Kirill Haratyjan

A háború elnöke

Miért olyan fontos a márciusi oroszországi elnökválasztás Putyin számára?

Publicisztika

Március 15–17-én elnökválasztás lesz Oroszországban. Putyin úgyis akkorát nyer, amekkorát akar – legyinthetnénk. Ám pár körülmény igenis megnöveli a tétet.

Az idei pravoszláv vízkereszt fontos változást hozott az oroszok életében. Eddig minden évben megmutatta a tévé, hogy – az orosz népi kereszténységben bevett szokásnak hódolva – hogyan merül alá Vlagyimir Putyin valamely tó jegén vágott lékbe, s keresztvetések közepette hogyan mártja bele a fejét háromszor a jeges vízbe. Az idén azonban ez elmaradt. Nem mutatták, egyszerűen csak közölték velünk: Putyin alámerült. Még hozzá is tették: a merülés – magánügy, nem tartozik a nyilvánosságra. Most már nem lehet csak úgy mutogatni a félmeztelen Putyint.

Oroszországban ugyanis új korszak kezdődött – mégpedig abban a pillanatban, amikor Putyin bejelentette: „nem teheti meg”, hogy ne induljon az elnökválasztáson. Hiszen egy olyan mintaszeparatista – bizonyos Artyom Zsoga – javasolta, kérte, sőt követelte, hogy vezesse tovább a harcot, akinek a fia maga is ebben a háborúban, a Donyecki Népköztársaságért halt mártírhalált.

Békeidőben a nemzetvezető vígan vágtázhatott a lován félmeztelenül, alámerülhetett a jeges vízbe egy szál fürdőgatyában, kérkedhetett korát meghazudtoló sportos külsejével. Akkor ez volt a dolga: elnöki hatalma testi valóságát, brutalitását, totális maszkulin jellegét sulykolni a közönségének. Ám a Kremlbe most bölcsesség kell, s ezért az elnök jelenleg a „minden oroszokat összefogó szellemi kötelék” letéteményese lett. Oroszországban a hagyomány szerint a háború az igazi népi ügy, a szent kötelék. Igaz, a „háború” szó most tabusítva van, de az orosz nép megszokta már ezt a „specoperacija”-t, a különleges katonai műveletet is. Az orosz nép dolga különben is a szakrális hallgatás és a rituális bólintás.

Háború – ennyi Putyin elnökválasztási programja. Háború nélküli időkre sem neki, sem az orosz vezetésnek semmiféle pozitív víziója nincs. A harcot folytatni kell, történjék a fronton bármi.

De ki mondja meg, mi történjék a fronton? Ki most az ún. „orosz vezetés”?

A léken túl

Az Ukrajna elleni háború előtt viszonylag homogén korporációként működött a titkosszolgálatokat, a hadsereget, a rendvédelmi és nyomozati szerveket magába foglaló ún. „erőszakszervezeti struktúra”. A „szilovaja sztruktura” kifejezés, illetve tagjainak elnevezése, a „sziloviki” („erőhatalmisták”) 2007-ben, Putyin második elnöki ciklusának vége felé vándoroltak át a sajtószlengből a köztudatba, sőt a hivatalos nyelvbe, s az előbbi nem csupán az erőszak alkalmazására törvényesen felhatalmazott testületeket jelöli, hanem az ezekhez kapcsolódó minisztériumokat, állami szerveket is.

Az „erőszakszervezeti blokk” állandó belharcoktól hangos, s tagjai között az elnök mellett működő Oroszországi Biztonsági Tanács elnöke, Nyikolaj Patrusev próbál bizonyos egyensúlyt fenntartani. Húsba vágó közös érdekek kötik őket össze: minél magasabb fokú militarizálást és minél kevesebb polgári hatalmat akarnak, elhallgattatni az üzleti szférát és az akadékoskodó központi bankot. Ám ez a szoros érdekszövetség a háború kitörése után hamar fölbomlott, és a kezdeményezést a „tábornokok”, az orosz hadsereg katonai vezetői ragadták magukhoz. A „tábornokok” gyűjtőfogalom, azok a főtisztek értendők bele, akik kulcspozíciókat foglalnak el a hadsereg és háttérintézményei informális hierarchiájában, még ha nem is mindig a legmagasabb rend­fokozatban. Az igazán befolyásos katonák számát az állandó, legtöbbször titkos káder­cserék, kegyvesztések, formális kinevezések miatt még megbecsülni is lehetetlen. Az országban 1991 óta 70-en kapták meg a legmagasabb, hadseregtábornoki rangot, közülük 22 már nem él, а többiek között pedig alig tucatnyi a 2012 után kinevezett, igazi, hithű putyinista. Közöttük ráadásul vannak már kegyvesztettek is, például a kegytelen, de profi Szergej Szurovikin hadseregtábornok, akit Prigozsin „pártfogolása” miatt menesztettek – dacára annak, hogy az ő irányításával építette ki az orosz fél tavaly azt az erős védelmi rendszert a fronton, amely feltartóztatta a nyári ukrán ellentámadást. (Szurovikin most állítólag afrikai küldetésen van.) Az igazi „rangidős” Szergej Sojgu hadseregtábornok, aki 2003 óta tartja a frontot Putyin mellett. Szilárd pozí­ciója azonban nem katonai szakértelmének köszönhető.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.