Kirill Haratyjan

A háború elnöke

Miért olyan fontos a márciusi oroszországi elnökválasztás Putyin számára?

Publicisztika

Március 15–17-én elnökválasztás lesz Oroszországban. Putyin úgyis akkorát nyer, amekkorát akar – legyinthetnénk. Ám pár körülmény igenis megnöveli a tétet.

Az idei pravoszláv vízkereszt fontos változást hozott az oroszok életében. Eddig minden évben megmutatta a tévé, hogy – az orosz népi kereszténységben bevett szokásnak hódolva – hogyan merül alá Vlagyimir Putyin valamely tó jegén vágott lékbe, s keresztvetések közepette hogyan mártja bele a fejét háromszor a jeges vízbe. Az idén azonban ez elmaradt. Nem mutatták, egyszerűen csak közölték velünk: Putyin alámerült. Még hozzá is tették: a merülés – magánügy, nem tartozik a nyilvánosságra. Most már nem lehet csak úgy mutogatni a félmeztelen Putyint.

Oroszországban ugyanis új korszak kezdődött – mégpedig abban a pillanatban, amikor Putyin bejelentette: „nem teheti meg”, hogy ne induljon az elnökválasztáson. Hiszen egy olyan mintaszeparatista – bizonyos Artyom Zsoga – javasolta, kérte, sőt követelte, hogy vezesse tovább a harcot, akinek a fia maga is ebben a háborúban, a Donyecki Népköztársaságért halt mártírhalált.

Békeidőben a nemzetvezető vígan vágtázhatott a lován félmeztelenül, alámerülhetett a jeges vízbe egy szál fürdőgatyában, kérkedhetett korát meghazudtoló sportos külsejével. Akkor ez volt a dolga: elnöki hatalma testi valóságát, brutalitását, totális maszkulin jellegét sulykolni a közönségének. Ám a Kremlbe most bölcsesség kell, s ezért az elnök jelenleg a „minden oroszokat összefogó szellemi kötelék” letéteményese lett. Oroszországban a hagyomány szerint a háború az igazi népi ügy, a szent kötelék. Igaz, a „háború” szó most tabusítva van, de az orosz nép megszokta már ezt a „specoperacija”-t, a különleges katonai műveletet is. Az orosz nép dolga különben is a szakrális hallgatás és a rituális bólintás.

Háború – ennyi Putyin elnökválasztási programja. Háború nélküli időkre sem neki, sem az orosz vezetésnek semmiféle pozitív víziója nincs. A harcot folytatni kell, történjék a fronton bármi.

De ki mondja meg, mi történjék a fronton? Ki most az ún. „orosz vezetés”?

A léken túl

Az Ukrajna elleni háború előtt viszonylag homogén korporációként működött a titkosszolgálatokat, a hadsereget, a rendvédelmi és nyomozati szerveket magába foglaló ún. „erőszakszervezeti struktúra”. A „szilovaja sztruktura” kifejezés, illetve tagjainak elnevezése, a „sziloviki” („erőhatalmisták”) 2007-ben, Putyin második elnöki ciklusának vége felé vándoroltak át a sajtószlengből a köztudatba, sőt a hivatalos nyelvbe, s az előbbi nem csupán az erőszak alkalmazására törvényesen felhatalmazott testületeket jelöli, hanem az ezekhez kapcsolódó minisztériumokat, állami szerveket is.

Az „erőszakszervezeti blokk” állandó belharcoktól hangos, s tagjai között az elnök mellett működő Oroszországi Biztonsági Tanács elnöke, Nyikolaj Patrusev próbál bizonyos egyensúlyt fenntartani. Húsba vágó közös érdekek kötik őket össze: minél magasabb fokú militarizálást és minél kevesebb polgári hatalmat akarnak, elhallgattatni az üzleti szférát és az akadékoskodó központi bankot. Ám ez a szoros érdekszövetség a háború kitörése után hamar fölbomlott, és a kezdeményezést a „tábornokok”, az orosz hadsereg katonai vezetői ragadták magukhoz. A „tábornokok” gyűjtőfogalom, azok a főtisztek értendők bele, akik kulcspozíciókat foglalnak el a hadsereg és háttérintézményei informális hierarchiájában, még ha nem is mindig a legmagasabb rend­fokozatban. Az igazán befolyásos katonák számát az állandó, legtöbbször titkos káder­cserék, kegyvesztések, formális kinevezések miatt még megbecsülni is lehetetlen. Az országban 1991 óta 70-en kapták meg a legmagasabb, hadseregtábornoki rangot, közülük 22 már nem él, а többiek között pedig alig tucatnyi a 2012 után kinevezett, igazi, hithű putyinista. Közöttük ráadásul vannak már kegyvesztettek is, például a kegytelen, de profi Szergej Szurovikin hadseregtábornok, akit Prigozsin „pártfogolása” miatt menesztettek – dacára annak, hogy az ő irányításával építette ki az orosz fél tavaly azt az erős védelmi rendszert a fronton, amely feltartóztatta a nyári ukrán ellentámadást. (Szurovikin most állítólag afrikai küldetésen van.) Az igazi „rangidős” Szergej Sojgu hadseregtábornok, aki 2003 óta tartja a frontot Putyin mellett. Szilárd pozí­ciója azonban nem katonai szakértelmének köszönhető.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.