Felcsuti Balázs

A csapdába ejtett demokrácia

Legális politikai korrupció az Egyesült Államokban

  • Felcsuti Balázs
  • 2015.12.19 13:11

Publicisztika

„Amerika kormányzata nem demokratikus, még csak köszönő vi­szonyban sincs azzal. A képviseleti demokrácia súlyos erodálódása mára gyakorlatilag kormányoz­hatatlanná tette az országot. Beléptünk a vétókrácia korszakába.” (Lawrence Lessig amerikai elnökjelölt, a Harvard Egyetem jogi professzora)

Egy őrült 13 lőfegyverrel felszerelkezve betör egy oregoni egyetem tantermébe, kilenc embert megöl és többeket megsebesít, mielőtt végez önmagával. Az oregoni vérengzés nem egyedi eset: az Egyesült Államokban évente mintegy 30 ezer ember esik fegyveres támadás áldozatául, és többször ennyien sérülnek meg. Az oregonihoz hasonló tömegmészárlások után gyászoló családok, tehetetlen rendőrök, sajnálkozó politikusok, felháborodott állampolgárok sürgetik választott vezetőiket, hogy cselekedjenek.

Köztudomású, hogy az Egyesült Államok fegyvertartást szabályozó rendelkezései a fejlett világban egyedi módon megengedők, sok államban gyakorlatilag bárki hozzájuthat nagy teljesítményű gépfegyverekhez. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak döntő többsége támogatná a szigorúbb ellenőrzést, a kötelező háttérvizsgálatot, és akár bizonyos fegyvernemek eladásának korlátozását is. Az ilyen sok embert érintő, élet-halál kérdésben a világ egyetlen szuperhatalmának politikai rendszere hajlik a reakcióra, az ésszerű kompromisszumra – gondolnánk. A törvényhozás azonban évtizedek óta képtelen az ügyben bármilyen rendeletet elfogadni. Sőt, a Kongresszus még abban sem tudott határozatot hozni, hogy statisztikákat készítsenek a különböző fegyvernemek okozta balesetekről. Minden újabb eset után jön az egy-két médiaciklusig tartó felháborodás és sajnálkozás, utána néma csend.

A fegyvertartás azonban csak az egyik azon kérdések hosszú sorában, ahol a Kongresszus és a kormányzat teljes bénultságban szenved. Évtizedek óta rendezetlen az illegális bevándorlók ügye. Félmegoldások születtek a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válságot megakadályozandó bankreguláció kérdésében. Napirenden sincsenek olyan nagy horderejű kérdések, mint a környezetszennyezés okozta globális klímaváltozás, vagy az Egyesült Államok rogyadozó infrastruktúrájának (utak, hidak, repterek) rendbe hozása. Ezzel szemben a kompromisszumképtelen kongresszusi képviselők évek óta még egy költségvetést sem tudnak elfogadni. Torzsalkodásuk 2013-ban a kormányzat megbénulását (government shutdown), illetve az Egyesült Államok hitelképességének leminősítését eredményezte.

 

A kisebbség uralma

 

A politikai rendszer védelmezői a perlekedést szükséges rossznak, a hatalmi egyensúlyt biztosítani hivatott fékek és ellensúlyok velejárójának tartják. Ám ezek az esetek a mélyebb, strukturális válság és az amerikai demokrácia diszfunkcionalitásának jelei. Az amerikai politikai rendszer a fékek és ellensúlyok egyensúlyára épül, amelynek célja megakadályozni, hogy bármelyik hatalmi ág vagy politikai párt túl nagy befolyást szerezzen. Az alapító atyák az európai monarchiákban tapasztalt zsarnokságot akarták kiküszöbölni, illetve széles képviseleten és az ötletek vitáján alapuló konszenzusos döntéshozatalt álmodtak meg.

Mára ezek a nemes célok súlyosan torzultak. A két domináns politikai párt, a demokraták és a republikánusok úgy alakították ki a választókörzeteket, hogy a legtöbb helyen egyik vagy másik párt domináljon. A gerrymandering ­miatt az igazi verseny a pártok jelöltségéért folyó előválasztásokra helyeződött át, ahol mindkét oldalon általában a radikálisabb szavazók választanak. Emiatt egyre szélsőségesebb, jobbára a kisebbség nézeteit képviselő politikusok jutnak a törvényhozásba. A két oldal pozíciói egyre távolabb kerülnek egymástól (és a választók többségétől is). Nincs sem széles reprezentáció, sem pedig konszenzusos döntéshozatal.

Az amerikai törvényhozás szabályai csak felerősítik ezt a jelenséget. A törvényeket mindkét kamarának, a Képviselőháznak és a Szenátusnak is abszolút többséggel kell elfogadnia, majd az elnöknek jóváhagynia. A 100 fős szenátusban valójában 60 fős többség kell az archaikus filibuster szabály miatt, ami lehetőséget biztosít arra, hogy ha 41 szenátor úgy akarja, egy szavazást gyakorlatilag a végtelenségig elhalasszanak. Mindkét házban a képviselők kisebbsége gyakorlatilag bármilyen törvényt meg tud torpedózni. Arra, hogy a választók elenyésző kisebbségének nézeteit képviselő kongresszusi küldöttek hogyan tudják zsarolni a többséget, a 2013-as, 16 napig tartó kormányzati leállás a jó példa. A republi­kánus párt szélsőséges szárnyát képviselő Tea Party törvényhozói nem szavazták meg a kormányzat működéséhez szükséges költségvetést, mert vissza akarták vonatni a demokratákkal az előző ciklusban elfogadott egészségügyi törvényt. Ugyancsak 2013-ban az akkor kisebbségben lévő republikánusok meglebegtették, hogy nem szavazzák meg az Egyesült Államok adósságplafonjának felemelését, ha politikai követeléseik nem teljesülnek. Ez az adósságszolgálat megtagadását eredményezte volna, ami válságba taszíthatta volna az egész világ gazdaságát. A republikánusok végül mindkét esetben meghátráltak, de a politikai rendszer engedte, hogy a kisebbség a tűzzel játszva zsarolja a többséget.

Aggályos a rendszer finanszírozása is. A pénzigényes politikai kampányok és a liberális kampányfinanszírozási szabályok mindig is szabad teret engedtek a különböző lobbik érdekérvényesítésének. A politikusok idejük jelentős részét politikai adományok gyűjté­­sével töltik, a tehetős cégek és magán­személyek készpénzért politikai befolyást vásárolhatnak. A Legfelsőbb Bíróság 2010-es határozata azonban új szintre emelte a politikai érdekérvényesítést. A Citizen United lobbicsoport sikeresen érvelt amellett, hogy mindenfajta politikai aktivizmus korlátozása, beleértve ebbe az adományozást is, a szólásszabadság megsértése, ami pedig alkotmányellenes.

A döntés, melynek értelmében semmilyen határt nem lehet szabni a politikai adományoknak, abszurd helyzetet idéz elő: az ország lakosságának leggazdagabb 1 százaléka gyakorlatilag korlát­lanul támogathat jelölteket és politikai célokat. És meg is teszi. A 2016-os választási ciklusban eddig mindössze 400 család és cég adta a politikai adományok felét. Az elnökválasztás költségét több mint egymilliárd dollárra becsülik, ami főleg nagy összegű politikai adományokból jön össze. Akinek pénze van, hangja és befolyása is van. A többieknek nincs.

Az intézményesített korrupcióra és a kisebbség által a többség ro­vására megvalósított érdekérvényesítésre az egyik legjellemzőbb példa épp a fegyvertartás kérdése. Az amerikai fegyvergyártók az egyik leggazdagabb és legjobban szervezett érdekkör. Lobbi­csoportjuk, a National Rifle Association (NRA) vasmarokkal tartja kézben a Kongresszust. Szövetségi nyilvántartások szerint az NRA a 2000-es választási ciklus óta több mint 80 millió dollárt költött kampánytámogatásra. Az NRA emellett jelentős helyi politikai szervezettséggel bír. A rosszul szavazó politikusok ellen helyi szinten kampányol, tévéhirdetésekben járatja le őket, új jelölteket kutat fel és indít ellenük, mozgósítja a fegyverbarát választókat. És teszi ezt szelektíven, azokban a választókörzetekben és államokban, amelyek pont elég kongresszusi szavazatot tudnak biztosítani ahhoz, hogy az NRA blokkolni tudjon bármilyen fegyverkorlátozó törvényt. Egy idő után az NRA-nak már cselekednie sem kell.
A törvényhozók pontosan tudják, hogy a szervezet mire képes, ezért a puszta fenyegetés is elég. S miközben Amerikában elmebetegek percenként 100 lövést le­adó gépfegyverekkel lövöldöznek iskolákban, a törvényhozás mélyen hallgat. A történet hasonló a banklobbi, a gyógyszergyárak, az olajipar, a biztosítótársaságok és számos más befolyásos, ám csak a kisebbséget képviselő érdekcsoport esetében is.

 

A vétókrácia

 

Az amerikai demokrácia halott. Helyét egy új társadalmi berendezkedés vette át: a vétókrácia (a kifejezést Francis Fukuyama terminológiája alapján kezdték használni Amerikában). A kisebbség meg tudja vétózni a többség akaratát, a politika pedig képtelen a többség érdekeinek védelmére. A rendszert a bénultság, a kompromisszumok hiánya, egy szűk és befolyásos réteg érdekérvényesítése jellemzi. Az emberek egyre inkább elvesztik bizalmukat választott képviselőikben és az érdekeiket védeni hivatott intézményekben. (A kongresszus bizalmi indexe évek óta 10-20 százalék körül van.) Ennek a rendszernek az a legnagyobb baja, hogy úgy tűnik, mintha demokrácia lenne. Szólás­szabadság van, tiszta választásokat tartanak, a jelöltek nyilvánosan vitáznak, a hatalmi ágak el­válnak egymástól, a jegybank független, a Legfelsőbb Bíróság nemkülönben, a média látszólag ellenőrzi a politikusokat. Az egyéni szabadságjogok szinte korlátlanok. A felszín alatt azonban a politikai rendszer korrupt. Legálisan korrupt. Hosszú ciklusok óta a választások belpolitikai üzenetei arról szólnak, hogy Washingtont meg kell reformálni. Aztán Washingtonba érkezve a politikusokat bedarálja a rendszer, az újraválasztás kérlelhetetlen egyszeregye, a fundraising, a lobbisták, a tarthatatlan kampányígéretek.

A vétókráciának pedig messze ható következményei lesznek. Az amerikai nép egyre érezhetőbb frusztráltsággal figyeli a politika diszfunkcionalitását. A jobboldalon a konzervatív értékekért har­coló Tea Party, a balon a pénzügyi rendszer ellen fellépő Occupy Wall Street, a kettő közt pedig a feketék kirekesztése ellen küzdő Black ­Lives Matter mozgalom mind alulról jövő protestszerveződés, amelyek nagy elánnal robbantak be a színre – ám igazi változást egyelőre nem tudtak elérni. Ugyanez a frusztráció magyarázza a Donald Trump- és Ben Carson-féle groteszk figurák népszerűségét a 2016-os elnökjelöltek versenyében, akik populista, xenofób üzenetekkel lovagolják meg a közhangulatot. Az elégedetlenség helyi szinten már eddig is időről időre erőszakba fulladt. Félő, hogy ez a tendencia csak fokozódni fog. Amit nem sikerül elérni a terroristáknak, megteheti a vétókrácia: Amerika belülről destabilizálódhat.

Mivel az Egyesült Államok képtelen hosszú távú stratégiai döntéseket hozni, csökkenhet más országokkal szemben a versenyelőnye. A jelek már most láthatók, például az oktatásban: az amerikai diákok világviszonylatban egyre rosszabbul teljesítenek. Az innováció mérőeszközének számító szabadalmak terén Amerika részaránya csökken. Az Egyesült Államok a várható élettartam tekintetében is egyre lejjebb csúszik. És a sor tovább folytatható.

Amerika elvesztheti erkölcsi jogalapját arra, hogy demokratikus értékeket követeljen a világtól. Az Egyesült Államok a világ demokratikus fele számára egyfajta morális iránytű szerepét tölti be. Az amerikai demokrácia korrumpálódásával, a vétókrácia kialakulásával az iránymutatás képmutatássá válik. Mindazok számára, akik az igazi demokráciában látják a széles tömegek boldogulásának útját, ez elég rossz hír.

A szerző közgazdász.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?