Sausic Attila

A bricsesztől a kapucniig

Baloldali radikalizmus Németországban

Publicisztika

A német szélsőbal harciassága visszavezethető a Weimari Köztársaságig, ha eltekintünk attól, hogy annak idején, az 1920-as években egy centralisztikusan irányított tömegpárt – a Németországi Kommunista Párt – félkatonai szervezete, a Vörös Frontharcos Szövetség keveredett véres utcai összecsapásokba a nemzetiszocialisták szintén paramilitáris roham­osztaga, az SA csapataival. A II. világháborút cezúra követte: a németek mintegy két évtizedig békésen fáradoztak az újjáépítésen, majd a szolid polgári lét megteremtésén.

A társadalmi béke a 60-as évek második felében ért véget. A háború után született nemzedék, a középosztály gimnáziumokba és egyetemekre özönlő gyermekei új kultúrát teremtettek angolszász minták alapján, és kétségbe vonták, hogy a szorgos munka az élet legfőbb célja, az engedelmesség pedig az egyetlen helyes magatartás. Idő kérdése volt, hogy a mentális ellenkezés mikor ölt ideológiai viseletet, mikor kérdőjelezi meg a közvetlen környezeten – a szülőn és a tanáron – túl a legfőbb elnyomót, magát az államot és a rendszert, a kapitalizmust. Kitört a diáklázadás.

A vietnami háború ürügyén fellángoló tiltakozás a polgári demokrácia immanens, ám kevéssé gyakorolt értékét, a szabadságot kérte számon minden tekintetben. A tüntetések brutális rendőri fellépésbe ütköztek, és új kérdéseket vetettek fel: meddig terjedhet az ellenállás? Maradjon meg a polgári engedetlenség keretében, korlátozódjon „dolgok elleni erőszakra”, vagy vegye célba a rendszert védelmező személyeket is?

A diákmozgalom felbomlása után az egyik radikális választ Ulrike Meinhof adta a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szóvivőjeként – mint írta, „természetesen lőni is lehet” –, míg a másikat azok, akiknek nem volt ínyükre az illegális szervezet, a konspiratív fegyelem, hanem úgy vélték, a harcot nyíltan, az utcán és nem lőfegyverekkel kell megvívni. A hetvenes években színre léptek az „autonómok”.

Az autonómok

Ki értene jobban a baloldali radikalizmushoz, mint annak állandó megfigyelője, az állambiztonsági – szemérmes német elnevezéssel az alkotmányvédelmi – hivatal? Szerinte pedig: „Az autonómok az erőszakra orientált szélsőbaloldali spektrum ideológiai­lag heterogén áramlatát alkotják, amely elutasítja a merev struktúrákat és hierarchiákat, és ennek következtében többnyire csak gyengén szervezett csoportokból áll.” Mint a hivatal is rámutat, sokszínűségük ellenére az autonómokat összeköti, hogy az egyén teljes önrendelkezésére, egy bármiféle uralomtól mentes társadalomra törekednek – egyszóval anarchistákról van szó. Addig is, amíg ez megvalósul, „szabad tereket” kívánnak teremteni vagy meghódítani és megvédelmezni: üresen álló házakat elfoglalni, a kilakoltatásra érkező rohamrendőrökkel összecsapni, lakóközösségeket alapítani, közös tulajdonú kisvállalkozásokat, üzleteket létrehozni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.