A Fidesz őszi gyengülését hiába követte két gyors vereség Veszprémben és Tapolcán, ezeknek nincs kimutatható hatása sem a kormánypárt, sem ellenzéke támogatottságára. A frissen publikált Medián és Ipsos közvéleménykutatásokkal immár teljes a Tapolca utáni kép: mind a négy rendszeresen publikáló intézet (Medián, Ipsos, Tárki és a kormánykedvenc Nézőpont) részéről rendelkezésre áll a tapolcai választás után felvett adat. Az alábbiakban ezeket elemzem. Az egyszerűség kedvéért a négy intézet adatainak átlagával számolunk.
Az első tanulság: a Fidesz az őszi csúcs után sok szavazót vesztett, de a hanyatlás megállt. A tavaly októberben mért támogatottsághoz képest, a négy intézet átlagát alapul véve a kormánypárt mintegy 900 ezer szavazót vesztett, de azt lényegében egy-két hónap alatt. Minden bizonnyal elsősorban az őszi tüntetéshullámnak köszönhető ez a veszteség – annak elültével, illetve eljelentéktelenedésével a csökkenés megállt, a Fidesz támogatottsága alacsonyabb szinten, de stabilizálódott. Erre utal a Medián azon adata is, amely szerint a márciusi 25 százalékról 31 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok. (Ez ugyanakkora arány, mint amit a múlt ciklus elején, 2011 májusában mértek.)
Orbán Viktor pártja továbbra is a legnagyobb politikai alakzat, ezen érdemben sem a veszprémi, sem a tapolcai vereség változtatni nem tudott. Magyarán a Fidesz megőrizte a győztes pozícióját, gyengülése egyelőre átmenetinek tűnik és jelentősen elmarad nemcsak a második Gyurcsány-kormány idején bemutatott szocialista mélyrepüléstől, de még az előző ciklus mélypontjától is (2012 nyara). Annak okát, hogy a párt mégis gyengébbnek látszik, leginkább az Orbán-Simicska konfliktusban és a már ősszel megjelenő, de tavasszal tovább erősödő disszidens hangokban kell keresni.
A Fidesztől elforduló szavazók egyelőre csak elbizonytalanodtak, de nem találtak maguknak másik pártot. És ameddig az ellenzék nem képes vonzó alternatívát kínálni, nem is fognak. Jelen állás szerint a Fidesz akár megismételhetné tavalyi győzelmét, tekintettel arra, hogy az ellenzék egyik pártjának sem sikerült profitálnia a tavaszi győzelmekből.
A második legnagyobb politikai erő ma egyértelműen a Jobbik. Már az a tétel sem igaz, hogy az egykori baloldali összefogás pártjai együttesen nagyobbak volnának nála. A négyből három intézetnél a Jobbik támogatottsága nagyobb vagy egyenlő amazok együttes támogatottságánál. Mindezzel együtt a szélsőjobboldali pártól nem állítható, hogy érdemben gyarapodott volna a Fidesz szavazók elvándorlása miatt. A Fidesztől elforduló szavazók mindössze egyharmada választotta a Vona Gábor jóvoltából a néppártosodás útjára lépő, de a Duna-parti cipőkbe alkalomadtán önfeledten beleköpdöső képviselők által fémjelzett Jobbikot. A tapolcai eredmény egyedül a Nézőpontnál hozott kimutatható erősödést, de az is időlegesnek bizonyult.
Ami a többi ellenzéki pártot illeti, sok örömre itt sincsen ok. Az egyforma hevességgel gyurcsányozó és orbánozó LMP stabilizálta helyzetét a parlamenti küszöb felett, ezzel relatíve a legnagyobb nyertese ennek az oldalnak. Immár 300 ezer körüli választó jelöli meg kedvenceként Schiffer András pártját, de az egyenlő távolság elve a koalícióképtelenséggel párosulva nyilvánvalóan nem elegendő ahhoz, hogy az LMP a magyar politika meghatározó szereplője legyen.
Emlékezzünk meg röviden az Együtt és a PM sorsáról is. Az őszi szétválást követően a két párt összesen mintegy 3 százalékos támogatottságon osztozik, ezen belül az Együtt kétszer akkora, mint egykori szövetségese. A magyar szavazók józanságát mutatja, hogy a PM-nek egyetlen darab új szavazót sem sikerült szereznie az alapjövedelem ötletével.
A DK a változatosság kedvéért ingyenvízzel és a minimálbér radikális emelésével kampányol. Márciushoz, tehát Tapolca előtthöz képest a Mediánnál enyhén csökkent, a többieknél változatlan a támogatottsága. A Demokratikus Koalíciónak mintegy 5 százalékos tábora van (400 ezer választó), ami nagyjából kétharmada az MSZP-ének és egyharmada a Jobbikénak. A DK helyzetének jobb megértéséhez azonban két további szempontot is érdemes figyelembe venni. Egyrészt azt, hogy szavazói messze a legaktívabbak, így a biztos szavazók körében mért adatok középpártnak mutatják a kispártot. Másrészt azt, hogy az őszi eredményekhez képest a DK is erősödött. Ma az októberi mérésekhez képest mintegy 100 ezerrel több a támogatója, ezek kétharmada azonban nem a Fidesztől, hanem minden bizonnyal a szocialistáktól érkezett.
Az elmúlt félév másik vesztese ugyanis az MSZP, amely mára egyértelműen elvesztette váltópárti státuszát. Támogatottsága a rendszerváltás utáni mélyponton van a Mediánnál és az Ipsosnál is, a 8-9 százalékos érték durván 650-700 ezer választót jelent. Az októberi nem különösebben acélos eredményhez képest is sikerült mintegy 60 ezer szavazót veszítenie, és a pártvezetést aligha vigasztalja, hogy ezek a szavazók ma a DK táborát bővítik. A helyzeten nem javítottak az MSZP május elsejéhez kapcsolódó szociális ígéretei (háromkulcsos szja, minimálbér-emelés), és bizonyosan a jövőben sem javítanak a Jobbikkal kötött helyi megállapodások sem (Tapolca, Gyöngyös, Ózd).
Bár a baloldalon még mindig a legnagyobb, az MSZP mára egy hajdanvolt nagy párt lassú bomlástermékének mutatkozik. Gyurcsány távozása óta sem új vezető, sem a szavazókat megszólítani képes gondolat nem született a szocialista műhelyekben. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy míg ősszel három intézet is két-négyszeres különbséget mért a DK-hoz képest, mára a DK számára elérhető közelségbe került a dobogó harmadik helye a Fidesz és a Jobbik után.
Összefoglalva: ősz óta a Fidesz vesztett, de nem roppant meg. A Jobbik erősödött, de igazából nem profitált. A DK enyhén erősödött, de nem a Fidesz, hanem az MSZP rovására. Az LMP stabil kispárttá vált a parlamenti küszöb fölött. Az Együtt megmaradt a stabilan mérhető pártok kategóriájában, míg a PM a hangzatos ígéretek ellenére sem tudott kilépni a futottak még tünékeny kasztjából (vö. KDNP, Liberálisok). Veszprém és Tapolca után a kormányváltás lehetősége kézzelfogható közelségűnek tűnt. Ma mégis úgy látszik, ennek feltételeit nem az ellenzéki pártok, hanem a Fidesz belső viszonyai teremtik meg. Vagy nem.
