„Olyan, mint egy önmagát felgyújtó szerzetes: fennkölt, rossz nézni és nem marad meg belőle semmi” – ezt a nálunk teljesen ismeretlen prózaíró, Remco Campert nyilatkozta a hatvanas évek végén a holland filmgyártásról. Egy bő évtized múltán az ország játékfilmgyártása fellendült, megjelent a színen Paul Verhoeven, és Rutger Hauerrel együtt nemcsak a munkái, de ő maga is Hollandia fontos kulturális exportcikkévé vált. És ugyancsak a nyolcvanas években tűnt fel Dick Haas, akinek egyetlen briliáns ötlet meghozta a pénzt, a sikert, de még a tengerentúli forgalmazót is:
fillérekből horrorfilmet forgatott egy liftről.
Már a nyitójelenet pompás bevezetést nyújt A lift agyament, ugyanakkor otthonosan ismerős világába. Egy étteremben járunk, záróra előtt pár perccel, az utolsó, kissé már spicces vendégek egy mezőgazdasági vásárra érkeztek a nagyvárosba, a pincérrel bunkók és arrogánsak, akár egy zsíros bajszú téeszelnök négy pálinka után. Végül beszállnak a liftbe, amely természetesen elakad, fogy a levegő és mindenki izzad, amire hőseink ilyenkor megszokott legemberibb módon reagálnak le: orgiába kezdenek. Legalábbis, amíg sorban el nem ájulnak.
A film földhözragadtságának és pervertált fantáziájának ez a kettőse azzal együtt is izgalmas, hogy a szereplők életére törő tárgyaknak gazdag hagyománya van a horrorban. Az önálló életre kelt gépkocsik (A rettegés autója, Christine), emberevő ágyak (Deathbed) és vérszomjas vasalógépek (A mángorló) mellett az öreg kontinens kacatjai is előszeretettel rémisztgették a közönséget, mint például a guruló vérszopó (Vámpír négy keréken) és az agyelszipkázó tévékészülék (Akkumulator I) Csehországból. Ezek a filmek többségükben ugyanarra a szorongásos tapasztalatra építenek: a derekasan dolgozó átlagpolgárnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy bár életének egyre több szeletét meghatározzák vagyontárgyai, valójában csekély hatalommal bír felettük. Az autójába töltött benzinért vérével és verejtékével fizet, a tévétől már zúg a feje, de nem tudja elszakítani tőle a tekintetét, és ha a lift nem hajlandó elindulni, akkor a tizenötödik emeleten fog éhen halni.
| ||
A lift felvonultatja az összes fontosabb halálnemet, ami eszünkbe juthat egy felvonóról, van benne klausztrofób fulladás, lefejezés és a csonkítás egyéb liftajtóalapú módozatai, aknába zuhanás, acélsodrony általi akasztás, ám mindeközben szociálisan felettébb érzékeny munka. Főhőse a becsületes liftszerelő, akinek nemcsak szerszámosládája, de lelkiismerete is van, és nem hajlandó annyiban hagyni, hogy az általa ellenőrzött felvonó továbbra is öli az embereket.
A lift ízig-vérig munkáshorror,
amivel nem csak a korabeli trendekkel ment szembe, hiszen ebben az időszakban főleg slasherfilmek, maszkos gyilkosok meg böllérkésre hányt tinik uralták a műfajt, de társadalombírálatot is megfogalmaz. Míg a részegeskedő kisgazdáknak megérdemelt kórházi kezelés jut osztályrészül, az overallba bújt, kék galléros szaki akár azon az áron megvédelmezi a nagyváros lakóit a technológia és a felsőbb néprétegek túlkapásaitól, hogy rámegy a házassága és kiszakad a kedvenc inge. Bár az nem derül ki, áfás számlát ad-e a végén.
| ||
Mindebből következik, hogy a daliás karbantartó olyan ellenféllel kerül szembe, amit csavarkulccsal megjavítani nem, csak elpusztítani lehet. A lift borzalmainak forrása a korrupt helyi potentátokon és a gátlástalan japán (!) liftexportőrökön kívül nem más, mint a szerelők és szerszámaik réme, a mikrocsip.
Ráadásul ezt a liftet egy különösen gonosz mikrocsip irányítja, amely már elmegyógyintézetbe juttatott egy másik veterán gépészt.
A lift üzenete nem bonyolult: a technika lehet gonosz, a géprombolás elkerülhetetlen. Csakhogy Dick Maas rendezését is áthatja a low-tech barkácsszellemiség. Hála az igen alacsony büdzsének, A lift stábjának olcsón megvalósítható praktikus effektusokkal kellett atmoszférát teremtenie, ugyanis a film legjavát nem stúdióban, hanem ugyanazon az egy folyosószakaszon forgatták. Maas kiviszi az osztályharcot a lépcsőházba, és figyelemre méltó módon mutatja meg, hányféleképpen lehet vászonra komponálni három egymás melletti liftajtót úgy, hogy az ne csak szimmetrikus, de rémisztő is legyen, miközben persze Kubricknak és a Ragyogás kísértet járta szállodafolyosóinak is megadja a tiszteletteljes főhajtást.
