Kiss László ügyét sokféle megvilágításban elemezték az elmúlt napokban. A felháborodás és az erkölcsi ítélkezés számos árnyalatát kimerítették, Széky János összefoglalója pedig az ügy tágabb kontextusában – ha úgy tetszik – a magyar közbeszéd és közállapotok vonatkozásában mondott véleményt. Az alábbi sorok ezért nem is ezekről szólnak, hanem arról az aspektusról, ami kimaradt: arról, hogy a leszámolás Kiss Lászlóval egy hatalmi harc része. A moralitás szempontjából nincs ugyan jelentősége, de a magyar politikai állapotok megértéséhez mégis közelebb vihet.
Kiss László történetének egyik leginkább meghökkentő aspektusa az, hogy bár fél évszázada mindenki tud róla, aki az uszodák világában otthonos, mégis éppen napjainkban, a Hosszú Katinkával való konfliktus után három, illetve a riói olimpia előtt négy hónappal robban ki. Ha 55 év óta mindenki tud róla, miért éppen most kell robbantani, veszélybe sodorva az olimpiai felkészülést és a lehetséges aranyérmeket?
A válasz látszólag meghökkentő, de nem kevésbé logikus: éppen ezért.
| ||
Ha Kiss László múltjának váratlan exponálása a hatalmi harc része, akkor a történet legkevésbé az edzőről szól. A célpont nem Kiss, hanem az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás. Gyárfás sztoriját nem kell ismertetni, az elnököt nem kell szeretni. Az viszont tény: a kajak-kenu mellett ez az egyetlen másik szövetség, amely olimpiai sikerekre képes, és amelyet még nem foglalt el a Fidesz. Baráth Etelének csak annyival jobbak a túlélési esélyei, amennyivel a kajak ma kisebb üzlet Magyarországon, mint az úszás.
De mi az üzleti különbség a kettő között, kérdezheti a Bayer Zsolt és Aczél Endre szidalmazásába egyaránt belefáradt olvasó? A válasz egyszerű: 57 milliárd Ft. Ennyibe kerül ugyanis a 2017-es úszó-világbajnokság magyarországi megrendezése. Figyelemre méltó a számok dinamikája. Mexikó a 28 milliárdos (100 millió USD) költséget sokallva lépett vissza tavaly februárban. Márciusban, amikor Magyarország elnyerte a rendezést, Gyárfás 25 milliárd körüli költségvetésről beszélt, hogy ezt az összeget lényegében egy hónap leforgása alatt megduplázza a költségvetés. Majd az Orbán-kormány idén márciusban, szinte napra pontosan egy hónappal a Kiss-botrány kirobbanása előtt ítélt meg további 7 milliárdot. Nem kell váteszi képesség ahhoz, hogy a végleges összeget további 10-20 milliárd hozzáadásával kalkuláljuk.
Ennyi pénz elköltésének a felügyeletéért már érdemes lehajolni a Simicska utáni Fideszben is.
Ha pedig így van, akkor ez a legjobb pillanat a támadásra. Magát az olimpiai felkészülést Kiss bukása kevésbé veszélyezteti, hiszen az esélyesek (Hosszú, Risztov, Gyurta) egyike sem volt a tanítványa. Nehezen hihető, hogy egy éremre törő sportoló edzéstervét, formaidőzítését vagy akár motivációját érdemben befolyásolja a szövetségi kapitány lemondása.
Sikeres olimpia után viszont nem sok esély van arra, hogy Gyárfás bukjon. Ha valaki komolyan pályázik a helyére, akkor addig kell lépnie, amíg nem az aranyérmeseket ölelgető úszószövetségi elnök látható az újságok címlapján.
Volt már egy próbálkozás, mely ugyan nem vezetett sikerre, de utólag hasznosnak bizonyult. A Hosszú Katinkához fűződő januári konfliktus után az elnöknek látszólag sikerült lecsillapítani a kedélyeket, és Kiss László is maradt szövetségi kapitány, pedig már akkor is lemondott egyszer. Csakhogy az akkori konfliktusban Gyárfás a „rossz” oldalon állt. Nevét azok is megismerték, akik azt sem tudták, hogy létezik úszószövetség. A pénzéért harcoló, de a lelkes ellenzéki közhangulat által népmesei hősként beállított Hosszú eredményesen erodálta elnöke presztízsét.
Januárban Orbán Viktor és Egerszegi Krisztina is megszólalt. Ezúttal mindketten hallgatnak. A sport ügyeiben mindenkor nagy kedvvel nyilatkozó miniszterelnök és a nemzet Egérkéje is, aki minden bizonnyal Kiss Lászlónak köszönhette a legtöbbet pályafutása során. Utóbbi hallgatása akár annak beismeréseként is felfogható, hogy ő is tudott Kiss viselt dolgairól, de miután a botrány kirobbant, már nem állhatott egykori edzője mellé.
A miniszterelnök hallgatása azonban, ahogy mondani szokták, beszédes. Még hagyta, hogy előző nap Lázár miniszter a tíz olimpiai aranyról beszéljen a mérleg másik serpenyőjében, de a pénteki szokásos rádióinterjúban már kerülte a témát.
Ha én Gyárfás Tamás lennék, most kezdenék el igazán aggódni.
