2014. január 1-jétől „jogi értelemben is megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és megvalósul az állam teljes körű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezésre kerülő köznevelési tankönyvfejlesztés és -ellátás”.
Így szól A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról című törvény részletes indoklásának egyik megfogalmazása.
Tényszerűen:
- – Tantárgyanként és iskolatípusonként két tankönyv lesz.
- – Két tankönyvből úgy lehet egyetlen tankönyv akár, hogy a fenntartó (állami iskolák esetében ma az egyetlen létező) dönti el, a kettőből melyiket választhatja az iskola.
- – Amíg még nincs kijelölve a két tankönyv, addig a futó tankönyvek maradhatnak a régi törvény szerint, de a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény hatályát veszti.
- – A törvény hatálybalépésekor a le nem zárt tankönyvvé nyilvánítási eljárást meg kell szüntetni. Bizonyos kompenzálásokat fedez az állam.
- – A törvény és a rendeletek meghatározzák, kik nyújthatnak be a jövőben tankönyvvé, továbbá pedagóguskézikönyvvé nyilvánítás iránti kérelmet, és mely testületek döntenek.
- – A miniszter nyilvános pályázatot is hirdethet abból a célból, hogy a köznevelés tankönyvellátását segítse, akár bevonva a kiadással üzletszerűen foglalkozó kiadókat.
- – Megszületett a kísérleti tankönyv fogalma, a kiskapu, ami a miniszter kezdeményezésére jöhet létre bárhol és bármikor. A tankönyvvé nyilvánítási eljárást a kísérleti tankönyv esetében nem kell lefolytatni, hanem a pályázati eljárás, a kísérleti tankönyvfejlesztés során kell meggyőződni a tankönyv megfeleléséről, és a tankönyvet a miniszter döntése alapján kell felvenni a tankönyvjegyzékre.
- – A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete 2014. március 31-én megszűnik.
- – És még sok más a tankönyvellátás, tankönyvterjesztés rendjéről.
| ||
A törvény általános indoklása olyan libikóka, aminek az egyik oldalán a 100 kilós papa, a másik oldalán a 20 kilós gyermek ül. A papa kedve szerint vagy hosszan „nyaraltatja” a gyermeket a magasban, és a gyermek foglya a magasnak, vagy ha a papának úgy tetszik, ellöki magát a földtől, és rövid időre a gyermek alatt lesz szilárd talaj. A gyermek mindkét esetben örülhet a játéknak: ha az apa tartja lábát a talajon, akkor a gyermek először visong örömében, hogy milyen jó ott a magasban, aztán visong könyörögve azért, hogy szilárd talaj legyen a lába alatt. Akár fent, akár lent, a gravitáció szabályai szerint, ha még van ilyen, a papa az úr, és ő tesz a gyermek kedvére.
Milyen szép ez így! Mennyire más ez, mint amikor a gyermek megtanulja magát egyedül lökni a hintán, és önállóan is felszáll a magasba. Ha kell, fékezni is tud. Nem is szólva arról, amikor a libikókán azonos súlyú szereplők ülnek, és az ügyesség, az ész, a rátermettség szerint lesz valaki fent vagy lent.
Túl a hasonlaton
A törvénytervezet általános indoklásából: „A jelenleg hatályos szabályozást tartalmazó tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény nem az állami felelősségvállalás és az állami közfeladat-ellátás elveire építkezik (kiemelések tőlem – V.M.), hanem arra, hogy lehetővé tegye, hogy a különböző piaci szereplők, gazdálkodó szervezetek – jogi keretek között – szabad piaci mechanizmusokkal is élve minél nagyobb példányszámot szállítsanak a köznevelés részét képező iskolákba, ezáltal is törekedve a minél magasabb profit megszerzésére. Nem vitatható az a tény, hogy a kiadók saját befektetéseikkel fejlesztették ki az általuk előállított tankönyveket, és eközben igyekeztek megfelelni a mindenkori kormányzati elvárásoknak, a változó szabályozásnak és a magas minőségi kritériumoknak. … A tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett megteremti az állam felelősségét, azt az állami garanciát, amely alapján az állam saját állami tankönyvkiadóval, kísérleti tankönyvfejlesztésével is biztosítja a jövőben a tankönyveket az iskoláknak, de nem kizárva ebből azt sem, hogy ahol indokolt, fenntartsa a nem állami tulajdonban álló kiadók tankönyvfejlesztésbe való bevonásának lehetőségét.”
Blaszfémia nélkül nem mondhatjuk, hogy „vegyétek és egyetek”. Ezért nem is mondjuk.
A szerző tanár
