgy, mint Richard Harris a bosszúszomjas orkával A gyilkos bálna végén. Egyetlen végső küzdelemben számol le a prehistorikus rettenettel és forrasztja be meggyötört lelkének sebeit. Láttam magam előtt, ahogy

a sós óceánvíz elmossa a halgyűlölő férfiállat könnyeit.

Nem tudom, Steve Altent minősíti vagy engem, de a spekulációm bejött. Az exfeleséget tényleg Maggie-nek hívják. Tényleg nem jó ember, ráadásul nem is túl eszes, ezért, mint minden rendes bosszúfantáziában, meg is eszi a megalodon. A tengerész viszont nem tengerész, hanem mélytengeri merülésben is jártas paleontológus professzor, az a fajta, aki az ilyen művekben általában még az utolsó felvonás előtt elhalálozik, mert túlságosan bízik saját tudományában, miközben gyermeki ámulattal tekint a mindenféle szörnyekre. (Spielberg Cápája kivétel, ő akkor még tisztelte az ámulatot.)

Jonasnak – mert a professzor ilyen áthallásos nevet kapott – a rutinszerűen tönkrement házasság mellett van egy másik traumája is: évekkel ezelőtt, amikor még a hadseregnek dolgozott, lemerült a Challenger-mélységbe, ahol az expedíciót tönkrezúzta valami, amit Jonas egy megalodonnak vél. Nyilván senki nem hisz neki, elszigetelődik, megkeseredik, szokásos ügymenet. Egyetlen sajátságos eltérése az ilyesfajta kalandtörténetekből jól ismert traumatizált páriáktól, hogy amikor a negyvennyolcadik oldalon kinyit egy üveg vodkát, hogy csalfa neje miatt búslakodjék, végül nem issza meg. Inkább főz egy kávét és elkezdi nézegetni a Tanaka Óceánkutató Intézet honlapját.

De mint a legtöbb óriásszörnyes sztoriban, itt sem a főhős a lényeg, hanem a szörny, azon pedig Alten nem spórolt. A fehér cápa hat méter és két tonna;

a Meg húsz méter és húsz tonna.

Melville Moby Dickje kísértetiesen fehér, Meg kísértetiesen fehér, és még a sötétben is világít (nem vicc). És hogy a legnagyobb konkurencia is helyre legyen téve – a könyv 1997-ben, a Jurassic Park második részével egy évben jelent meg –, Meg már a nyitófejezetben megesz egy Tyrannosaurus rexet.

Elsőre értéktelen ponyvának látszik

Elsőre értéktelen ponyvának látszik

 

Mivel a regény megalomán írója, Alten egy percig sem hagyja, hogy kreativitásának gátat vessen bármiféle természettudományos humbug, minden adott volna, hogy új csúcsragadozót köszöntsön a tengeri gótika műfaja. Ez a felszabadultság nagyjából addig tart, amíg a dinoszauruszvacsorát részletező nyitányban el nem jutunk addig a mondatig, hogy a Tyrannosaurus rex „haláltusájában keservesen jajgatott”. Bár a regény magán hordozza a kilencvenes évek magyar zsánerkönyvkiadásának minden betegségét, kezdve a szöveggondozás teljes hiányával, a Meg ezen a kategórián belül is bámulatos mélységekig jut. A jajgató T. rex., az őscápa 92 Celsius-fokos vére (elfelejthették átváltani a Fahrenheitet), és az olyan mondatok, mint a „ziháló mellén ott hevert a megalodon majdnem 1,8 tonna súlyú szíve”, a „200 lábnyira alattunk, kómás állapotban hever a 60 láb hosszú nőstény” és „az óceán partjai mentén semmilyen jel nem utalt a cápa kilétére”, hamar átterelték figyelmemet az akcióról a próza különlegességére.

A különlegesség abból fakad, hogy Steve Altennek és fordítójának nincsenek meg a nyelvi készségei ahhoz, hogy olyan nagy dolgokról írjanak, mint egy megalodon. A Megben nem a vérontás csodálatos, hanem az a prózakatasztrófa, ahogy a nyelv összeomlik az egyre gigantikusabb cápatámadások láttatásának terhe alatt. És mindeközben Alten fantazmagóriájában van kraft: a vízből kiugró, helikopterre támadó megalodon, az orkacsalád és az őscápa három mondatban letudott titáni küzdelme vagy a zárlatban Jonas kirándulása a fenevad gyomrába mind IMAX-re kívánkozó képek, nem véletlen, hogy a filmverzió már kereken húsz éve készül.

false

Mindezek ellenére Alten olykor tényleg aranyat talál. Abban a mondatban például, hogy „a megalodon nyelőcsövének ívei egy víz alatti gótikus katedrális boltíveihez voltak hasonlatosak”, komoly tanulságok rejlenek az állati test belsejének fontosságáról a gótikus horror történetében.  Ezt bizonyára a szerző is érezhette, mert kétszer is ellövi a hasonlatot.

Ha a prózakatasztrófából származó bizsergető esztétikai minőség valakinek nem volna elég – el tudom képzelni, hogy nem –, a Meg rejt még egy aprócska titkot. Mind gyakorta elmélkedünk azon, hogy juthattunk el a Jurassic Parkhoz hasonló remek órásszörnyes blockbusterektől az új évezredre a Megashark vs. Crocosaurusig. A válasz maga a Meg. Steve Alten könyve nem csak értékes lelet az óriáscápák barátainak, de egyúttal a hiányzó irodalmi láncszem a spielbergi katasztrófa-vidámpark és a már csak trashfilmben utazó Asylum stúdió olcsó blockbustermásolatainak digitálisan gányolt óriásmutánsai közt.

false

__

Sepsi László (1985) író, szerkesztő, kritikus, elsősorban popkultúrával, zsánerirodalommal és filmekkel foglalkozik. Kötetei: Pinky (2016), Ördögcsapás (2017). Blogja, a Paratéka minden csütörtökön jelentkezik majd a magyarnarancs.hu-n.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.