Publicisztika

Száz éve, 1918. január 26-án született Nicolae Ceaușescu, akit gúnyolhatunk vagy gyűlölhetünk, jobbára ugyanazért: nevetséges személyi kultuszáért, a tudományos szocializmus útmutatása alapján kidolgozott kalóriatáblázatáért.

Nemcsak a sajtó, de a kelet-közép-európai demokráciák létérdeke, hogy másfél évtizedes bódultság után tanuljunk a veszteségekből. A Nyilvánosság Klub szolidaritási nyilatkozata.

A minap megjelent az International Budget Partnership nevű nemzetközi civil szervezet felmérése a költségvetési rendszerek átláthatóságáról.

Sydney operaházát, az egymás fölé hajló kagylókra emlékeztető formát mindenki ismeri. Nehéz nem lelkesedni az épületért. Arra viszont már kevesen emlékeznek, hogy négy helyett tizenöt évig építették, és épp tizenötször annyiba került, mint amit eredetileg rászántak. (Állítólag az akusztikája is pocsék lett.)

Tamás Gáspár Miklós terjedelmes cikkben (Magyar Narancs, 2018. január 11.) vizsgálja, milyen változásokra kell felkészülnünk a kormányzás gyakorlatában a Fidesz esetleges győzelme után, s mellékesen (művelt honpolgároknak: per tangentem) kifejti nézeteit a magyar kultúráról is.

Amikor a médiában a kormány korrupciós ügyei kerülnek terítékre, az egyik leggyakoribb elemzői kommentár szerint ilyenekkel nem lehet ártani a Fidesznek, mert az emberek már „beárazták a korrupciót”.

„Nem hiszek ugyan Istenben, de ateista sem vagyok”, írta a naplójában Albert Camus.

A 2013 márciusában megválasztott Ferenc pápa népszerűsége szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy a II. vatikáni zsinat (1962–1965) óta ő az első katolikus egyházfő, aki egyértelműen elkötelezte magát a modernitással érdemi párbeszédre lépő reformzsinat célkitűzéseinek következetes megvalósítása mellett.

A Közép-európai Egyetemen fut egy előadás-sorozat, amelynek szomorú szemű résztvevői a nyitott társadalom menthetőségéről elmélkednek. Neill Ferguson és Sir Roger Scruton közé ékelve nemrég a hazánkba a strasbourgi emberi jogi bíróságról visszaszakadt magyar, Sajó András akadémikus (MTA, nem Vigadó tér) értekezett az alkotmányosság és a nép eredendő hibáiról.

Hiába gondolkodik valaki az ellenzék mozgásteréről a következő választások kapcsán, ha tévesen ítéli meg mind az Orbán-rendszer valódi természetét, mind a bal- és főleg a jobboldali ellenzék lelki állapotát. Kis János így járt. (Lásd: A tét, Magyar Narancs, 2017. december 21.) Nincs vele egyedül, osztozik ebben szinte minden professzionális politikai elemző.

A hazugság alapú társadalomról.

A 2017-es bevallás alapján egy vagyontalan és gyakorlatilag minden jövedelem nélküli politikusról van szó – ehhez képest magas színvonalon él, luxusautót lízingel, házat bérel, Bajnokok Ligája meccsekre utazik.

A szerelem (vagy lebutítva a szex) bújik meg minden törekvésünk, minden cselekedetünk mögött.

Simonkáék kampányolnak Dél-Békésben.