„Ideje új kalandoknak,
Semmi nem történik újra”
(Európa Kiadó)
A Közös Ország Mozgalom október 23-ára összellenzéki tüntetést szervezett (mínusz Jobbik). A rendezvény elsősorban a nyolc párt által aláírt választási törvény-módosítás melletti kiállásról szólt volna, igazi értelme azonban az volt, hogy közös fotó készüljön az ellenzéki pártok vezetőiről, amint az összefogást követelő civilek kórusát hallgatják a felhevült közönség ütemes tapsa közepette.
Gulyás Márton nem véletlenül színházi ember: jó érzékkel konstruálta meg azt a dramaturgiai keretet, mely a rendezvény sikere esetén további nyomást gyakorol az ellenzéki pártokra, és mintegy mellesleg, őt magát is az összefogás egyik katalizátoraként pozicionálja. A politikai realitás azonban nem kedvez az efféle színházi konstrukcióknak.
A politikai realitás ugyanis az, hogy az ellenzéki pártoknak sem kedvük, sem érdekük olyan megállapodást kötni, mely saját identitásukat sérti. Pontosabban azért nincs kedvük hozzá, mert nem érdekük.
Az úgynevezett összefogásnak csak akkor lenne értelme, ha győzelemmel kecsegtetne 2018-ban. Ám az ellenzék, úgy tűnik, már tavaly eldöntötte, hogy ezt a Fideszt nem lehet legyőzni 2018-ban. 2016 nyara óta egyetlen ellenzéki politikus volt, aki komolyan gondolta, hogy összefogással a Fidesz verhető: Botka László, őt azonban haladéktalanul kinyírták pártján belül (MSZP) és kívül (DK). Botka projektje nem csak a baráti sortűz miatt halt el, de Gulyás Márton tüntetése szempontjából ennek kevés jelentősége van.
Az október 23-i összellenzéki tüntetés meghiúsulásának oka az, hogy annak semmilyen realitása nem volt a szó pártpolitikai értelmében. A poszt-Botka ellenzék nem akar összefogni, legfeljebb közös fényképeken demonstrálni, hogy másnap blogokon és Facebook posztokon folytassa mindenki háborúját mindenki ellen.
| ||
(Kitérő: a koordinált jelöltállítás az ellenzék mai állapotában legjobb esetben is arra lesz elegendő, hogy a 2014-ben elnyert 10 egyéni mandátumnál többet szerezzenek, optimális esetben megakadályozva a Fidesz újabb kétharmadát, de távolról sem veszélyeztetve Orbán sorozatban harmadik győzelmét. Az elmúlt évek ellenzéki megnyilatkozásait figyelve nem valószínűsíthető olyan együttműködés, amely nem csak a jelenleg is meglévő ellenzéki tábort mozgósítja, hanem képes a kormányváltó hajlamú szavazók megszólítására is. Így tehát amikor ellenzéki politikusok a 106 (!) választókerületben való együttműködésről beszélnek, valójában saját frakciójuk méretének optimalizálásáról szólnak.)
Elsőre senki, így a Momentum sem mondott nemet Gulyásnak – ellenben az összes többi párt részvételéhez kötötte saját megjelenését. De aztán nem is kellett túl sokáig várni. A rendezvény előtt bő tíz nappal az LMP bejelentette, hogy „sok gondolkodás” után úgy döntött, nem vesz részt az eseményen, mert az „már nem ennek (a választási törvény megváltoztatása – K.A.) a jegyében történik, pedig lehetne az is a célja akár, hogy reményt adjon az embereknek. Helyette valószínűleg együttműködési technikákról, összefogásokról (kiemelés tőlem – K.A.) lenne szó az ott megjelenő ellenzéki pártokkal kapcsolatban, és Hadházy szerint ennél azért fontosabb ünnep az október 23.”
Ezek után gyorsan kiszállt a Momentum és az Együtt is, majd Gulyás Márton lemondta a pártok részvételét, de a tüntetést megtartja. Színházi emberként tudnia kell, hogy a khoros nem működhet önmagában, csak a főszereplők mellett. Ha nincsenek szereplők, nincs dráma sem – így a kórus funkcióját veszti. Hogy ezek után miért tart mégis rendezvényt október 23-án, meglehetősen rejtélyes.
Az LMP döntésén érdemes egy csöppet elgondolkodni. A Botka lemondása utáni baloldali zűrzavar egyik haszonélvezője a Jobbik és a DK mellett éppen az LMP lehetne, ehhez azonban meg kellene szólítania a baloldali szavazókat, ahogyan azt sietve megtette Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc is. Ehhez azonban több kell, mint az „összefogások” trükkjének felismerése és merev hárítása.
| ||
Szél Bernadett személyében az egyetlen valós támogatottságot élvező miniszterelnök-jelölt léphetett volna színpadra a nyolc párt szónokai között. Bizony, a néppárti ambíciók azzal járnak, hogy néha ki kell lépni a meleg akolból és elmenni azok közé, akiket meg akarunk nyerni magunknak. Ehhez persze bátorság kell, meg kockázatvállalás és nem utolsósorban a hátország szilárd támogatása.
Ez utóbbi minden bizonnyal hiányzott. A párt elitje és tagsága úgy tűnik, továbbra sem kíván kibújni Schiffer András köpönyegéből. A nemrégiben lezajlott 39.(!!!) pártkongresszus minden szólama ellenére is úgy tűnik, az LMP nem nyitott az innovációra, ha az zavart okozhat a bázisdemokratikus erőben. Az alapító visszavonult, de szelleme továbbra is eleven. Amíg ez így marad, a néppárti ambíció kemény diónak bizonyulhat.
Political Animal – Kövesse Keszthelyi András politikai elemző blogját a Magyar Narancs oldalán!
Political Animal
„Megpróbálom megérteni azt, ami történik, a rendelkezésre álló szükségképpen kevés tény alapján.”
