Publicisztika

Az Alkotmánybíróság (AB) múlt heti, a bírák kényszernyugdíjazását alkotmányellenesnek ítélő határozata mind alkotmányjogi, mind politikai szempontból sorsfordító, történelmi jelentőségű.

"Ha a fejlesztéspolitikában jártas szakemberek eddig arra panaszkodtak, hogy az ezredforduló óta a helyiek mozgástere a fejlesztési források felhasználásában egyre csökken, akkor ezt az intézkedést bízvást nevezhetjük a civil és a helyi, önkormányzati autonómiára mért végső csapásnak."

Egy szabolcsi faluban 2011-ben egy szegénységben élő roma asszony és a családja pár százezer forintos hitelből cukrászdát nyitott. A cukrászda - az egyetlen hely, ahol alkoholfogyasztás nélkül találkozni lehet - pár hónap alatt a falu fontos intézményévé vált. Főleg gyerekek, fiatalok járnak ide, romák és nem romák egyaránt. A hitelt rendben törlesztik.

Az ország történetének egyik legnagyobb nemzetközi sporteseménye zajlott a múlt héten, Budapesten, a EuroGames 2012, amit - legalábbis nálunk - melegolimpia néven is szokás emlegetni.

Az ő érkezése mégis minőségi ugrás volt: szinte komikusan túlzón tette nyilvánvalóvá, hogy az operaház irányításának elnyeréséhez nem kell semmi más, csak Orbán Viktor, és kész. Az Opera ugyanis nem több, mint díszlet azokra az esetekre, amikor az ország vezetői előkelő környezetben kívánnak megjelenni.

E lap megjelenése után néhány órával, csütörtökön ül össze Brüsszelben az Európai Unió Tanácsa, hogy Európa jövőjéről tárgyaljon. A tét - nem először - az euró megmentése és az Európai Unió szétesésének megakadályozása.

Egy képzeletbeli országban V. B.-t az állam 46 éve, 3 hónapja és 8 napja vette fel állandó népesség-nyilvántartási rendszerébe. V. B. születése óta háromszor váltott lakóhelyet, e változásokat is rögzítették az állami lakcímnyilvántartásban. V. B. tudatos állampolgár, előfordul, hogy időnként tüntetni akar - ilyenkor felkerekedik, elballag a lakóhelye szerinti illetékes népesség-nyilvántartóba, és regisztráltatja magát a gyülekezésijog-gyakorlók speciális névjegyzékében mint tüntető.

Egyszerű magyar állampolgárként próbálom elképzelni azt a vezetői értekezletet, ahol előállnak az új adók tervével. A gazdasági miniszter, az államtitkárok, helyettes államtitkárok, szűk szoknyás titkárnők, asszisztensek és ki tudja még, kicsodák a nemzetgazdasági hivatalból, de mind-mind nagyon komoly, fegyelmezett emberek, ülnek egy hosszú tárgyalóasztal körül, előttük állami tulajdonú papírvékony laptopok, táblagépek, iPhone-ok, ásványvizes palackok, kristálypoharak.

Három évig és négy hónapig szolgáltam a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet (2011-ben a kulturális szó kikerült a hivatalos névből) posztján a nemzetet, melynek akarata - dr. Hatos Pál, a külföldi magyar kulturális intézeteket fenntartó Balassi Intézet (BI) főigazgatója avatott tolmácsolásában - ebben összegződött: "eddig, és ne tovább".

Orbán Viktor a minap a pártfinanszírozás "reformját" harangozta be: ez abban állna, hogy két évre felfüggesztenék a pártok állami támogatását (a költségvetés nehéz helyzetére tekintettel). A jobboldali elemzők "megfontolandónak" nevezték e demagóg javaslatot, az ellenzéki tiltakozásokat pedig e pártok társadalmi támogatottságának hiányával magyarázták.

Magamhoz képest visszafogott írásként indult - mostanra egész hónapnyi üzenetváltás lett. Nem akarom untatni a Narancs olvasóit - de Koltay András második cikke mégis választ igényel.

Megtisztelve éreztem magam, amikor a lap két héttel ezelőtti számában egyszerre két írást is nekem címeztek szerzőik. A cikkek elolvasása után némileg enyhült e kellemes érzésem, de mégis illendőnek láttam, ha válaszolok felvetéseikre.

17 éve történt a srebrenicai mészárlás. Két éve hosszan elemeztük, miért kell mindent tudnunk róla. "Az az eszme, amelynek nevében e gaztetteket elkövették, csak a végletekig vitt helyi variációja a minden kelet-európai országban megtalálható posztromantikus-nacionalista ideológiának."

Ízlés, értékítélet, meggyőződés dolga, hogy a magyar média jelenlegi állapotát tragikusnak vagy csak jelentős mértékben javíthatónak/javítandónak tekinti-e az ember. A másfél évvel ezelőtti és a jelenlegi viszonyokra tekintve annyi világos, hogy a terjedelmes, óriási felhajtással kísért, drága intézményrendszert létrehozó médiatörvényektől nem lett jobb semmi.