Publicisztika

Orbán Viktor a magyar kapitalizmus megteremtésének útján.

A kormányzat benyújtotta a bíróságokkal és a bírókkal kapcsolatos törvényjavaslatot.

Az Európai Központi Bank dilemmája, és ami mögötte van.

A magyar jogszolgáltatás a legtöbb esetben nem nyújt igazságot a szexuális erőszak áldozatainak.

Szeptember végén Orbán Viktor Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját kormánybiztossá nevezte ki.

Dúlnak az indulatok, nagy a zűrzavar a Kossuth téri József Attila-szobor tervbe vett eltávolítása körül.

Tarlós István alighanem megháborodott.

A múlt szerdán még derűsen festettek a dolgok. Angela Merkel ügyesen lezárta - vagy azt hittük, hogy lezárta - azt a hosszú, ádáz vitát arról, hogy a veszteséget, amit egyes uniós tagállamok kezelhetetlen adóssága okoz, milyen arányban osszák meg maguk közt az eladósodott országok adófizetői, az euróövezeti országok adófizetői, a nem euróövezeti tagországok adófizetői, meg a hitelezők. Vagy ha nem is zárta le, de legalább a csapásirányt kijelölte. Kijelölte volna. A következők szerint.

A modern kori magyar alkotmányozás, illetve - most már - alkotmányozások adósságai között apróságnak tűnhet, hogy a köztársaság az értelmi, szellemi vagy pszichoszociális fogyatékkal élőket alapvetően nem tartja érdemesnek a választójog gyakorlására. (Erről korábban lásd: Túl a peremen, Magyar Narancs, 2009. szeptember 24.) Ez a tény egyrészt azért szégyenletes, mert a magyar jogrendszer nem veszi emberszámba a népességnek egy közepes méretű város lakosságát kitevő hányadát. A gyakorlatban pedig azért probléma, mert - amint ezt a nemzetközi emberi jogi gyakorlat a közelmúltban újra igazolta - sérti Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásait. Az alábbiakban az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága legújabb észrevételei alapján sorra vesszük a magyar történet fordulatait. Elöljáróban annyit: elfogadhatatlan, hogy az állam maga váljon a fogyatékos emberek politikai jogérvényesítésének kerékkötőjévé. A szövegközi idézetek a helyzet abszurditásának méltó emlékművei.

A parlament hétfő este elfogadta a 2001. évi kulturális örökségvédelmi törvény módosítását. Az L. Simon László által benyújtott indítvány felső határokat szab a nagyberuházásokhoz köthető régészeti feltárásoknak: a rájuk fordítható időt összesen 30+30 napban, az összeget egyenként legfeljebb 200 millió forintban szabja meg. Emiatt sokan a régészet elértéktelenedését és a kulturális örökség visszavonhatatlan károsodását vizionálják. Milyen út vezetett el a régészszakma ground zerójához?