A december végéig még hatályos Alkotmány kizárja a gondnokság alatt állókat a választójog gyakorlásából [70. § (5)]. Persze nem minden gondnokság alatt álló személy értelmi fogyatékos, és nem áll minden értelmi fogyatékos ember gondnokság alatt, a jogrendszer működésének köszönhetően azonban ezek a halmazok közel egybeesnek. A januártól hatályba lépő újdonsült Alaptörvény pedig úgy fogalmaz, hogy "nem rendelkezik választójoggal az, akit (...) belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a választójogból kizárt" [XXIII. (6) cikk]. Árnyalatnyi ugyan a különbség a két rendelkezés között, mégis jelentős: míg a hatályos Alkotmány minden gondnokoltat kizárt a választójog gyakorlásából, addig az Alaptörvény szerint a bíróságok lesznek kötelesek dönteni egyes állampolgárok választási képességéről. Ez a változás kétségtelenül előrelépés, bár az elmozdulás nem annyira a magyar politikai elit bölcs belátásának köszönhető, mint inkább az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországot elmarasztaló döntése következményének. 2010 májusában - vagyis a legújabb alkotmányozási lavinát megelőzően - a strasbourgi bíróság a Kiss Alajos-ügyben kimondta, hogy egyezménysértő a mentális fogyatékossággal élő emberek általános és automatikus kizárása a választójogból - az Alaptörvény szerzői tehát csupán e bírói döntést hajtották végre.
A döntés meghozatalában az Európai Bíróság az Európai emberi jogi egyezmény rendelkezésein túl figyelemmel volt az ENSZ-nek a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményére is. Utóbbi okán érdemes idézni a vonatkozó kormányzati honlapot, ahol egyébként az egyezmény magyar szövege is elérhető: "Büszkén állíthatjuk: a hazai fogyatékosságügyi politika kiemelkedő sikere, hogy hazánk volt a világon az első állam, amely mind az Egyezményt, mind pedig a Jegyzőkönyvet ratifikálta a 2007. évi XCII. törvénnyel." (Kiemelés az eredetiben.) Az ENSZ egyezménye minden fogyatékos személyre egyaránt vonatkozik: nem tesz különbséget szellemi és fizikai, látható vagy rejtett tulajdonságok és képességek (vagy azok hiánya) között.
*
Az egyezmény 29. cikkében a részes államok kifejezetten a politikai jogok gyakorlása kapcsán egyebek között vállalták, hogy "védik a fogyatékossággal élő személyeknek azon jogát, hogy a választásokon és népszavazásokon megfélemlítés nélkül, titkosan szavazhassanak, és hogy szabadon megválaszthatók legyenek, hogy ténylegesen tisztséget, kormányszintű közhivatalt viselhessenek, és hogy szükség esetén lehetővé teszik a segítő és új technológiák igénybevételét." A jogszabályok olvasásában kevésbé jártas olvasó is érzékelheti a feszültséget az ENSZ-egyezmény szavai és a bevezetendő Alaptörvény rendelkezése között. Míg az egyezmény azt kívánja, hogy a fogyatékos személyt saját segítője támogassa a választási eljárás során (akár a szavazófülkébe is elkísérve őt), a magyar Alaptörvény a bíróságok egyedi mérlegelésére bízza, melyik fogyatékossággal élő ember lehet választójogosult.
A magyar jogrendszer persze nem egyedülálló ebben az alapvetően előítéletes és kirekesztő megközelítésben. Az ENSZ már említett fogyatékosjogi bizottsága a spanyol megoldás vizsgálata során a közelmúltban úgy találta, hogy a választójog egyéni bírói mérlegelésen alapuló osztogatása sérti az ENSZ egyezményét. Bár a spanyol bírák által alkalmazott szempontrendszert nem ismerhette meg, a bizottság megállapította: a spanyol bírósági eljárás rutinszerűen - és nem kivételképp - eredményezte a választójog megvonását. Észrevételeiben a bizottság szorgalmazta a spanyol törvény módosítását, elősegítendő, hogy minden fogyatékkal élő ember hátrányos megkülönböztetés nélkül gyakorolhassa választójogát.
Mindebből az következik, hogy a magyar Alaptörvény XXII. (6) cikkéről már hatálybalépése és alkalmazása előtt sejteni lehet: nemzetközi emberi jogi kötelezettségvállalást sért.
*
Hogy az emberi jogi kötelezettségvállalás betartásán túl miért érdemes e malőrrel foglalkozni? (Túl azon, hogy az emberi jogokat sértő szabály végrehajtása komoly ügyterhet ró majd a bíróságokra, legkésőbb az EP-választások előtt.) Egyrészt azért, mert a hasonló amerikai szabályok alkalmazásának empirikus vizsgálata igazolta, hogy a választási képesség bírói megítélése önkényes eredményekre vezet; leginkább azok a válaszadók felelnek meg a teszten, akik az eljáró bíróval azonos politikai preferenciákkal rendelkeznek. Másrészt pedig azért, mert egy alapjaiban téves feltételezésen alapul: hogy tudniillik a választójog gyakorlása egy magas szintű racionális emberi tevékenység eredménye. Ha a választásra jogosult átlagpolgár politikai preferenciáit az értelmen túl más tényezők nem befolyásolnák, vajon érdemesnek tartanák-e a nép igyekvő képviselői pártpiacok és mosóporakciók szervezését a választási kampány hevében?
A választási rendszer integritását nem azok a jelenlegi gondnokoltak veszélyeztetik, akik a számukra is szimpatikus képviselőre vagy pártra szeretnének szavazni, hanem azok az állami döntések, amelyek önkényesen és előítéletesen fosztják meg a társadalom egyes csoportjait a politikai akaratnyilvánítás lehetőségétől. Akinek nincs szavazata, azt ugyan miért is képviselnék egy parlamenti demokráciában? A megoldás egyszerű és kétharmaddal könnyen kivitelezhető: az értelmi cenzus általános eltörlése további eljárási akadályok nélkül a szavazófülkékhez engedheti mindazokat, akiket érdekel a politika. A többiek így is, úgy is otthon maradnak a választások napján.
A szerző jogász.
